Elindult a tanév – az ünnepség képekben

Szeptember 3-án hivatalosan is elkezdődött a 2018/19-es tanév, melynek ünnepélyes megnyitóján iskolánk 10. f osztálya működött közre Kispál Csaba és Horti Sándor tanár úr vezetésével. A képeket Tóth Viktória készítette.

Őrületes hajrá: a TÖDE kupa képekben

November 22-én, pénteken került megrendezésre az első TÖDE kupa a Deák tornatermében. A Tömörkény és a Deák fiú focicsapatai mérték össze tudásukat egy kétszer húsz perces meccs keretein belül, melynek képeit most...

Megemlékezés az 1956-os forradalomról – galéria

Szokás szerint idén is ünnepséggel emlékeztünk meg az 1956-os forradalomról. Ebben az évben a 11. b és osztályfőnökük, Kovács Gabriella tanárnő szervezésében, melyről az alábbiakban tekinthettek meg galériát.

Indul a sulirádió!

Akik az elmúlt héten az aulában töltötték a húsz perces szüneteiket, azok észrevehették, hogy zene szól a hangfalakból. Ez bizony nem egyszeri alkalomból történt így, hanem ettől a héttől minden nap...

Cseh, lengyel és lett tanárok érkeztek iskolánkba

Biztosan hallottatok már arról, hogy az iskolánk több Erasmus program részese. Ezek közül az egyik úgynevezett Erasmus KA2-es program, amelynek keretében nemrég vette fel gimnáziumunk a kapcsolatot egy cseh, egy lengyel...

The British ambassador’s lecture

On Monday (11th of November 2019) the current British ambassador, his Excellency Mr. Iain Lindsay visited our school. Surprisingly,  he started his remarks  in Hungarian, not English.

A Görög Sisters zongoraduó adott koncertet iskolánkban – galéria

November 29-én iskolánkban járt a Görög Sisters nevű zongoraduó, akik a 10. évfolyamnak adtak koncertet. Az előadásról természetesen galériát is összeállítottunk. A képeket Bak Péter és Sipos Ivett készítette.

Csapatépítés a Szikin – galéria a gólyanapról

Fokozott odafigyeléssel, de idén is remek hangulatban telt az augusztusi gólyanap. A kilencedikes osztályok a hagyományok szerint csapatépítő programok során ismerhették meg egymást és osztályfőnöküket: megmérkőztek fociban, röplabdában és kötélhúzásban, de szellemi vetélkedőkön is...

Kisbetűs ünnepnapok – Interjú egy feltörekvő rock együttessel

Forrás: Facebook A srácokat nagyjából 2021 vége óta hallgatom, és igazából első hallásra szerelem volt a zenéjük, ha ilyen létezik egyáltalán. Legelőször a Csillagfelezés című dalukat hallgattam meg, akkor...

Gólyahíradó – fontos tudnivalók a gólyahétről, beszámoló a gólyanapról

Idén újra megrendezésre kerül a Deákban a gólyabál és a gólyahét. Ebben az évben Kyle Eckhart tanár úr és osztálya, a 10. a a szervezők, ezért nála érdeklődtünk az esemény részleteiről....