Gólyahét a Deákban 

Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül az eseménysorozat, most a 10/B osztály jóvoltából. A hét tematikája a mesék és a mesefilmek lesznek (olyanok, mint a Jégvarázs, a Shrek vagy éppen az Oroszlánkirály), az osztály meséjét a 9.-es osztályfőnökök már az év elején kihúztak. A gólyaheti programok október 1-jétől egészen a gólyabál napjáig, október 3-ig tartanal. Lesz beöltözős nap, süteményezés, ügyességi versenyek, és természetesen a hét csúcspontja: a péntek esti Gólyabál.

Az első napon – azaz szerdán – az osztályoknak táska nélkül kell majd a tanszereiket a suliba vinni. Lényegében bármilyen más tárolóeszköz; például vödör, bőrönd, kosár – vagy akár egy talicska is – megfelelő lehet.

A következő napon pizsama lesz a kötelező öltözet. Mindenki előkeresheti a legszebb hálóingjét vagy hálószettjét, amelyet egész nap vidáman viselhet. A kiegészítők – például hálósapka vagy mamusz – külön jó pontot érnek, sőt ha az osztályfőnökök és helyetteseik is csatlakoznak, az osztály plusz pontban részesül. Emellett minden osztályból öt lány és öt fiú öltözik pincérnek, fekete-fehér ruhába, akár csokornyakkendővel vagy köténnyel kiegészítve. Ők fogják felszolgálni a finomságokat, a legszebben felöltözött pincérek pedig szintén jutalmat kapnak. Hagyományainkhoz híven elmaradhatatlan a sok süti, amit a gólyák fognak majd elkészíteni. A nap izgalmait fokozza majd a 11:55-kor kezdődő osztályverseny, ahol gyorsaságra, ügyességre és összetartásra lesz szükség. 

Pénteken a mesék kerülnek a középpontba: minden osztály a kihúzott mese szereplőinek ruháit ölti magára, lehetőleg a történet színeiben. Az osztályfőnökök és helyetteseik részvétele itt is plusz pontot ér. Este hat órakor kezdődik majd a Gólyabál, azaz a Mesék Varázslatos Estéje! Az osztályok az általuk választott zenére, zászlajukat lobogtatva, tanáraikkal együtt vonulnak be az aulába, majd előadják a saját meséjükhöz kapcsolódó koreográfiát, amelyet a zsűri rögtön értékel. Ezután következik a szokásos gólyaeskü, az eredményhirdetés és a díjátadó. Az első három helyezett külön jutalomban részesül. Az este azonban ezzel nem ér véget: 20 órától 23 óráig fergeteges diszkó vár mindenkit az aulában. Ismételten felejthetetlennek ígérkezik az elkövetkezendő pár nap és biztosan jól összekovácsolja majd az osztályt.

Hozzászólások
Ritter Viktória
+ posts