Festival d’italiano élménybeszámoló

Az olasz nyelvnek és kultúrának szentelt két napos Festival d’Italiano elnevezésű fesztivált 1974 óta rendezik meg. Minden évben más gimnázium vállalja magára a megszervezését, a 2022-2023-as tanévben a BGSZC II. Rákóczi Ferenc Technikum látta vendégül a 45. jubileumát ünneplő eseményt. Az ország minden részéről érkező gimnazisták március 31-én és április 1-jén találkoztak Budapesten, hogy számos területen összemérjék olasztudásukat: vers- és prózamondás, élőbeszéd, színház, egyéni- és csoportos ének, meseírás, tolmácsverseny, kultúrtörténeti- és műveltségi vetélkedő is szerepelt a verseny repertoárján.
A rendezvény minden évben az olasz nyelv jegyében szervezett igazi szakmai találkozó és eszmecsere, a diákok az olasz nyelvhez és kultúrához kapcsolódó színes programokon vehetnek részt, a győztesek pedig értékes díjakkal térhetnek haza. A fesztivál kitűnő alkalom a kapcsolatépítésre is, hiszen az egyetemek neolatin tanszékei is képviseltetik magukat (sőt, versenykiíróként is közreműködnek az írásbeli pályázatokban), valamint az olasz kulturális diplomácia képviselői is megtisztelik jelenlétükkel és közreműködésükkel (pl. a zsűrik tagjaként, a gála és az ünnepélyes díjkiosztó szereplőiként) a rendezvényt.
A deákos olaszosok elszánt, motivált és igazán összetartó csapatot alkotnak, az előző években is szívesen vettek részt a nyelvhez és kultúrához kapcsolódó rendezvényeken, találkozókon. Ezért idén „összekötötték a kellemest a hasznossal”, s a megmérettetés mellett egy hangulatos olaszos tanulmányi kirándulás kerekedett a napból. Így nemcsak izgatott versenyzők, hanem lelkes szurkolók is, összesen 15 diák (a 10.g, 10. h, 11. b, 11. g és a 11. h osztály tanulói) utazott el a fesztiválra, Dr. Ótott Noémi és Kasza Ildikó tanárnők kíséretében.

Következzen Szabó Judit 11. b osztályos tanuló élménybeszámolója:
A pénteki budapesti tanulmányi kirándulásunk kétségkívül mindannyiunkban kedves emlékeket hagyott, hiszen ezt a napot nagy izgalommal vártuk. A programunk része volt a Néprajzi Múzeumban tett átogatás is, ami felettébb érdekes volt. Először a Zoom-térben barangoltunk: a „Perspektívaváltás” című kiállítás igazán egyedi nézőpontokból tekint a múzeumi gyűjteményre, és játékos megközelítéssel mutatja be a kurátorok által zoomolt, felborított, feldarabolt, kifordított majd összekevert tárgyakat. Ezután következett a Méta-tér, ahol a BLUTUSZ néprajzi sorozat „Bekötik a fejét” című pop-art kiállításában merültünk el. A kendő történetén keresztül a nők identitásáról, társadalmi helyzetéről, jogairól szereztünk ismereteket: nem is gondolná az ember, hogy a különböző kultúrákban mennyire hasonló jelentéssel bír ez a ruhadarab. A tér multimédiás elemei interakcióra sarkallnak, a saját történeteink, élményeink megosztására bíztatnak – így együtt ötleteltünk, rajzoltunk, QR-kódot olvastunk, puzzle-öztünk. És még csak ezután jött a csodálatos panoráma az épület tetejéről, hiszen felmásztunk a múzeum egyik szárnyának tetőkertjéig! Városnézésből sem volt kevés, hiszen végigsétáltunk a Városligeten, a Hősök terén, az Andrássy út csodás palotái előtt, szabadidőnkben pedig még a Szent István Bazilikát is láthattuk.
A nap fénypontja, a verseny, amire már hetek óta szorgosan készültek a versenyzőink, változatos és tanulságos volt, ugyanis számos élőbeszédnek, vers- és prózamondásnak és énekprodukciónak lehettünk a szem- és fültanúi. Még egy kis barátságos ping-pong versenyre is sor került. A nap végén délolasz táncházat is rendeztek, ami egészen viccesre sikeredett, de jó lehetőség volt arra, hogy egy kis betekintést nyerjünk az olasz kultúra ezen szegletébe is. A nap folyamán más, az olasz kultúrát kedvelő diákokkal is megismerkedtünk.


Azt bátran állíthatjuk, hogy kiváló eredményekkel ülhettünk aznap este vonatra, hiszen a következő országos eredmények születtek:

  • Versmondás:
    I. helyezett – Berczeli Lili 10. h
    dicséret – Sárközi Norbert 10. g
  • Kultúrtörténeti vetélkedő (Toscana történelme, irodalma, híres szülöttei, földrajza, közigazgatása,
    művészete, gasztronómiája)
    II. helyezett a Nádasdi Eszter, Fehér Bence 11. b és Nagy Noémi 10. g alkotta Tesoretto csapat
    (az országos döntőben 34 csapat versenyzett egymással)
  • Tmodell – Tekerj és tanulj! videópályázata (egy 1930-as olasz híradórészlet leforgatása a Tour de
    Hongrie kerékpáros versenyről, annak hátteréről és olasz győzteséről)
    I. helyezett a Katona Kitti, Szabó Judit, Tóth Boglárka 11. b, Kiss Luca 11. h alkotta csapat
  • PTE-BTK Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszékének írásbeli pályázata: „Én is részt vettem a Grand
    Touron” (egy 18. századi arisztokrata ifjú itáliai utazásának leírása naplórészletek formájában) 
    II. helyezett – Korsós Jázmin 11. b
  • ELTE-BTK Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszékének írásbeli pályázata: műfordítás (egy olasz
    regényrészlet magyar nyelvre fordítása)
    dicséret – Szabó Dorina 12. f
  • „Kit tud többet Olaszországról?” – a Studio Italia műveltségi vetélkedője: az országos döntőbe jutott
    Sárszegi Balázs 10. g

A kirándulás szerintem egy nagyon jó alkalom volt arra, hogy formáljon a csoportközösségünkön és összekovácsolódjunk, hiszen kicsit elszakadhattunk a szürke hétköznapokból és kirándulhattunk egyet. Végre nemcsak a suli volt téma, hanem sokkal többet megtudtunk egymásról, például kinek milyenek az elképzelései a jövőről, és gyerekkori sztorikról, divatról, modern technológiáról és még sok minden ásról is beszélgettünk.

Amikor kiderült, hogy én, Bogi, Luca és Kitti megnyertük a Tekerj és Tanulj! T-modelles pályázatot, nem hittem a szemeimnek. Rettentően örültem, mert ez egy pozitív visszacsatolást adott az, hogy egy országos versenyen is ilyen jól teljesítettünk. De ami azt illeti, nekem a videó készítésének folyamata tetszett a legjobban, az ajándék csak a hab volt a tortán. Csapatmunkával megterveztük a videót, megírtuk hozzá a szöveget, hozzá illő ruhákat, sminket, hajat készítettünk, leforgattuk (ami rettentően mulatságos volt, főleg a mi Vasco Bergamaschi-nk közreműködésével – köszi Bence), és mindezek mellett meg is szerkesztettük az anyagot. Olaszórán szintén nagy lelkesedéssel fogadták a videónkat, ami jól esik, hogy így támogatnak minket a többiek. Nagy lelkesedéssel várjuk az újabb olasz versenyeket is, ugyanis szeretjük a kalandokat és a kihívásokat!

Köszönjük az iskolavezetésnek, a Diákönkormányzatnak és a Deák Gimnáziumért Alapítványnak, hogy segítségükkel eljuthattunk a kiállításokra, illetve részt vehettünk a fesztiválon!

Hozzászólások
+ posts