Június a Deákban

Elérkeztünk a nyár első hónapjához, a júniushoz, ami egyben azt jelenti, hogy a 2021/22-es tanév végéhez is. Viszont, néhány program még hátra van ebből az évből, lássuk, hogy mik azok!

Június 9-ig tartanak az emelt szóbeli vizsgák, és a középszintű szóbeli vizsgák pedig június 13-tól kezdődnek el.

Május 30-tól június 3-ig Erasmus+-os vendégek látogattak el iskolánkba.

Június 10-én lesz az utolsó rendes tanítási nap, ezen a napon a tanévzáró ünnepség is megrendezésre kerül. Az 1. és a 2. szünetben a Naked daydream, a 3. és 4. szünetben pedig a tanári zenekar fog fellépni.

Június 13. és június 15. között az osztályok kirándulással tölthetik el az idejüket, ám, akik maradnak az iskolában, azoknak kreatív foglalkozás keretein belül fognak telni a napok.

Június 22-én kerül sor a tanévzáróra, a kitűnő tanulók fogadására, illetve a Deákos Tehetségért Díj is ezen a napon kerül átadásra.

Az iDeák csapata mindenkinek kellemes, élményekben gazdag nyári szünetet kíván!

Hozzászólások
+ posts