Te személy szerint abból, ami létezik – vagyis a valóságból – nem tudsz jelenleg (pl. érzékszerveid korlátai miatt) egyszerre érzékelni mindent. Vagyis csak folyamatosan változó részleteket érzékelsz, amik nagyon hasonlítanak egymásra. Ez a változás, ez az egymáshoz való viszonyulás adja az idő érzetét. A valóság egy hiánytalan “objektum”, amiben minden létezik egyszerre. Ez a blokkuniverzum-elmélet alapja.
Ha végiggondolod, és érzékek vagy a műszerek korlátjától mentesen látnád, még ha csak az anyagi univerzumot is, akkor gyakorlatilag fizikailag semmit észlelnél. Ha viszont fizikailag semmit észlelsz, akkor a tér és az előzőleg felvezetett okok miatt az idő fogalma is értelmetlenné válik, mivel nincsen kontraszt, nincsen viszonyítottság. Hasonló példa erre a mély alvás állapota (nem az álom): nincsen fizikai érzékelés, nincsen gondolat, és a mély alvás állapota számodra egyetlen pillanatnak tűnik, holott egy másik megfigyelőnek eltelt, mondjuk, 5 óra.
A blokkuniverzum rendszere ugyanis azt mondja, hogy nincs múlt, jelen vagy jövő. Vagyis inkább úgy fogalmazhatnánk, hogy minden egy és ugyanazon “időben” zajlik. A blokkuniverzum elmélete a “most”-ot egy tetszőleges időbeli helyként írja le, és kijelenti, hogy a múlt, a jövő és a jelen egyidejűleg léteznek. A blokkuniverzum elmélete, ahogyan azt Dr. Kristie Miller 2019-ben elmagyarázta, hogy univerzumunk egy óriás négydimenziós blokk lehet a téridőben, amely mindent tartalmaz, ami valaha megtörtént, és történni fog az idő hagyományos felfogásában. Dr. Kristie Miller, aki a Sydney-i Egyetem Időközpontjának igazgatója, az ABC Science kiadványában magyarázta el az elméletet. Miller leírta, hogy az összes létező pillanat egymáshoz viszonyítva három térbeli dimenzióban és egyetlen idődimenzión belül van. Az egyik leglényegesebb dolog az egészben az, hogy eszerint az időutazás ténylegesen lehetséges is. Azonban az időutazásnak feltételei vannak még ebben a rendszerben is. Ha a múltba utazunk, a múlt részei vagyunk. Fontos, hogy mindig is a múlt részei voltunk. Nem tudnánk befolyásolni jelenünket a múlt megváltoztatásával, mondja Miller. Ennek oka az, hogy a jelen egyidejűleg létezik a múlttal, és ezért elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz. Az időutazást csakis úgy lehetne kivitelezni, hogy fénysebességre gyorsulunk fel, ehhez azonban egyelőre nem áll rendelkezésünkre semmilyen technológia. A fejtegetések szerint egyes féreglyukak valójában egyfajta természetes időgépként működhetnek, és ezek jelenthetik a kulcsot a téridő pontok közötti “ugráláshoz”.
Egy viszonylag friss, 2015-ben íródott Objective Becoming című, könyvként kiadott elmélet szerint, amelyet Bradford Skow írt, az idő valóban telik, de nem úgy, ahogy azt eddig gondoltuk. „Ha belépsz egy koktélpartira, és azt állítod, hogy az idő nem telik, mindenki azt fogja hinni, hogy megőrültél” – mondta a könyv írója, az MIT filozófiai docense. Ha a mai világban megkérdezünk egy átlagembert, hogyan telik az idő, mindenki valamilyen példával fog élni, mint például „úgy folyik, mint egy folyó” vagy „úgy mozgunk az időben, mint egy hajó a tengeren”. Nos, a Bradford Skow által felállított hipotézis szerint az eddigi elképzelésünk az időről hibás, ami azt jelenti, hogy nem egy idővonalon haladunk előre, lineárisan. Kutatók szerint az idő a téridő egy dimenziója, mint ahogy azt az általános relativitáselmélet kimondja, tehát nem múlhat el felettünk az idő, mindig jelen van az életünkben. Emiatt úgy kell felfogni, hogy ez egy nagyobb szerkezeti egység, ami nem mozog az univerzumon belül. Úgy tartják, hogy minden, ami megtörtént, ami történik és ami történni fog, egyszerre zajlik, mivel a téridőszerkezet alapján az idő a térben van elhelyezve, és ezzel együtt alkotva egy egészet.
A téridőszerkezet egy matematikai modell, ami a kozmológia alapja lett a relativitáselmélettel együtt. Ezek lehetőséget biztosítanak arra, hogy minél jobban és könnyebben megértsük a világegyetemünket. Ez a modell egyesíti azt a háromdimenziós teret, amiben jelenleg élünk és az időt, ezzel létrehozva egy négydimenziós kontinuumot.
