Fontos információk az idei évkönyvről

Egy év kihagyás után, 2021-ben Balogh László tanár úr elvállalta az évkönyv elkészítését, de ahhoz, hogy sikeres legyen, összefoglaltuk nektek, hogy mivel segíthetjük a tanár úr munkáját.

Fotó: Kovács Bence, iDeák

Első és legfontosabb, hogy a tavaszi szünet utáni első hét végéig minden anyagot le kell adniuk az osztályoknak. Amire szükség van, 

  • az egy bemutatkozó szöveg, amit vicces, komoly vagy akár verses stílusban is megfogalmazhattok. A lényeg, hogy jellemezze az osztályotok, és leírjátok, hogy hogyan vészeltétek át a karantén időszakát. 
  • A bemutatkozás után szedjetek össze néhány aranyköpést, esetleg vicces történeteket!
  • Emellett szükség lesz egy osztályképre, ami kétféleképpen oldható meg:
    • a Google Meeten keresztül egy képernyőfotóval (de ehhez az kell, hogy mindenki jelen legyen az órán és a kamerája is legyen bekapcsolva), vagy
    • mindenki készít egy szelfit, amik végül össze lesznek montázsolva.
      Természetesen nemcsak osztályképekre lesz szükség, hanem az előző évekből, kirándulásokról vagy iskolán kívüli találkozások alkalmával készített képek is belekerülhetnek. 
  • A korábbi hagyományokhoz híven a végzősök tablóképei is belekerülnek.
  • A fényképeket és a bemutatkozást küldjétek el Balogh László tanár úrnak a balogh.laszlo@dfg-szeged.hu email címre!

Az évkönyv idén is nyomtatásra kerül, és az osztályfőnököknek már jelezni kellett, hogy ki tart rá igényt, és ki nem. Az ár a kiadvány terjedelmétől függ, de nem lesz több 1500 forintnál. 

Balogh László tanár úr az idén szerkeszt először évkönyvet, és nagyon szeretne olyan kiadványt létrehozni, ami mindenkinek tetszik, éppen ezért kérünk még egyszer mindenkit arra, hogy tartsátok a leadási határidőt, ezzel segítve a tanár úr munkáját! 

Hozzászólások