A karantén alatti magányra sok esetben a családtagok és a barátok helyett a kisállataink hozták a megváltást. De hogy a kapcsolat kölcsönösen kedvező legyen, az állattartás döntése felelősséggel kell, hogy szülessen. Csak akkor fogadj örökbe, ha tényleg készen állsz egy új családtag befogadására. Ha a körülményeid is kedvezőek, és az elköteleződés is megvan, olyan kedvencet válassz magadnak, aki belefér az életritmusodba!

A felelős állattartásról, az ideiglenes befogadásról, és a menhely intézményes működéséről az Új Esély Állatvédő és Állatmentő Alapítványt kérdeztem meg.
Mikor alakult meg a menhely? Milyen indíttatásból?
A menhely maga már hosszú évekkel ezelőtt is létezett más vezetőséggel, mi csak a saját munkásságunkról tudunk nyilatkozni, amely 2016 nyarának végén vette kezdetét két fővel, majd kb. fél évvel később csatlakozott a harmadik társunk is, akivel egy kutyus testvérpár bekerülése kapcsán hozott össze a sors. Alapítványi szinten pedig 2018 nyara óta funkcionálunk hárman és rendületlenül, mint önkéntes, önfenntartó szervezet, amely fix támogatók nélkül, helyi és környékbeli állatbarátok támogatásával, valamint magánkezdeményezésekből tartja fenn magát. Mindannyiunkról elmondható az állatok iránti maximális tisztelet, elhivatottság és szeretet, így nem is volt kérdés, hogy ezt valaha majd magasabb szintre emeljük, és így is történt!
Hány állat van a menhelyen, és őket hányan látjátok el?
Ez folyton változó, de jelenleg 35 körüli a létszáma azoknak, akik a gondozásunkban állnak, folyamatos teltházzal, hosszú várólistával üzemelünk és sajnos rengeteg a segítségre szoruló állat, sokszor már otthonainkban helyezzük el őket, és egyéb hasonló opciókkal próbálunk erőn felül megoldást találni mindenkinek. Továbbá hárman, az alapítványi tagok végezzük a mindennapi ellátásokat, ebben két-három fő segítségünk van, mivel nekünk összességében igencsak széles skálán mozognak teendőink, gondolunk itt például a kutyák testi-lelki igényei való odafigyelésre, szakszerű egészségügyi ellátásra állatorvosaink közreműködésével, gazdisodások lefolytatására kapcsolattartással, alapítványi kötelességek teljesítésére, marketingtevékenységek végzésére közösségi oldalakon, és ennek minőségi kezelésére, valamint különböző megjelenések lebonyolítására, egyéb mentésekben való részvételre, és mindezt saját privát munkahelyeink, életünk mellett, önkéntes alapon végezzük. Eltökélt célunk, hogy a közeljövőben változtassunk ezen, és legalább egyikünket bejelentett gondozóként tudjuk alkalmazni, továbbá fix támogatókra szert tenni!
Tapasztalatok alapján kiknek tanácsolnátok örökbefogadást, mik az alapfeltételek?
Felelősségteljes gazdiknak, akik családtagként tekintenek házi kedvenceikre. Nálunk is van próbaidő, valamint környezettanulmány, ami azt takarja, hogy kizárólag ellenőrzött helyekre adjuk a gondozásunkban lévőket kapcsolattartással, hisz mindegyik védencünk mentett, mindenkinek megvan a maga sorsa, vannak akiket nagyon sok munka és idő testileg-lelkileg rendbe hozni, ezáltal kizárólag jó helyre adjuk négylábúinkat. Mi úgy gondoljuk, nincsenek nagy elvárásaink: felelősségteljes gondolkodás az adott gazdijelöltek esetében, normális élettér, rendezett fixen körbekerített tágas udvar – persze vannak, akiket benti és akiket kinti/benti tartásra adunk -, elvárás még a maximális odafigyelés az egészségügyi ellátásra, sétáltatva legyenek, és hozzáértően, felelősségteljesen viseljék gondjukat jóban-rosszban egy egész kutyaéleten át!
Hogyan változott meg az örökbefogadási arány a karantén óta?
Különösebb változást nem észlelünk már e téren, talán a vírus bekövetkezte után volt egy kisebb holtidő, viszont előtte is voltak gazdisodások, és azóta is vannak, időnként több, és van, hogy kevesebb, ez a mi pályafutásunk alatt mindig is így volt, és sajnos az is elmondható, hogy még mindig több a bekerülésre váró és segítségre szoruló állat, mint amennyit örökbefogadnak. Persze vannak nagyon szuper gazdisodásaink, sikersztorik, csak ezen számok lehetnének még nagyobbak. Az állattartási kultúrának van még hova fejlődnie országunkban és a világon is. Bízunk benne, hogy egyszer elérjük a megfelelő szintet, ez ügy kapcsán lényegesnek tartjuk elmondani, hogy már gyerekkorban fontos megtanítani az állatok iránti tiszteletet. Annyi változást tudunk megemlíteni, hogy még fokozottabban figyelünk az egészségünkre, hisz ha mi leesünk a lábainkról, nem lesz ki ellássa feladatainkat, a kutyákat, de összességében mindig is így tettünk, valamint a nyílt napjainkat kénytelenek voltunk többszörösen elhalasztani a korlátozások miatt.
Mit gondoltok az ideiglenes befogadásról?
Nagy segítség az állatvédelmi szervezeteknek, ugyanis mindenki erőn felül, maxon teljesít. Nem egyszerű része ez az életnek, nagyon komoly elhivatottságot és sok lemondást követel, persze megéri a sok hálás tekintetért, amiket mentettjeinktől kapunk cserébe mindazért, hogy jóra fordítottuk sorsukat. Mi magunk nem igazán rendelkezünk fix ideiglenes befogadókkal, kaptunk már efféle segítséget párszor, de nem számottevő, így leginkább mi magunk vagyunk azok, és mi oldjuk meg a menhelyi teltházon felüli elhelyezéseket pl. otthonainkban, amiről már fentebb is szó esett. Azt ajánljuk, aki tud, és lehetőségei adottak, nyújtson segítséget, hisz az állatvédők is ugyanolyan emberek, mint bárki más!
Hogyan tud segíteni a menhelyeken élő állatoknak az átlagember? Nektek milyen formában lehet adományozni?
Ezt mindig az adott szervezettől érdemes megérdeklődni, hogy mire van a leginkább szükségük. Mi a legnagyobb közösségi oldalon mindig naprakészek vagyunk, folyamatosan közzétesszük az aktualitásainkat, híreket, és hogy éppen mire van szükségünk. Csongrádon helyi kezdeményezések által több üzletben számunkra kihelyezett gyűjtődobozokban lehet anyagi hozzájárulást nyújtani, állatorvosunknál szintén adománygyűjtő doboz, számlaszám áll a támogatók rendelkezesére, valamint alapítványunk saját számlaszámmal is rendelkezik, illetve az idei évtől végre a személyi jövedelemadó 1%-ára is jogosulttá váltunk, ezáltal tudjuk fogadni idéntől. Nálunk a menhelyen leginkább a kutyák lemozgatásaiban tudnak segíteni az önkénteskedni vágyó és segítő szándékú emberek, a sétákat nagyon szeretik lakóink, ez egy kellemes, egyben hasznos időtöltés ember és állat számára egyaránt, vagy ha éppen egy nagyobb munkálat veszi kezdetét; de mint említettük, az aktualitások a legnagyobb közössegi oldalon mindig naprakészek. Most az elmúlt időkben az élelemforrásaink meglehetősen fogyóban voltak, felhívásunkra kedves állatbarátok jóvoltából napok leforgása alatt 400-500 kg eledellel járultak hozzá védenceink további zavartalan és gördülékeny ellátásához helyi szinten, amely példaértékű, és rendkívül hálásak vagyunk ezekért a támogatásokért mindenkinek, hisz enélkül nem tudnánk ilyen szinten végezni munkánkat. 🙂 „Nem tudod megváltoztatni a világot, ha megmentesz egy állatot, de annak az állatnak megváltozik a világ!”
A menhely elérhetősége: 6640 Csongrád, Új Esély Állatvédő és Állatmentő Alapítvány