Legtöbbször egy zenekar ritkán tud teljesen kibontakozni, vagy minden korlát nélkül alkotni. Gyakran rajtuk van a rajongói nyomás, illetve az a határ, hogy mennyi van egy adott hangszerből, és a tulajdonosa mennyire tudja jól kezelni. Szerencsére viszont mindig van egy-két kivétel, és ez jelen esetben az Esti Kornél, akik az Itt maradtam az éjszakában című lemezükkel nemcsak megmutathatták a bennük rejlő lehetőségeket, de alkalmuk is nyílt újraírni a – már alapvetően is zseniális – számaikat, azaz megszületett a zenekar director’s cut-ja, best of-ja, szóval értitek.
Mire számíthatunk? Az album az eddigi legismertebb Esti Kornél-számokat tartalmazza félig akusztikus, félig elektromos hangszerelésben. A korlátokat nem hiába emlegettem, ugyanis a zenekarnak sikerült a lemezre összeszednie egy komolyzenei együttest, egy zongoristát, és ha ez még nem lenne elég, egy kórust is, ami bőven színesíti a lehetőségeket, és új fordulatokat visz a zenébe. Az album nem mellesleg tizenöt számot tartalmaz, és ezek legnagyobb része hosszabb, mint négy perc, szóval nem is egy rövid projektről beszélünk.
A számok többsége lelassult, de ez nem feltétlen jelenti azt, hogy elvesztették az élvezeti értéküket is. A vonósoknak köszönhetően gyakran egzotikusabbnak hatnak a számok, és sokkal több érzelem van bennük. Mondhatni, valamilyen szinten már a könnyűzene és a komolyzene között ingadozik az Itt maradtam az éjszakában. Tökéletes példa erre talán a címadó dal, az Éjszaka van, ahol a szám legvégéig majdnem ugyanazt kapjuk, mint egy Esti Kornél koncert keretében, a fináléban pedig egyszerre felbődül az összes hangszer, így elérve a lehető legnagyobb katarzist. Mellesleg ez lett az egyik legjobban sikerült alkotás a lemezen. A számok amellett, hogy kibővültek, hol teljes egészében, hol csak részlegesen változtak meg. Az új zenei kereteknek köszönhetően például az egész A horizont szélén című dal jelentése megváltozott, és sokkal melankolikusabb lett, míg a Nevetve sokkal inkább jazzes hangulatot adott át a maga zongorájával.
Külön ki kell emelnem az éneket, illetve a hangkeverést. Ennyi fúvós, vonós, pengetős hangszert nehéz úgy összehangolni, hogy az jól hallatszódjon egy albumon, de a készítők sikerrel vették az akadályt. A lényegesebb hangokat előtérbe helyezték, míg a kevésbé fontosakat a háttérben, atmoszférikus zajnak hagyták meg. Összességében el lehet mondani, hogy a hangszertorzítások nagyon jól vannak megoldva, és rendkívül ügyesen alkotnak meg egy hangulatot, ami az egész albumot átlengi. Az énekről ugyanez mondható el. Bodor Áron hallhatóan fejlődött, és sokkal ügyesebben formálja a magas hangokat, mint korábban, illetve – bár nem értek az énekléstechnikához, de – egy-két ponton úgy tűnik, hogy ez az album el is várta az erősebb és magasabb éneket. Az énekes tehetsége leginkább a Rohadt eső című számnál érhető tetten, amikor a finálénál szinte már egyfolytában, egyre magasabbra kell mászni azon a bizonyos hangskálán.
Ha egy pici negatívumot kellene mondanom, akkor azt tudnám maximum megemlíteni, hogy én mint rajongó nagyon vártam volna egy számot az első lemezről, amit sajnos nem nagyon találtam. Továbbá egy-két esetben feleslegesen lelassítottnak éreztem a számokat, mint például a Nem kár esetében, amit talán a legkevésbé emlékezetes feldolgozásnak is neveznék a lemezen. Vannak benne ugyan érdekes hangzások, de messze nincs annyi kis apróság, ami teljesen elvinné a hátán az egész számot, a végét kivéve.
Összességében egy kiváló öndefiniáló lemez készült az Itt maradtam az éjszakában képében, és egy kifejezetten jó válogatás is. A számok összeválogatásában nehéz kivetnivalót találni azon kívül, hogy nincs benne egy darab sem az első albumról. Rendkívül kreatívan bontották ki magukat a srácok, végre elérhették azt, amit keveseknek sikerül. Minden korlátot levetve megalkották azt, amit eredetileg is át akartak adni a saját számaikkal, csak még jobban, és még aprólékosabban. Nehéz lenne azt mondani valakinek, hogy nem ajánlom a lemezt, ugyanis annak, aki nagyon szereti magát elásni egy számban, az rengeteg kis, kivehető zajt és apróságot talál a fő hangok mögött. Emellett minden alkotás élvezetes egy átlagos hallgatónak is, mert könnyű elveszni a hangszerek sokaságában.
Tornyai Botond
