Aki nézte az X-Faktor tizedik jubileumi évadát, annak a Mehringer Marcell név – le merem fogadni, hogy ismerősen cseng. A nemsokára huszadik életévét betöltő pécsi fiú egyike volt a tizenkét versenyzőnek, úgy, ahogy iskolánk egyik diákja, Tabatabai Nejad Flóra is. A negyedik helyezést elért Marcival készített interjúból kiderül, hogy gondol vissza az X-Faktorra, mi előzte meg a versenyre való jelentkezését, de olyan dolgok is, minthogy mi inspirálja, hogy készül el egy-egy dala, és milyen az, amikor szerelmes. Marcinak pénteken jelenik meg az új dala, ami a “Jéghidegen” címet kapta.
Nem is szaporítanám tovább a szót, jó olvasást!
Hogy vagy? Mi történik mostanság veled?
Jelen pillanatban arról szól minden, hogy próbálok olyan lehetőséget keresni meg találni, amik előre visznek majd az X–Faktor után. Nyilván ez a műsor egy nagyon jó ugródeszka, ahol sok embert megismerhetsz, és téged is sokan megismernek, majd amikor vége, jó esetben nyílnak új lehetőségek, de ezeket meg kell találni. Szóval ez a január nekem most arról szól, hogy átlássam, hogy mi fog történi velem. Sokan kérdezik, akik ismernek meg szeretnek, hogy mikor lesz dal? Eredetileg is azért jelentkeztem, hogy alkossak, mert mindig is azt akartam, és most is azt szeretném. Szóval most folyamatos dalírás, dalszerzés, és ezeknek a felvétele, valamint demók készítése van tervben. Remélhetőleg még januárban vagy februárban meg is tudnak jelenni.
Mi a véleményed magadról?
Céltudatos srácnak tartom magam, aki tudatosan kezeli a dolgait. Nagyon nagy bizonyítási vágy van bennem magam és a világ felé. Mindezek mellett pedig egyfajta küldetéstudat is van bennem, továbbá törekedni szeretnék arra, hogy a zenémben legyenek hangszerek, és nem kell, hogy világmegváltó tartalma legyen a szövegnek, de legyen igényes.
Ami negatívum, hogy talán a koromból adódóan is, de elég forrófejű és makacs tudok néha lenni. De tanul belőle az ember, nincs ezzel baj. Összességében azt gondolom, jó ember vagyok, és jószívűnek tartom magam. Az utolsó falatomat is képes vagyok másnak adni, ha kell. Elégedett vagyok azzal, amit eddig mutattam magamból. Talán jobb lett volna, ha hosszabb ideig tart a műsor, mint régen, mert akkor lehet, hogy több időm lett volna megmutatni magamat, de hiszem, hogy lesz még rá alkalmam, hiszen ott vannak a saját csatornáim, amiken ezt megtehetem.
Külsőleg pedig azt gondolom, hogy nagyon hosszú a hajam, és el kellene mennem fodrászhoz (nevet). Nem tudom eldönteni, hogy megnövesszem, vagy inkább vágassam le? Ez egy örök kérdés. Sportolnom is kellene. Valamint szeretek mosolyogni, csak nem mosolygok eleget. Képeken legalábbis sosem. Pedig a valóságban folyamatosan nevetek és viccelődök.
Mikor fogalmazódott meg először benned, hogy jelentkezni szeretnél az X-Faktorba?
Gyakorlatilag a gimnáziumi éveimet végigkísérte az a dilemma, hogy jelentkezzek vagy ne? Volt egy zenekarom 3 évig gimiben, underground rock and roll-t játszottunk Pécsen és a környező városokban a kisebb fesztiválokon. A zenekart is hívták az X-Faktorba, de ők nagyon nem akartak menni, pedig én akkor már mentem volna. 2020 legelején feloszlott a zenekarunk is, így mikor lement a Covid, és jött a jubileumi évad, úgy döntöttem, hogy most, vagy soha. Végül bevállaltam, elmentem, és egy nagyon pozitív élmény volt. A tábor, a mentorház, és minden nagyon jó volt, ahogy az élő is, csak azt szörnyen stresszesnek éltem meg.
Gondolkozol azon, hogy egyszer új zenekart alapíts?
Mindig is élő zenét akartam csinálni, így idővel szeretném ezt megvalósítani, és egyre több zenésszel kiegészülni. Nyilván ez költséges és bonyolult, hiszen ehhez egy összeszokott csapatra van szükség, de szeretném, ha ez megvalósulna, amilyen hamar csak lehet.
Milyen érzés volt neked az, amikor Alee nyerte meg az X-Faktort? (Tekintettel arra, hogy lakótársak is voltatok.)
Ha zeneileg nézem, az a fajta stílus, amit ő csinál, az nagyon távol áll tőlem. Viszont a barátjaként és ismerve az ő helyzetét, meg őt mint embert, nagyon örülök, hogy nyert. Büszke vagyok rá, hogy ezt képes volt véghez vinni.
Kinek a kiesése viselt meg a leginkább? (A sajátodat leszámítva.)
Leginkább Tóth Roland és a Palace versenyből való távozása viselt meg. A Palace-os srácokkal folyton összejártunk beszélgetni, meg FIFA-zni, Rolival pedig nagyon jó barátok lettünk és vagyunk azóta is. Egyébként pedig nem is arról van szó, hogy kinek a kiesése viselt meg a legjobban, hanem inkább az, hogy nagyon gyorsan estek ki, nagyon sokan. Már az elején négyen, aztán hárman és furcsa volt, hogy előtte két hónapig együtt laktunk és folyton együtt voltunk, utána meg hirtelen eltűnt mindenki.
Ha nem a zeneiparban helyezkednél el, akkor milyen szakmát végeznél legszívesebben?
Gazdasági vonalon kezdtem el továbbtanulni a műsor előtt, de a média mindig érdekelt. Nyilván ez is szórakoztatóipar, tehát ha nem ez, és nem is egy gazdasági egyetem, akkor állatokkal is nagyon szívesen foglalkoztam volna.
Mit érzel, amikor a színpadon állsz (akár nagyközönség előtt)? Ilyennek képzelted el?
Már az X-Faktor előtt is sokat álltam színpadon, a zenekarral és egyedül is, persze azok sokkal kisebbek voltak, sokkal kisebb közönség előtt. Ha bárokban, kocsmákban lehetett játszani, mindig zenéltünk, ha lehetett, akkor pénzért, de akár ingyen is. Ez mindegy volt, mert csak zenélni akartunk. Mindig úgy képzeltem el, hogy ez szépen majd épülget. Egyre nagyobb közönség előtt, egyre nagyobb klubokban, egyre nagyobb katarzist fogunk tudni elérni. Ez valóban így történik, mert már most is az van, hogy egyre nagyobb a közönség, egyre több az ember és ez nagyon-nagyon jó érzés. Szóval igen. Így képzeltem el, a színpadot is, meg az egészet. Nem hiszem, hogy van ennél jobb érzés. Olyan, amikor felmész a színpadra, mint valami tudatmódosító. Teljesen másfajta reakciók vannak a testedben. Például az X-ben amikor állsz a fal mögött és kijössz, még ha nem is gondolsz, bele, de a tudatalattidban benne van, hogy ezt most egymillió ember meg fogja nézni, ami nagyon sok. És ebbe ott nyilván nem gondolsz bele, mert nem ott van a fókusz, de attól még van súlya, és ettől olyan adrenalinlöket van az emberben, hogy tényleg nem igazán pótolja ezt az érzést semmi.
Sűrűn előfordul, hogy számodra teljesen idegen emberek felismernek téged az utcán? Ha igen, milyen érzés? Leállsz velük ilyenkor váltani pár szót?
Igen, nagyon sűrűn. Beszélni is leállok velük, csak az a baj, hogy mindenkinek nagyon sok kérdése van, és nem lehet azt mondani, hogy „figyelj, most már nem tudok többre válaszolni”. Kedvesen elutasítani mindig sokkal nehezebb az embereket, pedig van, aki szívesen beszélgetne 3-4 órán keresztül is. Múltkor is elmentem Pécsen jégkorcsolyázni, de egy dolgot nem tudtam csinálni, és az maga a korcsolyázás (nevet). Vagy legalábbis nagyon keveset. Kimentem egyszer a büfébe, és ott ragadtam 1 órára. Szokatlan, hogy mutogatnak és odajönnek az emberek hozzám. Még meg kell szokni, de amúgy nagyon jó érzés. Mindig is vágytam erre. Furcsa érzés, hogy ezt váltom ki az emberekből, akik felé én magam is szeretettel fordulok, és persze a dalaimmal is fontos érzéseket próbálok közvetíteni.
Mi inspirál a legjobban?
Erre talán több dolgot mondanék. Elsőre azt, mondanám, hogy más zenészek és más művészek alkotásai, gondolok itt akár egy olyan zenére, amihez köt az ember valamiféle érzést. Abból is már lehet írni egy dalt. De igaz ez akár festészetre, vagy irodalomra is. Másrészt pedig hétköznapi történések, érzelmek, amik mindenkinek picit többek, mint hétköznapi érzelmek. Akár a szerelem, egy szakítás, egy családi dráma, valakinek az elvesztése. De ugyanez igaz a boldog oldalról is. Igazából olyan érzelmek, amik mindenkit megérintenek, csak akinek van művészi ambíciója, az meg is próbálja ezt valahogy kifejezni.
Van olyan dalod, amit sosem tervezel megosztani a nagyközönséggel?
Nincs. Olyan szövegek vannak, amiket nem adnék ki, mert vagy vulgárisabbak, vagy olyan emberről szólnak, amit már nagyon személyes lenne kiadni. Habár a vulgáris lehet, hogy rossz szó, mert nem írok csúnya szavakat a dalokba. Most az egyikben van, de az oda nagyon kell.
Nagyjából mennyi idő, mire megírsz egy dalt?
Nagyon változó. Néha pár nap alatt vagy akár pár óra alatt megvan egy refrén vagy egy dallam, de mire egy dal eljut a kiadásig, azt mondanám, hogy az ideálisan 1 hónap. Az a baj, hogy ha megírsz egy dalt, az utána sosincs kész. Az összes ilyen zenei, művészeti munkafolyamat, mint a dalszerzés is, ilyen. Akkor van kész, amikor abbahagyod.
Mit tanácsolnál egy olyan személynek, aki még teljesen amatőr zenei szövegek megírásában, de szeretné elkezdeni?
Ez magamnak is egy jó tanács, mert szerintem nekem is sokat kell fejlődnöm ebben. Azt tudom mondani azoknak, akiknek hasonló ambíciói vannak, mint nekem, amit nekem is mondtak, mondanak, meg amit én tapasztaltam a saját bőrömön. Ez pedig egyrészt az, hogy olvasson. Akár verset, akár könyvet, legyen az akár kortárs, vagy régi. Továbbá legyen szókimondó, akár nyers, de költői is, csak lényeg, hogy legyen őszinte, és ne foglalkozzon azzal, hogy tetszeni fog-e másnak, vagy sem. Ami elsőre jön, az mindig sokkal jobb, mint ami formális vagy mesterkélt.
Van már valamilyen konkrét terved a jövőre nézve?
Van egy kiadóm, akiket nagyon szeretek és eddig tökéletes tapasztalataim vannak velük. Ez rajtuk is múlik, de őszintén szólva, nagyon sok dalt szeretnék kiadni, mert nagyon sok van, ami kész, félkész, vagy amin most kezdek el dolgozni. Alkotni szeretnék és megmutatni a művészetemet, azt, hogy milyen dalokat írok, és milyen zenét csinálok. Szeretnék eljutni minél több városba, faluba és településre, ahol ezt meg akarják majd hallgatni az emberek.
Lehetséges az, hogy valaha az egyik rajongóddal randizz?
Még nem volt rá példa, de minden megeshet.
Találkoztál már olyan rajongóval, aki az eseted volt?
Igen. Persze.
Mik azok a jelek, amikből tudni lehet, hogy szerelmes vagy? Elsősorban kívülálló (például az adott lány) szemszögéből?
Annak a lánynak a társaságában, akit szeretek, egyrészt szörnyen nyugodt vagyok, és minden félelmem, feszültségem, rossz gondolatom, kérdésem a világ felé elszáll, ami egy nagyon fontos dolog szerintem. Kicsit talán otthon érzem magam vele, és nagyon sokat mosolygok. Olyankor jobban érdekelnek az ő dolgai, mint a sajátjaim, és inkább háttérbe helyezve magamat, meghallgatom a másikat. Eddig két lány váltott ki belőlem ilyen érzéseket. Az első kapcsolatomban nagyon sok mindent tanultam, de ez mindig így van. A hibák pedig jók, mert ha egyszer valamit elrontasz, abból lehet tanulni.
Van bármi, amit megváltoztatnál, vagy amit megbántál az X-Faktor alatt?
Szívesen hoztam volna ki több dalt a műsor alatt, de még ha jó is lett volna, nem bánom, hogy nem így történt. Az utolsó adást illetően pedig hallgatnék ByeAlexre, és más dalt választanék, kevésbé lennék önfejű.
Alex mit ajánlott volna, hogy énekelj abban az adásban, amikor végül kiestél?
A Csönded vagyok-ot szerettem volna előadni, és az neki is nagyon tetszett, de aztán valahogy én megijedtem attól a daltól. Nem tudom miért, de utólag rájöttem, hogy butaság volt.
Mi a legfontosabb dolog, amit az X-Faktor alatt megtanultál?
Az, hogy legyek türelmes, és ne siettessem a dolgokat. Ne menjek fejjel a falnak, és pattogjak összevissza, mint egy gumilabda, hanem üljek le és gondoljam át, hogy mi az, ami valójában fontos az életben, és ne rohanjak minden után folyamatosan, hanem éljek a mában. Ne a múlton keseregjek, hanem tényleg csak a jelenben dolgozzak azért, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretném.
