Március a Deákban

A tavasz megérkeztével elhoztuk nektek a március elkövetkezendő napjaiban ránk váró programokat.

Március 16-ától határozatlan idejű sztrájkba kezd a tanári kar egy része. A sztrájk mellett az elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében a sztrájkban résztvevő pedagógusok is meg fogják tartani a 12. évfolyamos óráikat. Nekik minden kötelező érettségi tantárgyi tanórája meg lesz tartva. Az alsóbb évfolyamos tanulóknak az óráit napi rendszerességgel közli majd az iskola az aktuális helyzet függvényében. Az adott napi beosztást megnézhetitek majd az iskola bejáratánál, illetve megtudhatjátok osztályfőnökötöktől. A 9. évfolyamosoknak március 16-án (szerda) a sávos angolóra idején filmvetítés lesz a színházteremben. Az iskola kérése, hogy az osztályok az esetleges lyukas órákat a közösségi terekben töltsék. A sztrájkkal kapcsolatban figyeljétek az osztályfőnökötöktől kapott információkat, a Classroomokat és az iDeákot!

FRISSÍTÉS: 17-én és 18-án már 11-től lehet ebédelni a menzán.

Március 17-én 17 órától szülői értekezlet lesz online vagy jelenléti formában, erről pontos tájékoztatást az osztályfőnökök fognak adni.

Március 23-a a Deák olimpia zárónapja, ennek keretében pedig csak az első három óra lesz megtartva. A negyedik órában az iskolarádión keresztül lesz eredményhirdetés, az ötödikben, illetve hatodikban pedig a sportdöntők zajlanak majd. Szintén az 5. és 6. órában, párhuzamosan a sportdöntőkkel Erasmus-nap is lesz. Az 5. órában a kilencedikesek Erasmus-tájékoztatón vesznek majd részt, míg a többi évfolyam Erasmus-tesztet fog kitölteni, aminek keretében nyereményt is kaphatnak. Ezek a programok még a hatodik órában is zajlani fognak, míg a 12. évfolyam ekkor már elmehet az iskolából. Az 5. órában a 18. életévüket betöltött és előre jelentkező tizenkettedikesek véradáson is részt vehetnek.

Március 24-én 10:15-kor az Operakommandó előadásában iskolai koncert lesz.

Március 25-én a második órában PISA-mérés lesz, amely 53 kilencedikes és tizedikes diákot érint. A felmérés miatt nagy valószínűséggel elmaradnak majd az informatikaórák, ugyanis a teszt kitöltéséhez a számítógépek is kelleni fognak.

Március 26-án (szombat) a 14-ei napot pótolva munkanap áthelyezés lesz. Hétfői órarend szerint fog zajlani a tanítás, viszont a tanórák mindössze 35 percesek lesznek, és csak a 3-7. órák lesznek megtartva. Menza lesz ezen a napon is, 11 órától lesz lehetőség ebédelni.

Januárban és februárban A hónap témája az iDeákban a környezetváltozás volt, ennek kapcsán olvashattátok például a Ne nézz fel! című filmről készült kritikánkat is. Márciusban az ázsiai kultúra kerül a középpontba, így több cikket is láthattok majd ebben a témában. Olvasói leveleket, cikkeket természetesen most is küldhettek, írásaitokat a szerkesztoseg@ideak.info címre várjuk!

Hozzászólások
+ posts