Manapság a tinik inkább telefonozással, vagy tévézéssel töltik a szabadidejüket, és háttérbe szorítják az olvasást. Sajnos ez nem minden esetben van rendjén, hisz egy könyv rendkívüli módon képes fejleszteni a képzelőerőnket és színesítheti nézeteinket.
Egy könyv olyan akár egy mesevilág, amelyben mi magunk is részt veszünk egy-egy történet során. Vannak olyan olvasmányok is, amelyek még mélyebb és összetettebb érzelmeket kelthetnek bennünk. Olyan gondolkodásra késztetnek bennünket, amelyre azt hinnénk nem is létezik. Az alábbi könyvek a története fordulókkal és izgalmakkal teli eseménysorokat dolgoznak fel. Akár olyan diákok figyelmét is megragadhatják, akik azt hinnék, hogy sosem élveznék a könyvek rejtelmeit.
Az első könyv Holly Jackson brit írónő munkája, mely Jó kislányok kézikönyve a gyilkossághoz címre hallgat. 2019 óta nagy népszerűségnek örvend Holly krimi könyvsorozata. Ez az alkotás roppant mély érzelmeket jelenít meg, és annyira fordulatos a történet, hogy a végén nem is gondolnánk miért történtek úgy a dolgok, ahogyan megtörténtek. Az ifjú Pippa Fitz-Amobi egy évekkel korábban megtörtént gyilkosságot igyekszik megoldani, egy iskolai projekt keretében. Pip nem sejti mibe kezd bele, és hogy mennyire meg fogja megváltoztatni az életét a nyomozás és a kutakodás. Évekkel ezelőtt Andie Bell-t meggyilkolta a barátja. Mindenki így tudja. Egész Little Kilton így tudja. Pip azonban sosem hitte el, hogy Sal Singh a gyilkos. Mindig is hitt a fiú ártatlanságában. De ha nem Sal tette, akkor ki? Ki nézi végig a nyomozást? Az igazi gyilkos? Pip minél közelebb kerül az igazsághoz, annál nagyobb veszélybe kerül. Vigyázz! Minél mélyebbre ásol, annál közelebb kerülsz a sötét igazsághoz…
Az előző könyvhöz hasonlóan, a következő regény is Holly Jackson alkotása, az Öt túlélő, mely 2024-ben jelent meg. Az izgalom folytatódik, de most Red Kenny történetével ismerkedünk meg. Nyolc óra, hat baráttal, és egy mesterlövésszel, aki odakint várakozik rájuk a sötét pusztaságban, és az egyikük titkára vár – olyan titokra, amelyért a halál sem túl nagy ár. A lakókocsi szűk falai között egyre nő a feszültség, és
fény derül olyan titkokra is, amelyeknek semmi közük nincs a mesterlövészhez, mégis nagy bonyodalmat okoznak. A hat barát tavaszi szünete igen kaotikusra sikerül egy kanyar miatt. A GPS nem működik, hálózat sincs… de vajon véletlen fordultak le rossz helyen? Nem kétség, rossz helyen voltak rossz időben. De egyikük mindenre tudja a választ…
Még a tél végén járunk, mégis sokak hangolódnak már a nyárra és a jó időre. Ha az időjárás nem is, de egy könyv meghozhatja a nyári hangulatot. A Nyár, amikor megszépültem című könyv talán sokaknak ismerős lehet, hiszen sorozat is készült belőle. Jenny Hann regénye és 2021-ben jelent meg. Ahogy elérkezik a nyár, Belly maga mögött hagyja az iskolai életet, és Cousins Beachre menekül, oda, ahol élete minden eddigi nyarát töltötte, édesanyja legjobb barátnője fiaival, Conraddal és Jeremiah-val. Belly azóta szerelmes Conradba, amióta az észét tudja. Reménykedik, hogy az idei nyár, más lesz, mint a többi. Ám rengeteg dolog változott a tavalyi év óta, és a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan azt Belly szeretné.
Ezek a könyvek nagy népszerűségnek örvendenek az ifjúk körében, és annyira izgalmassá teszik az olvasást, hogy letenni is nehéz őket. Én mindegyiket nagyon élveztem, és bátran ajánlom olyan diákoknak is, akik azt hinnék, sosem lelnék meg az olvasás örömét.