Orbán Viktor miniszterelnök április 9-én (péntek) reggel a közrádióban bejelentette, hogy az érettségiig zárva maradnak a középiskolák, azaz a jelenléti oktatás csak május 10-én fog újrakezdődni. Ezt az operatív törzs délelőtti sajtótájékoztatóján Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár további információkkal egészítette ki.
“Miután május 10-én fejeződnek be az érettségik, ezért úgy döntöttünk, hogy bár április 19-étől kinyithatnának már az iskolák – a Honvédség egyébként a fertőtlenítését az iskoláknak elvégezte, a pedagógusokat beoltottuk, tehát készen állunk az iskolák újraindítására -, de nem érdemes néhány napra a középiskolákat kinyitni, hogy utána az érettségi szünet miatt meg megint bezárjuk. Úgyhogy egyszerűbb, ha azt tesszük, hogy május 10-én indítjuk meg a középiskolai osztályoknak a személyes találkozásra épülő tanítását” – nyilatkozta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel. Maruzsa Zoltán ehhez hozzáfűzte, hogy ez kizárólag a középiskolákra és a szakképzésben résztvevőkre vonatkozik, tehát “a tervek szerint” az óvodák és az általános iskolák ettől függetlenül kinyithatnak 19-én.
A kormányfő és az államtitkár az érettségikről is tájékoztatást adott. Az előző évhez hasonlóan idén sem tartják meg a szóbeli érettségiket, viszont annyi a különbség tavalyhoz képest, hogy az előrehozott érettségik ugyanúgy meg lesznek szervezve.
Múlt heti kérdőívünket, ami az újranyitásról és a távoktatásról szól, a megváltozott helyzetre való tekintettel, a meghirdetett április 11-ei határidő előtt, már 9-én lezártuk, a válaszokat minden kitöltőnek köszönjük. Íme egy kis betekintés az általatok beküldött válaszokból, a teljes elemzést pedig itt olvashatjátok.