Szeptember elsején a hagyománynak megfelelően megkezdtünk mi is a tanévet, a gólyák megkapták a kitűzőket és a vándorserleg is átadásra került – az erről készült képgalériánkat is hamarosan láthatjátok az iDeákon. Mindemellett nagy megtiszteltetés érte iskolánkat, ugyanis ellátogatott hozzánk Kárász Anna, olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok magyar kajakozó. Ugyan sokáig nem tudott maradni, mi elcsíptük őt egy rövid interjúra.
Mióta űzöd a sportot?
11 éves korom óta kajakozom, előtte sportoltam mást is, úsztam, viszonylag sokáig, óvodás koromtól kezdve. 2002-ben, amikor a nyolcosztályos gimnáziumot kezdtem, akkor kezdtem el a kajakot is.
Hogy telik egy átlagos napod?
Edzésekből alapvetően. Napi két edzésünk van általában, de a szerda kivétel, mert olyankor délután pihenő van. Illetve, még szombat délelőtt is szoktunk edzeni, és utána már másfél nap pihenő. Alapvetően reggel felkelek, elintézem az otthoni teendőket, egy jó reggeli, aztán megyek edzésre, és az edzés is elég sok mindent foglal magába. Van egy hosszabb bemelegítő rész, amikor előkészülök az edzéshez, legalább fél óra, utána attól függ, hogy milyen időszakban vagyunk – versenyszezon vagy téli alapozás. Az edzés egy-másfél, maximum két órás, és edzés után a levezetés, nyújtás, ebéd, aztán egy kis pihenő. Néha szoktam aludni egy rövidet, és délután újrakezdem, amit délelőtt csináltam. Jó esetben hat-hét óra körül otthon vagyok, aztán pihenek. A hétköznapok nagyjából így telnek, de nyilván ez változik. Ha versenyszezonban vagyunk, akkor ez nagyon szigorú és hét közben tényleg nem nagyon szoktam mást csinálni, míg mondjuk egy téli alapozásnál,ott egy kicsit talán több a szabadidőm.
Mi a kedvenc részed az edzésben?
A kedvenc részem…? Alapvetően mindent szeretek csinálni. Az utóbbi időben nem szeretem a téli úszóedzéseket, de szeretem nyilván magát a kajakozást, és nagyon élvezem a tevékenységet. Egyébként a kondizás és a futás is kifejezetten közel áll hozzám. Vannak bizonyos edzéstípusok, amiket jobban szeretek a másiknál, de nagyjából azért mindent szeretek.
Dolgozol valamit?
Nem, az egyetemet befejeztem hat évvel ezelőtt. Ide jártam Szegedre, gazdálkodás és menedzsment szakot végeztem, és azóta csak a sport volt az életemben. De tervezem, hogy majd hasznosítom a diplomámat egyszer.
Van valami hobbid?
Mondhatjuk úgy, hogy a hobbim a munkám, szóval ez mindenképp egy szerencsés helyzet. Nyilván ez is nagyon sok és egyhangú tud lenni egy idő után, így szüksége van az embernek valami más tevékenységre. Nagyon szeretek a természetben lenni, szeretem a szabadidős és a kültéri dolgokat. Ezen kívül szeretek színházba járni, koncertekre menni, amire az utóbbi időben nem nagyon volt lehetőség a Covid miatt. Olvasni is szeretek, ez viszonylag időszakos – van olyan edzőtábor, amikor 3-4 könyvet kiolvasok, és van, amikor egyet sem. Van egy-két sportág, amit még szívesen elsajátítanék, mint például a tenisz, vagy megtanulnék szívesen wakeboardozni, de ezekre nem volt nagyon lehetőség a kajakt mellett.
Mesélnél egy keveset az olimpiáról?
Alapvetően nekem nagyon nagy dolog volt a pályafutásom alatt, hogy kijutottam, mert az előző években több volt a negatívum, mint a pozitív élmény. Én hatalmas dolognak éreztem már azt, hogy tudtam, hogy csapatba kerülök, és hogy kiutazhatok az olimpiára. Ezen felül az, ahogy végződött és olimpiai bajnokként jöttem haza, néha még mindig felfoghatatlan dolog. Igyekeztem tényleg minden pillanatát megélni az ottani élményeknek
Az olimpiától most eltekintve, milyen volt Tokióban?
Tokióban be voltunk zárva gyakorlatilag egy szállodába, tehát nem tudtunk kimenni a Covidhelyzet miatt. Nem lehetett bemenni a városba egyáltalán, hál’ Istennek három évvel ezelőtt voltunk kint felfedezni már az edzőtábor helyszínét és Tokiót is, és akkor tudtunk kirándulni három napot, de most erre nem volt lehetőség. Így nem láttunk igazából sokat, csak az összképet Tokióról: a hatalmas felhőkarcolókat, a zsúfolt várost.
Van valami, amit üzennél a diákoknak?
Azt az egyet javasolnám mindenkinek, hogy próbálja meg azt a pillanatot, vagy a jelent megélni, amiben van, és ami éppen történik, mert hajlamosak vagyunk nagyon a múltba visszatekinteni, vagy már a jövő felé ácsingózni, és akkor elszalad felettünk az idő. Nekem is ilyen volt kint. Az elmúlt években tanultam meg igazán azt, hogy tényleg jó arra figyelni, ami éppen történik, és ezáltal is sokkal jobb élmény volt a kintlét meg az edzőtábor maga, majd utána a verseny is.
