Búcsúinterjú volt főszerkesztőinkkel: Kovács Bencével és Sipos Ivett-tel
Sipos Ivett és Kovács Bence volt az eddigi főszerkesztője az iDeáknak, ám mivel egyszer minden jó véget ér, így ők is idén elballagtak, és a stafétabotot át kellett adniuk az új...
Indul az érettségi – keddtől csütörtökig délutáni tanítással
Május 2-án 9:00 órakor kezdődik az érettségi írásbelik időszaka.
Kedves érettségizők, ne felejtsétek, hogy 30 perccel korábban már az érettségire kijelölt teremben kell lennetek, és hogy a második...
Felvételi kisokos – 2022
Az idén felvételizőknek szeretnénk segíteni ezzel a rövid összefoglalással, amelyben a határidőkről, a feltöltendő dokumentumokról - és természetesen a pontszámításról is szólunk.
Az...
Miért tanuljunk nyelveket? – előadás a spanyol nyelvi szakról, a fordító- és tolmácsképzésről
A spanyol szakról szóló előadás február 3-án zajlott le, online formában, Bató Ágnes tanárnő vezetésével. A Rendhagyó osztályfőnöki óra első eseményén Dr. Lénárt András (egyetemi adjunktus, a Hispanisztika tanszék oktatója és...
Felvételi kisokos – 2021
Az idén felvételizőknek szeretnénk segíteni ezzel a rövid összefoglalással, amelyben a határidőkről, a feltöltendő dokumentumokról - és természetesen a pontszámításról is szólunk.
Mindenképpen...
“Fogjátok fel az egészet élményként!” – interjú deákos OKTV-helyezettekkel
Iskolánkban a nagytanári mellett találhatjátok a büszkeségfalat, melyen olyan egykor deákos diákok képeit láthatjátok, akik valamelyik tantárgyból kiemelkedő eredményt értek el az OKTV-n. Igazán büszkék lehetünk rájuk, ugyanis évente több tízezer...
Interjú Baneth Andrással, iskolánk egyik legnagyobb támogatójával
Már többször is készítettünk sikeres Deákosokkal interjút, ezúttal pedig egy olyan emberrel beszélgettem, akire nemcsak karrierje miatt nézhetünk fel, hanem azért is, mert szívesen segíti iskolánkat.
Fotó:...
Felvételi pontszámítási kisokos – 2020 – 4. rész – A plusz pontok
Mostanra már kívülről ismered a pontszámító kalkulátort, feltöltötted az e-felvételire a dokumentumaidat, beírtad a szakokat, és semmit nem rontottál eddig el, mert megnézted az - ugyan tavaly készült, de a 2019-et 2020-ra cserélve most...
Felvételi pontszámítási kisokos – 2020 – 3. rész – A második 200 pont: az...
Eddigi első és második cikkünkben az általános szabályokról és a tanulmányi pontokról olvashattatok. Azóta megjelent az új felvételi tájékoztató és az aktuális pontkalkulátor. Ezek segítségével kitalálhatod, mi számodra a legjobb kombináció a nyelvvizsgák és az emelt szintű érettségik...
Felvételi pontszámítási kisokos – 2020 2. rész – Az első 200 pont:...
Múltkori cikkünkben arra a következtetésre jutottunk, hogyha emelt szintű tantárgyat választotok, akkor - ha van hozzá affinitásotok - érdemes abból a tantárgyból emelt szintű érettségit tenni, amely be is számítható az...