A TELEHOLD zenekar első albumáról és annak lemezbemutató koncertjéről már írtam korábban, most viszont a banda két tagjával, Keszei Emmával és Földi Ádámmal ültem le beszélgetni.
A KERET blogos interjútokban szó esett arról, hogy az általános iskola hetedik osztálya óta zenéltek együtt. Tudnátok mesélni a zenekar megalakulásáról?
Emma: Ez nagyon bonyolult! Erről az Ádám többet tud mesélni, de a zenekarnak volt egy őselődje, a Hármasfogat és abba az Ádám, Domi, a dobos és a Miska, a mostani perkásunk volt benne. Ez a zenekar ötödikben alakult, és ebbe később én is bekerültem. De egyébként a Hármasfogat nagyon sikeres volt. Egy egész iskolát bevonzott.
Ádám: Mindenki ismerte.
Emma: De inkább olyan volt, mint egy mém.
Ádám: Igen, ez egy mém zenekar volt.
Emma: Nem volt nagyon komolyan vehető. Utána az Ádám megismerte a Rebekát, és ő csatlakozott énekesnőként. Feldolgozásokat játszottunk, és akkor is egy iskolai fellépésre kellett nagyon gyorsan nevet változtatnunk, ekkor lett a Nyest a papírhajón a nevünk, ami egyébként szerintem szörnyű!
Ádám: Nagyon rossz!
Emma: Amikor a Berci csatlakozott, akkor lett a Telehold formáció végleges, utána ez a névválasztás is azt az időszakot pecsételte meg, amire mi úgy tekintünk, hogy ez a Teleholdnak a fennállása. A névváltoztatásnak a Palánta Program adta meg a hátszelet, mert úgy éreztük, hogy ez több emberhez el fog jutni, és nem szerettük volna a korábbi névvel fémjelezni azt a zenét, amit mi kiadunk a kezeink közül.
Ádám: Meg szerintem ott el kellett kezdeni komolyan venni magunkat, és a Nyest a papírhajón elég komolytalan név.
Emma: Meg igazából lustaságból maradt.
Ádám: Igen, és nagyon sokat küzdöttünk ezzel a névvel. Nagyon sokat vitatkoztunk, rengeteg ötletet gyűjtöttünk, mire ez lett. De visszatérve a keletkezéshez. Én egyre inkább úgy fogom fel ezt, hogy nem kronológiailag a belépések szerint, hanem hogy voltunk az időben mi, és volt bennünk egy kreatív energia, ami mindig is arra vágyott, hogy valahogy kiteljesedjen, és olyan, mint valami fizikai dolog, ami mindig más formát vesz fel. És mostanába kezdi felvenni azt a fajta formáját, ami a legalkalmasabb arra, amire vágyunk. Egyébként az Emmával is egy osztályba jártunk, sőt igazából legtöbbünk tényleg kiskora óta ismeri a másikat. Egyedül a Berci az, akit kicsit később ismertünk meg. Emlékszem, hogy kiskorunk óta erről beszélgetünk az iskolaudvaron, hogy mi nagyon szeretnénk valami nagy dolgot csinálni, amivel szólunk az emberekhez.
Kicsit több, mint egy éve derült ki, hogy megnyertétek az I. Palánta Programot, amelynek keretein belül felvehettétek az első lemezeteket, az Éjszakait. Milyen volt a kreatív munka, a stúdiózás folyamata?
Ádám: Kegyetlen!
Emma: Elég nehéz volt, mert nekünk ez egy első alkalom volt. Illetve volt egy alkalmunk előtte stúdiózni, de az nagyon más jellegű volt.
Ádám: Nem lehet összehasonlítani egy lemezfelvételt egy single felvételével.
Emma: Az az érdekes, hogy amikor bevonultunk a stúdióba, nagyon azt éreztük, hogy fel vagyunk vértezve, fel vagyunk készülve, mert ugye mi előre elkészítettük az összes dal demóját, amit fel akartunk venni. Szépen napról napra olvadt el az önbizalmunk azzal kapcsolatban, hogy mi mennyire vagyunk erre rátermettek, mert nagyon nehéz volt az idő nyomása miatt és pár olyan tényező miatt is, amik teljesen véletlenszerűen zavartak be, de főleg szerintem a mi tapasztalatlanságunk volt az, ami megnehezítette a munkát. De valamennyire fel tudtunk nőni a feladathoz szerintem.
Ádám: Szerintem az időnyomás miatt megjelent a zenei tudás, ami hatalmas küzdelem volt, mert nem vagyunk profi zenészek.
Emma: A Bercit kivéve senki sem profi, képzett zenész. Azt mondanám, hogy mindenki inkább kreatív dalszerző. Ezért kicsit nehéz volt az, hogy ugye sávonként vettük fel a dolgokat. Mindig azt gondoltam, hogy mi egyben vagyunk nagyon jók, egyben tudjuk kihozni magunkból a legjobbat. És főleg az, hogy így izoláltan kellett feljátszania mindenkinek a saját részét, az furcsa és nehézkes volt.
Ádám: Mindenki egy kicsit magára volt hagyva. Az tök nagy biztonságot ad, hogy ott álltok egy színpadon, és hatan egyben vagytok ritmusilag és érzelmileg. A stúdióban pedig egyedül vagy egy fülhallgatóval és egy hangszerrel, és nagyon jól kell följátszani, mert utána az marad kint az egész világ számára, vagy legalábbis nyilván annak, akihez eljut. Szerintem a harmadik dolog, ami még nehéz volt, az a döntések, hogy mi az, amit meghagyok az “utókor” számára. Ez tetszik, ez nem tetszik, ez miért nem tetszik, miért fogok még harcolni a hangmérnökkel, hogy ezt keverje át, mert ez nekem nem tetszik vagy nem jön át az az érzés. Egyáltalán mi volt az az érzés, amikor ezt írtam, mert a legtöbb dal már egyéves volt, amikor felvettük. Volt olyan, hogy az az élethelyzet megszűnt vagy teljesen átalakult addigra. Ez 3-4 hónapos kemény munka volt, amibe nagyon elfáradtunk, de szerintem nagyon nem bántuk meg. Én nagyon örülök, hogy meg tudtuk csinálni!
Emma: Szerintem egy kicsit mindannyiónkban van egy maximalizmus, amiatt fájnak bizonyos dolgok, de már kezdjük szerintem elfogadni, hogy abban az időben ez volt a maximum, amit ki tudtunk hozni a dologból.
Ádám: Ennél többe szerintem beleroskadtunk volna. Viszont ez meg pont az a határ volt, ami kimaxolta a képességeinket.
A közösségi médiás megjelenésetek nagyon összeszedett és esztétikailag is összhangban van a zenétekkel. Ti kezelitek az oldalakat és készítitek a grafikákat, vagy van külsős segítségetek?
Emma: Is-is. Van egy nagyon jó barátunk, aki szintén osztálytársunk volt, aki koncepciókban meg ilyesmikben segít. Nagy Sarolt Bertának hívják, neki magának is nagyon szép, esztétikus Instagramja van. A zenekarból még a Rebeka az, aki szokta szerkesztgetni ezeket a tartalmakat. De egyébként pont kitűztük magunknak, hogy ebben szeretnénk fejlődni, és egy még komolyabb vizualitást létrehozni.
Ádám: Most pont azt beszéltük, hogy unjuk már ezt a fölosztogatást, puzzle-özést.
Emma: Nehéz tartani.
Ádám: Igen, meg szerintem izgalmasabb dolgokat is csinálhatnánk. Hozzáteszem, hogy úgy beszélek erről, hogy én vagyok az anti social mediás, pedig kereskedelem és marketing szakon tanulok.
Emma: Én mindig azokat az előadókat szerettem, akik nemcsak abban az értelemben adnak egy produktumot, hogy kiadnak zenéket, hanem világot is építenek. Egy ilyen vizuális világnak a létrehozása nagyon jól működhetne szerintem, és ez még a zenei élményt is megemeli kicsit. Ezzel jó lenne így foglalkozni, de ki tudja, hogy mi lesz.
Ádám: Az összeszedettség Dalotti Domonkos rendszerező gondolkodásának is köszönhető.
Emma: Igen, ő nem az esztétikai kontenthez ad hozzá, hanem a rendszerezéshez.
Ádám: Nagyon jó érzéke van a kommunikációhoz!
Emma: Merthogy ő cserkészvezető egyébként. Ezért ő pontosan tudja, hogy hogyan kell kommunikálni úgy, hogy mások megértsék. Neki az emoji-kódexe is nagyon legendás.
Ádám: Pontosan tudja, hogy milyen emojit kell használni.
Emma: Zenekari tábor előtt beír a csetbe, hogy holnap találkozunk hétkor, mellette egy óra emoji. Hozzatok meleg ruhát, kabát emoji. Ő ezekben nagyon nagyon jó.
A Turbinában tartott lemezbemutatótok nézői oldalról nagyon jól sikerült. Így 3-4 hónap elteltével hogyan gondoltok vissza az estére? Hogyan éltétek meg?
Ádám: Szerintem ez egy tök nehéz kérdés, mert a magyar zene térképén úgy jelensz meg, hogy kiraksz egy lemezt. Előtte lehet, hogy terjednek pletykák, hogy jó élő koncertjeid vannak, de nem tudja senki sem otthon meghallgatni. Szóval ez volt az egész projektünk megkoronázása, zárása. Utólag azt tudom mondani, hogy nagyon elfáradtunk addigra. Nagyjából mindent mi szerveztünk, a dolgok összefogása, felelőssége minket terhelt, de rengeteg technikai segítséget kaptunk. Megemlíteném az Árpád Médiát, akik rengeteget segítettek, meg a vizuálnál Solt Mátyás, Reischl Krisztián, de rajtuk kívül még egy csomó ember dolgozott az estén. Nagyon hálásak vagyunk nekik! Visszanézve kicsit elfáradtunk addigra, nagyon sok technikai dolgot vállaltunk magunkra. Ez egy nagyon komolyan összerakott koncert volt, fényekkel és füsttel. Már egy picit sok minden is volt. Bár szerintem a nézők számára nagyon jó élmény lehetett, mi belül egy kicsit már elfáradtunk. Nem tudtuk már úgy élvezni, mint egy kis klubkoncertet, amihez amúgy szokva vagyunk, ahol előtte lenyomsz egy sört, be vagy lazulva, hanem tökre be voltunk feszülve.
Emma: Abszolút! Közben meg volt egy ilyen feszültség is a koncertre készülésben is. A koncert szervezésében volt anyagi kockázat, végül sikersztori lett, mert teltházas lett a koncert, és nem lett veszteséges.
Ádám: Nagyon komoly terembérleti költsége van a Turbina nagytermének, amit mi előlegeztünk meg a saját pénzünkből.
Emma: Volt egy ilyen stressz is, amihez nem vagyunk hozzászokva, mert mégis fiatalok vagyunk és furcsa volt ebben a helyzetben lenni, pénzügyi kockázatot vállalni. És itt azért már elég nagy pénzekről volt szó. Illetve nekünk nagy, mert fiatalok vagyunk, nem rendelkezünk önálló keresettel. Ebben az időszakban nagyon sok mindennel foglalkoztunka zenélésen kívül, és sok aggodalom volt bennünk, hogy zeneileg fel tudunk-e majd érni ahhoz, amit szerveztünk.
Ádám: Rengeteget próbáltunk egyébként. Nagyon szorgalmasak vagyunk szerintem és nem csak az van, hogy megjelenünk és amúgy ez jól hangzik, hanem nagyon tudatosan és lelkiismeretesen szoktunk készülni. Viszont szerintem pont az történt, hogy technikailag olyanokat raktunk bele pluszba, ami kicsit megzavart minket. Visszahallgatva zeneileg sem voltunk teljesen elégedettek.
Emma: Az eredeti kérdésre válaszolva egy kicsit vegyes érzések vannak bennem ezzel kapcsolatban, mert egy szempontból nagyon büszke vagyok rá és örülök, hogy megcsináltuk, annak is nagyon örülök, hogyha a közönség élvezte, mert ezt tényleg nemcsak magunk szórakoztatására szántuk, hanem olyasmit akartunk csinálni, ami a közönséget abszolút kiszolgálja. És ha eljöttél ide, akkor úgy menj haza, hogy “Basszus! Nagyon jó volt!”
Ádám: Igen, hogy olyan érzése legyen az embereknek, hogy ez nem egy underground pincehelyiség-koncert, hanem “Úúú! Ez hat rám!”
Emma: Én legjobban azt sajnálom, hogy az idegesség miatt nem tudtam úgy jelen lenni a színpadon és kommunikálni a közönséggel.
Ádám: Az viszont hatalmas élmény volt, hogy egy ekkora csapattal tudtunk együtt dolgozni. A végén megszámoltam, 28 fős volt a csapat, és komolyan mondom, hogy mind egy szálig olyan ember, akit személyesen is kedvelek nagyon. Szinte senki se kapott fizetést, ami hihetetlen dolog, mert ebben a show-ban rengeteg készülődés volt. A zene úgy összefogott minket, hogy közös céllá vált, és mindenki odatett mindent.
Ezen a koncerten már elhangzottak még ki nem adott dalok is. Esetleg a közeljövőben várható egy új megjelenés?
Emma: Ebben az a szomorú, hogy igazából már nem sokkal a Turbina után megvolt az, ami majd a második lemez alapja lesz. Most dolgozunk ezen, még abban a fázisban vagyunk, hogy írjuk a dalokat. Még addig nem jutottunk el, hogy megtervezzük, hogy milyen formában fogjuk ezeket rögzíteni. Szóval várható valami, de azt még nem tudjuk, hogy mikor.
Ádám: Van egy single, ami stílusban nagyon elüt a többi dalunktól. Az szerintem egy éven belül meg fog jelenni. Az viszont sajnos nagyon sok dologtól függ, hogy a második lemezt hol és kivel vesszük fel. Az utóbbi két-három hétben elkezdtük ezeket a számokat házilag felvenni, komolyan kidolgozni a dalokat. És szerintem nagyon izgalmas az anyag, ami készül. Sokkal tudatosabb dalírásilag, sokszor sokkal nyersebb, valamivel letisztultabb a hangszerelés és nem annyira atmoszférikus, mint a korábbi dalok, hanem sokkal kifejezőbb.
Emma: Azt mondanám, hogy amit most csinálunk, az az ellentéte annak, amilyen az első album volt. Ha az első albumot asszociálni kell, akkor elfolyós, melankolikus volt, talán kicsit monoton…
Ádám: De vallomásszerű! Volt benne egy gyermeki ártatlanság.
Emma: Ehhez képest a második album leköveti egy kicsit a mi felnövésünket is. Ezt az ártatlanságot kicsit kezdjük elveszíteni. Ez a monotonitás sincsen meg benneűük, sokkal inkább kicsapongó érzelmek jelennek meg. Nemcsak a dalok témáiban, hanem a dalszerkezetekben is. Tervezünk koncerteket, ahol egyre jobban becsöpögtetjük az új számokat a repertoárba és kipróbáljuk. Mindig nagyon izgalmas, hogy a közönség hogyan reagál egy-egy új dalra. Ez nagyon lelkesít szerintem mindenkit. Meg lehet, hogy lesz a Bercinek is dala!
Eddig főleg pesti klubokban lehetett elcsípni titeket. Esetleg a nyár folyamán valamilyen fesztiválon vagy másmilyen rendezvényen lehet titeket látni?
Ádám: Egyelőre a bookingot én intézem, de afelé tendálnak a dolgok, hogy valakinek ezt átadjuk. Úgyhogy azt tudom válaszolni, hogy úgy néz ki, hogy a fesztiválok nagy része nem jó időpontügyileg a zenekarnak. Ami jó lenne, ott meg nem tartottak ránk igényt. Az augusztusi ViláGomba Fesztiválon biztosan fogunk játszani, ami egy nagyon jó fesztivál!
Emma: Egy fiatalok által alulról szerveződő fesztivál. Voltam tavaly, és nagyon élveztem. Kicsit házibuli jellege is van, de közben meg egy fesztivál. Tök szép helyszínen van!
Ádám: Szerintem az sokkal jobb élmény tud lenni, mint egy óriási fesztivál, mert tök jó zenekarokat szoktak meghívni, de ugyanakkor családias. Úgyhogy mi nagyon szívesen megyünk oda. Illetve vannak ilyen kisebb, Pest környéki szabadtéri koncertek, de azok még nem fixek. Március 22-én például a KVATERKA zenekarral a Gödörben adunk koncertet. Idővel szeretnék messzebbre is menni. Győrben játszottunk a Carson Coma előtt, és az tök király volt!
Emma: Én amúgy nagyon szeretnék menni más városokba, mert annyira jó volt Győrben is. Már maga a leutazás egy élmény volt, egy nagyon jó sulis haverunk vitt le minket. Nagyon jó hangulatban telt.
Ádám: Meg ha van idő, akkor tök király, ha várost nézni is tudunk.
Emma: Igen! Győrben egy ismerősöm éttermében aludtunk az asztalok között polifoamokon. És ez is nagyon emlékezetes volt.
Ádám: Szegeden van valami jó hely?
Zsuzsi: Talán a JATE Klub meg a Törpe.
Emma: De Szegeden van egy ilyen buzz, onnan jönnek előadók.
Ádám: A Pogány Induló is szegedi…
Emma: Meg a Hűvös, a Domingo.
Ádám: Hogyha eljutunk arra a szintre, hogy lesz elég ismertség, akkor tök szívesen megnéznénk. És most úgy állnak a dolgok, hogy a koncertszervező csapatunk egyre önállóbb lesz. És akkor tényleg azt mondja az ember, hogy lemegyek és zenélek egy jót, és nem az van, hogy úristen, meg kell szerveznem.
Érdemes lesz március 6-án 13 órától bekapcsolódni a Petőfi Rádió adásába, hiszen a TELEHOLD stúdiókoncertet ad a HAJRÁ MAGYAROK! nevű adásban.
