A Deák Gimnázium idei díjazottai
Noha a 2020/2021-es tanévet igencsak megnehezítette a koronavírus-járvány, sokan iskolánkból ettől függetlenül is részt vettek különböző versenyeken, ahol szép eredményt is szereztek. Az alábbiakban ezeknek a tanulóknak a nevét olvashatjátok –...
Az OperaKommandó képekben
Nemrég egy kortárs előadás részesei lehettünk az OperaKommandó csapata által iskolánkban. A tanév első koncertje nagy sikert aratott, az előadóművészek a közönséget is bevonva egy fantasztikus produkciót tettek le az asztalra. Az...
Jobb kezekben vannak már a deákosok adományai
A Deák Gimnázium diákönkormányzata decemberben adománygyűjtést szervezett a szegény gyerekek és tinédzserek számára. Az akció december 17-én zárult, ekkor el is vitték az összegyűlt ajándékokat. Az adományok a februárban megnyílt Tiszavirág...
Ünnepség és tortaosztás – galéria a tanévnyitóról
Szeptember 1-jén elkezdődött a 2021/22-es tanév, amely rendszerint az iskolai tanévnyitó ünnepséggel indult. Reggel 8-tól a kilencedikes gólyák, 9 órától pedig a 10-12. osztályosok láthattak egy rövid, deákos tanulók által készített műsort,...
Galéria a gólyahétről
Október 11-én elkezdődött a gólyahét, ilyenkor pedig a kilencedikesekre - többek közt - az az évek óta közkedvelt feladat vár, hogy különböző korszakok, stílusok vagy koncepciók szerint kell beöltözniük. Ez idén sincs...
Karácsonyi est a Deákban képekben
A tavalyi év során, azaz körülbelül egy hónapja, egy új deákos hagyományt eleveníthettünk fel közösen, a Karácsonyi estet. A produkciók a közönség szívét megnyerték, a hangulat igazán...
Az elmúlt hónapokban sikereket elért deákos diákok
Iskolánk szerencsére bővelkedik fiatal tehetségekben, folyamatosak a díjátadó ünnepségek. Az elmúlt hónapokban is több tanuló ért el valamilyen területen kiemelkedő teljesítményt.
A Deákos...
A Görög Sisters zongoraduó adott koncertet iskolánkban – galéria
November 29-én iskolánkban járt a Görög Sisters nevű zongoraduó, akik a 10. évfolyamnak adtak koncertet. Az előadásról természetesen galériát is összeállítottunk. A képeket Bak Péter és Sipos Ivett készítette.
Mikulás a Deákban képekben
A galériát a Mikulás látogatásáról itt tudjátok elérni kizárólag az iskolai emailetekkel.
Elindult a tanév – az ünnepség képekben
Szeptember 3-án hivatalosan is elkezdődött a 2018/19-es tanév, melynek ünnepélyes megnyitóján iskolánk 10. f osztálya működött közre Kispál Csaba és Horti Sándor tanár úr vezetésével.
A képeket Tóth Viktória készítette.












