Búcsúzunk fotós főszerkesztőnktől, Horváth Balázstól

Az iDeák fényképezésért felelős szerkesztője, Horváth Balázs 11. g osztályos tanuló idén visszalép ettől a szereptől. Búcsúzóul készítettünk egy interjút Balázzsal, amiben mesél egy kicsit magáról és a szerkesztői munkájáról.

Mi volt a feladatod az iDeákban?

Én voltam az iDeák fotós szerkesztője, ami tulajdonképpen annyit jelentett, hogy én irányítottam az összes fotóst, és ott voltam minden eseményen, ahol fotózni kellett.  Utána kiválogattam és megszerkesztettem a képeket. Tulajdonképpen megtanultam, mi a rendezvényfotós feladata.

Mi vonzott az iDeákhoz?

Ez nagyon érdekes történet. Kilencedik osztály elején én nem is gondoltam volna, hogy az iDeák vonzáskörébe kerülök. Az osztálytársaim megkérdezték, hogy nem kísérném-e el őket egy gyűlésre, el is mentem velük. Ott konstatáltam, hogy már azzal tag lettem, hogy odamentem.

Mi a kedvenc iDeákhoz kapcsolódó emléked?

Nagyon nehéz egyet választani. Talán az, amikor még kilencedikben (szeptemberben) felmentünk Budapestre a DUE sajtófesztiváljára. Végigbeszélgettük odafele a vonatutat, és lehetőségem volt jobban megismerni a csapatot.

Miért pont a média szakot választottad?

Még nyolcadik osztály végén műsorvezető szerettem volna lenni. Úgy gondoltam, hogy egy ehhez kapcsolódó szakra szeretnék járni, így jutottam a Deákba.

Mi jött előbb, a fényképezés iránti szeretet vagy a médiaszak ötlete?

A fotózás régóta része az életemnek. Már gimnázium előtt is lelkes fotós voltam. Kicsit kapóra is jött, hogy ezt tudom folytatni itt is. Az első fényképezőgépemet, amit azóta is használok, hetedik osztály végén vásároltam. Tulajdonképpen akkor kezdtem el a fényképezést. Megláttam benne, hogy ez nagyon jó mód, hogy kifejezzük az érzelmeinket, és azt kép formájában továbbadjuk az embereknek.

Miben érzed úgy, hogy fejlődtél?

Szerintem nagyon sokat fejlődtem abban, hogy ki tudok osztani feladatokat. Rendkívül sokat kellett irányítani az embereket egy-egy rendezvény alkalmával, legyen szó egy gólyabálról vagy egy ballagásról. Meg kellett tervezni, hogy ki hol áll, kinek mi a feladata.

Mik a terveid a jövőre? Van benne hely a fényképezésnek?

Dániában szeretném folytatni a tanulmányaimat gazdasági irányban. Mindenféleképpen folytatni fogom a fotózást, ha nem is professzionálisan, de hobbiként biztosan. 

Hozzászólások