Gólyahét gólyaszemmel – a beszámoló után megtaláljátok a galériát is!
Az idei tanévben a 10. b osztály szervezte meg az iskola hagyományos gólyaheti
programját, már az első perctől kezdve érezhető volt , hogy izgalmas napok várnak
ránk. Még a hét kezdete előtt minden osztálynak plakátot,makettett és zászlót kelett
készítenie , így már a nulladik napon is benne voltunk a készülődésben.
Az első nap küllönlegességét az adta, hogy úgynevezett “No back pack day” volt. A
gólyák hagyományos iskolatáska helyett kreatív megoldásokkal vitték magukkal a
felszerelésüket. Az első ebédszünetben a rendező osztályból két lány próbált egy
táncot betanítani nekünk, gólyáknak, ezzel vidám hangulatot teremtve a hét
nyitányaként.
A második napon pizsamában érkeztek a gólyák az iskolába. Szintén az első
ebédszünetben székfoglaló verseny zajlott, amelyben az osztályok ügyességüket és
gyorsaságukat mérhették össze.
A harmadik nap délelőttjén a gólyák és osztályfőnökeik mesefigurák bőrébe bújva
vettek részt a tanórákon, így az iskola igazi mesevilággá változott. Az
ebédszünetben állatmozgások utánzásával folytatódtak a programok, ami jó
hangulatot és sok nevetést eredményezett.
A gólyahét fénypontját a péntek esti gólyabál jelentette. A hét kilencedikes osztály
mindegyike bemutatta az osztálytáncát, amelyeket játékok tarkították a fellépesek
között. Az est végén eredményt hirdettek: a 9. d osztály lett a győztes, jövőre majd
ők rendezik a gólyahetet. A bál hivatalos részét követően diszkó várta a diákokat az
aulában, ahol kötetlenül szórakozhattak.
A gólyahét idén is elérte a célját: a kilencedikesek nemcsak felejthetetlen
élményekkel gazdagodtak, hanem közelebb is kerültek egymáshoz, és egyre inkább
az iskola közösségének részévé váltak.
A GALÉRIA itt található, az iskolai felhasználótokkal tudjátok megnézni a képeket! A képeket Eke Fanni, Kecskés Dorottya és Seres Viktor készítették.


