Vélemények és tapasztalatok a kiégésről

A kiégés (más néven burnout) korosztálytól függetlenül bárkinél kialakulhat. A probléma fő okozója a hosszú távú érzelmi megterhelés, a kedvezőtlen stresszhatások, és az ezek következtében létrejövő fizikai és mentális kimerülés. Ezzel a jelenséggel csak néhány évtizede foglalkozik komolyabban az orvostudomány.

A kép csak illusztráció.

Nem csak felnőtteknél, de diákoknál is egyre gyakoribb a kiégett állapot. Ennek kezdetleges tünetei már akár általános iskolásoknál is megjelenhetnek az iskolaválasztással és a felvételivel járó stressz miatt. A végzősök élete idén sem egyszerű. A folyamatos leterheltség, elvárások, iskolai nyomás, koronavírus, bizonytalanság és az online oktatás is nehezítő tényezők az átgondolt, higgadt döntésekhez. A szülők elvárásai, az anyagi függés, és a sok oldalról kapott kéretlen vélemények és tanácsok is hatalmas terhet helyeznek a diákokra. Nincs iskolapad és közösség, hogy az ember ne érezze magát ebben a helyzetben egyedül. Hogy mikor lehet újra közösségként, a koronavírustól való félelem nélkül működni, senki sem tudja pontosan.

A témában egy hetedikes és egy tizenkettedikes diák véleményét, illetve saját tapasztalatokat olvashattok. 

“Engem általában az motivál, hogy minden nappal egyre jobb és jobb lehessek, de gyakran ezáltal háttérbe szorulnak a fontos dolgok és nem lesznek olyan sikerélményeim, mint amilyeneket vártam volna. Ezeket betudom egyelőre a kezdeti nehézségeknek.” – 7. osztályos diák

“Az eddigi 12 évnyi tanulás alatt most érzem a legnagyobb nyomást magamon, mert az otthon maradással járó élethelyzetben nehezebb megtalálni a motivációt, és követni egy napi rutint. Természetesen a korlátozások sem segítik a stresszlevezetést, a legtöbb hely zárva tart, barátokkal nagyon körülményes találkozni, mindenkinek a legnagyobb elővigyázatossággal szabad csak bárhova is mennie. Sokszor vannak hullámvölgyeim, mélypontjaim, de látom, hogy nem vagyok egyedül ezzel. Szerintem viszonylag optimistán állok a rám váró feladatokhoz, szerintem a nehézségeken kellő támogatás mellett túl lehet jutni.” -12. osztályos diák

Sajnos, sokszor nem teljesen egyértelműek a tünetek, és képesek vagyunk figyelmen kívül hagyni, pedig ennek évekkel később akár súlyos következményei is lehetnek. 

Az első, és szinte legártalmatlanabbnak ítélt tünet a túlbuzgóság. Mindenkinek vannak vágyai, amiket szeretne elérni az életben, de azok, akik szinte elérhetetlen célokat tűznek ki, könnyen áteshetnek a ló túloldalára. Csak a vágyak elérése lesz számukra az elsődleges, így háttérbe szorítják a családi, illetve baráti kapcsolataikat, és csak önmaguk érdekeit tartják szem előtt. De az állandó hajtást senki nem bírja az idők végezetéig, ezért fokozatosan lankad a teljesítmény, és nem elég, hogy fizikailag is maximálisan kimerült lesz az illető, de mentálisan is kezd lassan leépülni. Minden, amit tesz, vagy személyes sikerként vagy pedig kudarcként könyvel el. 

“Jövőmet illetően és a továbbtanulással kapcsolatban vegyesek az érzéseim, hiszen 18 évesen szinte lehetetlen feladatnak tűnik megtalálni azt a szakot, ami azután a kiteljesedést hozhatja számomra. A továbbtanulási döntést egy hosszú folyamatnak látom, hiszen a kigondolt céljaim évről évre változtak. Irigylem azokat, akik már gyerekkoruk óta tudják, hogy mivel szeretnének foglalkozni, én nem ebbe a kategóriába tartozom. A döntés úgy született meg, hogy sorra vettem, hogy mik voltak eddigi életem során az erősségeim és a gyengeségeim a tanulmányaimban.  Ezután a szakok között keresgélve rátaláltam egy látszólag nekem valónak. Ez egy hosszú és átgondolt döntés volt, próbáltam minden lehetőségét észben tartani, és a valóságtól sem elrugaszkodni.”

“Még csak hetedik osztályba járok, de érzem, hogy elég nagy nyomás helyeződik a vállamra. Nagyon sok dolgozatot íratnak velünk, és rengeteget kell készülnünk (minden tanárunk azt hiszi, hogy az ő tantárgya a legfontosabb), így sokszor nem jut időm magamra. Emellett több iskolán kívüli foglalkozáson is részt veszek, többek között rendszeresen járok edzésekre. Ha esetleg mégis inkább magammal foglalkozom, és háttérbe szorítom a kötelességeim, akkor bűntudatom lesz, és másnap gyomorgörccsel megyek be órára.“ – 7. osztályos diák

“Emlékszem, amikor kilencedikben én is mindent elvállaltam annak érdekében, hogy a céljaimat teljesíthessem (de még én sem tudtam pontosan mit szeretnék). Minél több mindent vállaltam, annál kevesebbet bírtam mind lelkileg, mind fizikailag. Sokszor a tanáraim szóltak rám, hogy kezdek kicsit túlzásba esni. Majd eljutottam arra a pontra, hogy az iskola utolsó két hónapjában minden este sírva aludtam el, sosem tudtam megfelelni magamnak, és kapcsolatokat sem sikerült kiépítenem. Ez jelentős hatással volt a családommal való kapcsolatomra is, és nem egy nagyobb beszélgetés kellett, hogy megértsem, miért rossz, amit csinálok.”  – 11.-es diák

A kiégés harmadik szakaszában szintén jellemzőek a heves érzelmek, de ezek egyáltalán nem olyanok mint az első fázisban. 

“Az anyai támogatás tartja bennem a lelket, motivál a kitűzött céljaim elérésében. Mivel az egyetemi élet nagyban különbözik a gimnáziumtól, tartok még a tanulás mennyiségétől és az időszakosságától. Az önálló élet kevesebb megszokással és családi támogatással fog működni, új kihívásokkal. Emellett viszont izgatottan várom, hogy új szakasz kezdődjön az életemben, és új embereket ismerjek meg egy új környezetben, új feladatokkal.”

A teljes kimerültség bekövetkeztével még könnyebben vissza lehet fordítani a folyamatot, mint a későbbi szakaszokban, de ahogy minden, úgy ez is fejben dől el. Itt nincs arany középút, választani kell. Az első lehetőség, hogy hirtelen észbekap az illető, és visszaállítja a magánéletét, és visszatér korábbi önmagához. Kipihent és kiegyensúlyozott lesz. Ellentétben a másik úttal. A lelkesedést a fáradtság miatt a frusztráció és az ingerlékenység váltja fel és egyre inkább elkezd undorodni az őt körülvevőktől. Csökkennek az elvárások saját magukkal szemben, és gyakorta törhetnek rá sírásrohamok, sűrűsödnek a hangulatváltakozások, és folyamatosan gyengül a munkabírása.

A kiégés megelőzése érdekében többet tehetünk, mint gondolnánk. Fontos, hogy gyakran végezzünk olyan tevékenységeket, amelyek megnyugvást hozhatnak az életünkbe, például olvasás, sportolás, vagy bármi kreatív elfoglaltság. Fordítsunk időt magunkra is! Álljunk meg pár percre, és nézzünk magunkba, majd gondoljuk át, mi is az, amire tényleg szükségünk van, és amiért tényleg megéri harcolni. A probléma megelőzésésben a barátaink és a közösségi élet is sokat segíthet. Ne félj segítséget kérni ha szükséged van rá, ugyanis mind egymásra vagyunk utalva. 

A jelenségről az alábbi linkekről tudhattok meg többet:

A kiégés szindróma

A kiégés (burnout) szindróma sokat vizsgált jelenség, amely azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el, akiknek munkájukhoz az átlagosnál sokkal nagyobb mértékű empátiára van szükségük (orvosok, ápolónők, szociális munkások, pedagógusok stb.). A burnout syndrome kifejezést – még ha sokan magukra is ismernek – orvosi értelemben csak az így jellemezhető munkakörökkel kapcsolatban használják.

Már hivatalos: a kiégés betegség

Évtizedeken keresztül ment a vita a munkahelyi kiégés jelenségéről: az Egészségügyi Világszervezet mostantól elismeri a burnout egészségkárosító hatását. Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára! Az AFP Hírügynökség jelentése szerint a munkahelyi kiégés bekerült az Egészségügyi Világszervezet, a WHO által minősített egészségügyi rendellenességek közé.

Hozzászólások