A Deák Ferenc Gimnázium járványügyi eljárásrendje május 10-től

A kormány jelenlegi intézkedéseinek értelmében május 10-én újrakezdődhet a jelenléti oktatás a középiskolákban is. Ehhez azonban továbbra is be kell tartanunk bizonyos szabályokat, hogy megőrizzük egymás és rokonaink, ismerőseink egészségét.

Fotó: Kovács Bence, iDeák

Ez a hivatalos szabályzat, amit az iskola vezetősége adott ki – idézzük:

  • Mindenkit kérünk, hogy saját és egymás védelme érdekében semmilyen fertőző betegségben szenvedő diák ne lépjen az iskola területére! 
  • A szülő felelőssége, hogy gyermekét egészségesen, tünetmentes állapotban engedje iskolai közösségbe
  • Az intézménybe belépni kézfertőtlenítés és testhőmérséklet mérés után (szájat és orrot eltakaró) maszk viselésével lehet. 
  • A reggeli testnevelés órára érkezők a tornacsarnokot az oldalsó (Krúdy felőli) bejáraton át közelítsék meg! 
  • Külsős látogató az intézménybe nem léphet be. 
  • Amennyiben az első két óra dupla óra, a kezdés időpontja a Házirenddel ellentétben átmenetileg 7:40 percre módosul a csoportosulás elkerülése céljából. 
  • A menza és az iskolai büfé május 10-től üzemel. A menzával kapcsolatos közétkeztetési információk (befizetési napok, étlapok) elérhetőek intézményünk és az NGSZ honlapján. 
  • A tantermekben a maszkviselés a diákoknak ajánlott, különösen azokban a tantermekben,  ahol a távolságtartás nem megoldható. 
  • A közösségi terekben a maszk viselése kötelező és kérjük, a köhögési-tüsszentési etikett  betartását. 
  • A járványügyi időszakban a Házirend vonatkozó rendelkezése ellenére, a tanulók számára  engedélyezett szünetekben a termekben való tartózkodás – kivételt képeznek ez alól a fizika, kémia és informatika szaktantermek, számítógépes termek. 
  • Amennyiben egy tanulónál fertőzés tünetei észlelhetők, haladéktalanul el kell őt különíteni az ügyeletes vezető közreműködésével, és a szülő/gondviselő értesítéséről is gondoskodni  kell. 
  • Krónikus betegség, családi veszélyeztetettség esetén az intézményvezetőhöz kell kérelmet  benyújtani a távollét engedélyezésének, illetve igazolásának érdekében. Ilyen esetben a  diák/szülő kötelessége a tananyag pótlása, a számonkérések lebonyolítása egyedi  egyeztetés tárgyát képezi az érintett szaktanárral.
Hozzászólások
+ posts