Zsigmond Vilmos Filmfesztivál – beharangozó

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Belvárosi moziban a Zsigmond Vilmos Filmfesztivált. Kérdéseinkkel iskolánk mozgóképkultúra- és médiaismeret tanárát, valamint a fesztivál sajtóreferensét, Csomán Sándort kerestük meg.

Zsigmond Vilmos szegedi származású operatőr, a neve ismerős lehet azoknak, akik már jártak a Belvárosi Mozi nagytermében, hiszen róla van elnevezve. Többször is jelölték Oscar-díjra, végül a Harmadik típusú találkozások című filmben végzett operatőri munkájáért kapta meg a díjat. „Ő az egyik legjelentősebb operatőrünk, Hollywoodban is olyan karriert futott be, ami jelentős a magyar filmtörténetben.˝ – meséli a tanár úr. „Azért Zsigmond Vilmos a fesztivál névadója, mert az esemény középpontjában az operatőrök és az ő munkájuk áll. Szempontrendszerét tekintve a lengyel Camerimage ami Európa legnagyobb operatőrökre fókuszáló filmfesztiválja kistestvéreként lehet rá gondolni.˝ Ezeken a fesztiválokon aszerint értékelik a nevezett alkotásokat, hogy milyen képi világgal rendelkeznek. „A zsűrit érdekli a képszervezés, az új, a szokatlan nézőpont, az olyan képi megoldások, amelyek újdonságot hozhatnak a film világába. Ezeket az új szemszögeket keressük. Ez a hozzáállás adja a fesztivál identitását már nyolc éve.”

Az idei évben három kategóriában lehetett filmet nevezni: nagyjátékfilm, rövidfilm és dokumentumfilm. „Szerintem ez nagyon fontos része a fesztiválnak, hiszen, ha belegondolunk, a dokumentumfilm nem feltétlenül az a műfaj, amellyel kapcsolatban a laikus néző számára az a legfontosabb dolog, hogy hogyan van felvéve.” Régebben volt külön kategória az animációs filmeknek és a kísérleti filmeknek is.  A fesztivál idén is várt alkotásokat ezekben a műfajokban, igaz, külön nem értékeli őket.

A versenyprogramon kívül sok más filmet is megtekinthetnek a Belvárosi moziba látogatók. Többek között a Friss Hús rövidfilmfesztivál legjobbjait is. Visszatérő programelemként idén is lesz két korábban Oscar-díjat kapott film: a Whiplasht és az Amerikai szépséget láthatjuk ebben az évben. A szemfülesek a programot böngészve észrevehették, hogy több film is „Magyar Operatőrök Hete” kategóriajelöléssel van ellátva. Ezeket a filmeket ugyan nevezték a fesztiválra, de sajnos, nem kerültek bele a versenybe. „Fontos identitása a fesztiválnak, hogy magyar filmeket vetítsen. Mivel rengeteg magyar nevezés érkezik minden évben, ezért van egy olyan kategória, amelyben csak magyar filmek vannak. Saját körben ezekre a filmekre a HCA [Magyar Filmoperatőrök Egyesülete] ad külön díjat..” – nyilatkozta Csomán Sándor tanár úr.

A fesztivál alatt nem csak filmeket lehet nézni, két nagyon érdekes beszélgetés is várja az érdeklődőket. Az egyik a Női szemmel, amelyet Mesterházy Lili moderál. A nők szerepéről, filmben betöltött funkciójáról, és ennek az évek során bekövetkezett változásáról lesz szó. A másik Lénárt András és Szabó Gábor beszélgetése a történelem mozgóképen való ábrázolásáról. Ugyanezen az eseményen mutatják be Lénárt András Mozgóképes múlt című könyvét is. „A Zsigmond Vilmos Filmfesztiválnak nagyon fontos küldetése, hogy a filmes szakmát erre a pár napra Szegedre terelje, és olyan diskurzusokat kezdeményezzen, amelyek a magyar film ügyében fontosak”

Azok sem maradnak lehetőség nélkül, akik írni szeretnek a filmekről. Ebben az évben is meghirdették a kritikaíró pályázatot. Ide elsősorban olyan gimnazisták és egyetemisták jelentkezését várják, akik szeretnének elindulni ebbe az irányba, de nem tudják, hogyan tegyék meg a kezdő lépéseket. Az első három helyezett kritikát a Filmtekercs online felületen biztosítanak megjelenést.

Ha az ember elsőre ránéz a fesztivál programjára, eléggé elveszettnek érezheti magát a rengeteg film láttán. Hogy megkönnyítsük a választást, megkérdeztük tanár urat, hogy melyik filmeket ajánlaná. „A nagyjátékfilmes kategóriából én nagyon ajánlom az Elfogy a levegő és a Mesterjátszma című filmet. A rövidfilmek közül a Kellemes Apokalipszist!, a dokumentumfilmek közül pedig A boldogság ügynöke című bhutáni-magyar koprodukciót.”

Iskolánk idén is delegál diákokat a fesztivál diák zsűrijébe. Ebben az évben Berkes Enikő és Kiss Olívia 12. g osztályos tanulók fogják képviselni a Deákot.

Hozzászólások
Nagy Noémi Katalin
+ posts