Az idei év kezdetével a kortárs segítők is nekiláttak a munkának. Olvassátok figyelmesen a cikket, ugyanis fontos lesz a későbbiekben, hogy mennyit is tudtok róluk….
Mi is az a kortárs segítés?
A kortárs tanácsadás Amerikából származik, amely a káros szenvedélyek kialakulásának megelőzését tűzte ki célként. Finnországban már a hetvenes évektől a lelki egészségvédelem, a pszichés jóllét és a közösségi szellem kialakulását is segítő programmá fejlődött.
Az ENSZ közgyűlése 1989. november 20-án fogadta el a Gyermekek jogairól szóló egyezményt, ami hazánkban az 1991. évi LXIV. törvénynek felel meg. Ez képezi a kortárs segítés alapját is – ennek szolgálatában működnek a segítő diákok.
Kik a kortárs segítők?
A kortárs segítők olyan önkéntes Deákos diákok, akik aktívan bevonódnak saját iskolai környezetük alakításába, programokat szerveznek, segítő szándékkal fordulnak diáktársaik felé, felismerik a közösségeik igényeit, ehhez igazítják munkájukat.

Alapértékeik:
Egyenlőség, önkéntesség, megbízhatóság, fiatalok véleményének meghallgatása, nyitottság, elfogadás.
Céljuk:
Támogatást és társaságot nyújtani a diáktársaiknak, segíteni Őket kérdéseik megválaszolásában, valamint megpróbálják tudásuk szerint a legmegfelelőbb segítséget nyújtani. Aktívan részt venni és alakítani az iskolai programokat – reagálva a diákok igényeire és felhívni a figyelmet a biztonságos közösségek fontosságára.
Mivel rukkolnak majd elő mostanában?
A következő hetekben az osztályfőnökökkel együttműködve bemutatkoznak az osztályoknak, elmondják, hogy mikor és mivel fordulhatnak hozzájuk. Közben ki is töltetnek az osztályokkal egy kvízt – két nyertes osztály pedig részt vehet egy foglalkozáson, ahol terápiás kutyák munkáját lehet megismerni.
A közelgő pályaorientációs napra is szerveznek előadást – a döntések véglegességének mítosza lesz a téma.
Hol lehet őket megtalálni?
A csapat tagjai a kortárs segítő szobában (a ruhatár mögött, 103-as terem) várják minden hétfőn és csütörtökön a nagyszünetekben az érdeklődőket – beszélgetéssel, társasokkal, figyelemmel, nyitottsággal.
Egy jó tanács Nektek Tőlük: „Kövessétek a lábnyomokat 😉 !”