A Tanárnő miért az angol szakot választotta pályakezdéskor?
– Én is ide jártam, ebbe az iskolába, és itt nagyon megszerettem az angolt. Eredetileg gyógypedagógiára szerettem volna jelentkezni, végül viszont mégis az angol mellett döntöttem.
Az angol mellett oktat mást is jelenleg az iskolában?
– Jelenleg nem, de a másik szakom a spanyol. Remélhetőleg a jövőben fogok spanyol is tanítani.
Ezelőtt dolgozott már másik iskolában?
– Nem, eddig magántanárként dolgoztam. A Deák az első iskola, ahol tanítok.
Miért pont a Deák mellett döntött?
– Régebben én is ide jártam. Diákként nagyon tetszett az iskola, illetve már akkor láttam, hogy itt nagyon összetartó a tanári kar. Később, a végzéskor úgy döntöttem, hogy én is szeretnék ennek a közösségnek a tagja lenni.
Tanárként, hogy tetszik eddig az iskola?
– Ugyanúgy pozitívak a benyomásaim. Nagyon szimpatikusak a kolléegák, jó a kollektíva. A gyerekek is szorgalmasak, tanárként is jó a véleményem az iskoláról.
Van a Tanárnőnek valami maradandó emléke diákkorából, amit szívesen megemlítene?
– Mindig is a jó diákok táborát erősítettem, szóval annyira nincs ilyen. Természetesen vannak deákos emlékeim, de annyira emlékezetes nincsen.
Mit tanácsol a Tanárnő pályakezdő kollegáknak?
– Azt, hogy maradjon meg az elhivatottságuk, illetve, hogy mindig legyenek felkészültek. Akár az óráikra, akár váratlan helyzetekre is.
Milyen változást szeretne elérni a gyerekekkel, a tanári pályával?
– Azt gondolom, hogy tanárként ezt nem biztos, hogy lehet változtatni, de mindenképpen szeretném fenntartani az érdeklődésüket az idegen nyelvek iránt. Emellett pedig segíteni szeretném őket abban, hogy elérjék a céljaikat.