Az olasz nyelvnek és kultúrának szentelt kétnapos Festival d’Italiano elnevezésű fesztivált 1974 óta rendezik meg. Minden évben más gimnázium vállalja magára a megszervezését, a 2020-2021-es tanévben a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium látta volna vendégül az eseményt. Az ország minden részéről érkező gimnazisták márciusban találkoztak volna Pécsett, hogy számos területen összemérjék olasztudásukat: vers- és prózamondás, színház, egyéni és csoportos ének, meseírás, tolmácsverseny, kultúrtörténeti és műveltségi vetélkedő is szerepelt a verseny repertoárján. Az egyetemek neolatin tanszékei pedig versenykiíróként és szakavatott zsűriként működtek közre az írásbeli pályázatokban. Sajnos a koronavírus közbeszólt, és a fesztivált nem lehetett megtartani, így ebben az évben rendhagyó formában, online bonyolították az egyes kategóriákat.
A deákos olaszosok elszánt, motivált és igazán összetartó csapatot alkotnak, és az előző években is szívesen vettek részt a nyelvhez és kultúrához kapcsolódó rendezvényeken, találkozókon. A 2019-es és 2020-as fesztiválról „éremesővel” tértünk haza, így nem volt kérdés, hogy idén is belevágunk a felkészülésbe – amely ezúttal nehezített pályán folyt.
Irimiás Nóra, Sipos Ivett és Szűcs-Molnár Zsófia 11. g osztályos tanulók vettek részt az eseményen. A jelenlegi vírushelyzet miatt nehezebbek voltak a felkészülés körülményei, de mindhárom lány a sok belefektetett energiának és kitartó munkának köszönhetően rendkívül eredményesen szerepelt. Felkészítő tanáruk, Dr. Ótott Noémi tanárnő egyetlen mondattal biztatta őket a nehezebb időkben: “Az út fontosabb, mint a cél.”
A lányok “Versmondás B” kategóriában indultak, illetve Nóra és Ivett az ELTE és SZTE által meghirdetett fordítási pályázatra is jelentkeztek.
A következőkben arról olvashattok, hogy a lányok, illetve a tanárnő hogyan élte meg a felkészülés folyamatát.
Mi vitt rá titeket arra, hogy jelentkezzetek a versenyre?
Nóri: Kisiskolás koromban anyukámmal minden verseny után elmentünk sütizni, így ennek fényében szinte minden ilyen lehetőséggel éltem. A későbbiekben megszerettem a verseny nyújtotta izgalmakat, valamint a tudás élményét, amit a készülés alatt megismert érdekességek biztosítottak. Ez alkalommal nem is gondolkodtam a döntésen, automatikusan jelentkeztem, amikor felmerült órán a kérdés.
Zsófi: Igazából engem már a verseny eleje óta az motivált, hogy én is megtapasztaljam, hogyan zajlik egy ilyen verseny, és hogy élményeket gyűjtsek.
Ivett: Emlékszem, tavaly a hét utolsó olasz óráján ültünk bent, és dolgozatot írtunk, amikor egy akkori végzős diák bejött a tanárnőhöz, és közösen készültek a versenyre (azt hiszem egy fordítást javítottak). Nekem ott akkor annyira megtetszett ez az egész, hogy eldöntöttem, jövőre én is jelentkezek.
Hogyan éltétek meg a felkészülést? Mi okozott nehézségeket?
Nóri: Rendkívül élveztem. A fordítás volt a kedvencem, minden lefordított, helyreigazított mondat után mintha egy adrenalinlöketet kaptam volna, hogy folytassam. Ezzel ellentétben a versekkel meggyűlt a bajom, mivel nehezen tudtam csak felvenni videóra, és sokat vacilláltam, melyik legyen a végleges változat. Élőben szívesebben szerepeltem volna.
Ivett: Korábban többször voltam már szavalóversenyen, és mindennek megvolt a maga sajátos hangulata. Az, hogy a felkészítő tanárral keresünk egy üres termet, ahol gyakorolhatunk, kiállok elé, majd a legjobb tudásom szerint elmondom a verset, vagy pedig már a verseny helyszínén ismerkedni a többi résztvevővel, kiállni eléjük, és érezni az adrenalinlöketet… ez hiányzott. De természetesen ez nem azt jelenti, hogy ez a felkészülési mód nem tetszett. A verseket videóra kellett felvenni, és úgy elküldeni a zsűrinek. Tisztában voltam azzal, hogy ha elrontom, újra felvehetem, és ezt addig tehetem meg, amíg az tökéletes nem lesz.
Zsófi: A legnagyobb nehézség szerintem az volt, hogy a vírus miatt nem tudtuk élőben átbeszélni és előadni a verseket.
Mi motivált titeket?
Nóri: Nem kellett motiváció hozzá, szabadidős tevékenységként fogtam fel.
Ivett: Engem leginkább a gyakorlás motivált. Nem azt mondom, hogy nem akartam nyerni, mert nyilván ez is benne volt, de nem az volt a fő célom.
Hogyan reagáltatok, amikor megtudtátok az eredményeket?
Nóri: Amikor megnéztem a helyezettek listáját, először nem is vettem észre magam. Messenger-csoportban láttam, hogy a lányok azt írják, hogy gratulálnak “nekünk”, nem is értettem, hogy miért a többes szám. Csak amikor újra átfutottam rajta, láttam, hogy első lettem. Könnyes szemekkel, de boldogan mentem elújságolni anyukámnak a hírt, abszolút meglepett az eredmény.
Zsófi: Amikor megtudtam az eredményeket, nagyon örültem, igaz, én most helyezést nem értem el, de két csoporttársam igen, akikre nagyon büszke vagyok. Várom már a következő évet, hogy még több eredményt zsebeljünk be a Deáknak!
Ivett: Én nagyon rosszul reagálok a meglepetésekre, és ez most sem volt másképp. Médiaórán voltam, amikor jelzett a Messenger. A tanárnő írt, hogy megvannak az eredmények, és nézzük meg. Persze, nagyon kíváncsi voltam, és – bevallom – nem tudtam volna kivárni az óra végét… Hát, egy kicsit sokkos állapotba kerültem, ugyanis nem gondoltam volna, hogy ilyen jó eredményeket érek el. Nagyon boldog voltam, amikor megláttam, és majdnem elsírtam magam.
Hogyan élte meg a tanárnő ezt a rendkívüli felkészítést?
Szerencsére a versenyzőimet nem kellett noszogatni, lelkesen kezdtek bele a közel két hónapig tartó felkészülési folyamatba. Az első szakaszban a versenykiírást áttanulmányozva mindenki kiválasztotta azokat a kategóriákat, amelyekben el szeretett volna indulni – fontos volt, hogy ki-ki a habitusához, személyiségéhez, erősségeihez mérten válasszon. Az első közös megbeszélés, ötletelés után az egyéni munkára helyeződött a hangsúly, az általam felvázolt szempontok alapján mindenki nekikezdett a vállalásának. Az utolsó 2-3 hétben már intenzívebbé vált a közös “együttgondolkodás”, a diákjaim időt és energiát nem sajnálva órák után, síszünetben, hétvégéken is lelkesen bejelentkeztek a Meet-be egy kis különórára 🙂 Komoly kihívást jelentett a személyes találkozás hiánya, nagyon nehéz volt például egy verset úgy begyakorolni, hogy csak webkamerán látjuk egymást, hiányoznak a gesztusok, a pontos mimika, az egésznek a hangulata.
Mit gondol a lányok hozzáállásáról és eredményeiről?
Két dolog miatt vagyok különösen büszke a versenyzőimre: egyrészt helytálltak (sőt, kiemelkedtek) egy olyan mezőnyben, ahol speciális olasz és olasz kéttannyelvű tagozatosokkal kellett felvenniük a versenyt. De még fontosabb, hogy a készülés során nemcsak az adott kategória anyagában mélyedtek el, hanem sokat tanultak az olasz kultúráról, életérzésről, egyszóval mindarról, amely a nyelvet körülveszi és igazán élővé teszi. Hajózni jobb, mint kikötőbe érni – tartja a mondás, tehát remélem, hogy Nóri, Ivett és Zsófi az elért országos I. és II. helyezések mellett a felkészülést, az “utazást” is élvezték és sok-sok értékes és jól hasznosítható tapasztalatot szereztek.
Csak ismételni tudom magamat: most (is) jó volt olaszosnak lenni 🙂
Nóra és Ivett a műfordítás-prózafordítás kategóriában országos első helyezést értek el, emellett Ivett a “Versmondó B” kategóriában országos második helyezést zsebelt be.
ELTE Olasz Tanszék műfordítói pályázata – prózafordítás: Irimiás Nóra országos I. helyezett
SZTE Olasz Tanszék műfordítói pályázata – prózafordítás: Sipos Ivett országos I. helyezett
Versmondás B-kategória: Sipos Ivett országos II. helyezett
Az alábbi linkekre kattintva olvashatjátok a fordításokat és meghallgathatjátok a nyertes verseket.
https://docs.google.com/document/d/12ehcfVazYk7COkWIUihW_hIMqER86tlm7bnQl7BEbok
https://docs.google.com/document/d/1r-cg-Um54h9KXlkSpS4KCM_WLSCXiufZ2rzJYx72BRo
