Ahogy közeledik a karácsony, egyre több helyen gyúlnak fel a gyertyák az ádventi koszorúkon. De vajon honnan származik maga az advent, és hogyan alakult ki ez a ma már jól ismert hagyomány?
Az ádvent eredete egészen a 4-5. századig nyúlik vissza. A szó maga a latin eredetű, „adventus” szóból ered és azt jelenti, hogy eljövetel. A kereszténységben ez az időszak eredetileg a karácsonyra való felkészülést jelentette, de kialakulása hosszabb folyamat eredménye volt.
A legkorábbi ádventi szokások a 4. században jelentek meg Galliában (a mai Franciaországban) és Hispániában (a mai Spanyolországban). Ezekben az időkben az ádvent a karácsonyt megelőző böjti időszak volt, amely a karácsonyra való lelki és testi megtisztulást szolgálta. A hívek ekkor imádkoztak, bűnbánatot gyakoroltak, kerülték a zajos mulatságokat és az ünnepélyes házasságkötéseket. Galliában például az ádvent Szent Márton napja után kezdődött (november 11-én), és karácsonyig tartott. Emiatt ezt a hosszabb, nagyjából hathetes időszakot ,,Szent Márton böjtjének” is nevezték.
A következő évszázadokban az ádvent fokozatosan elkülönült saját liturgikus időszakká. A római egyházban a 6. századra, az ádvent már rövidebb lett. VII. Gergely pápa négyre csökkentette az ádventi vasárnapok számát. Ez a gyakorlat terjedt el az egész nyugati kereszténységben, és így vált az ádvent az egyházi év kezdetévé. Ekkor már nemcsak böjt volt, hanem lelki felkészülés is a Messiás megérkezésére. Egyszerre emlékezés Jézus születésére és várakozás a második eljövetelére.
Az advent jelentése az idők során sokat változott és gazdagodott, de lényege ma is ugyanaz: csendes készülődés, elmélyülés és remény, amely a karácsony ünnepéhez vezet.
