A Bálint-nap, ismertebb nevén Valentin-nap egészen az ókori Rómáig nyúlik vissza. A rómaiak február 13-15. között két vallásos, Faunus (Pán) és Lupercalia ünnepét is tartották, melyek ősi eredetű pásztorünnepek. Az utóbbi tisztító szertartásokat és termékenységi rítusokat foglalt magába, hogy kiengeszteljék a gonosz Lupercus istent. Ilyenkor a papok szíjakkal ostorozták a fiatal nőket tisztulást és termékenységet remélve. (A „gonosz elűzése” és a tavaszi megtisztulás a magyaroknak sem ismeretlen fogalom, gondoljunk csak a kiszebáb égetésre vagy a busójárásra.) Emellett viszont voltak kevésbé fájdalmasabb részei is a rituáléknak. Például a lányok szerelmi jóslatért Júnó (a házasság pártfogója) templomába mentek. A feleségek virágot kaptak férjüktől, a nép ifjainak tombolán sorsoltak hajadon nőket, akikkel ez után egy párt alkottak, és akadtak olyanok is, akik tényleg egymásba szerettek. Mivel ez csak az egyszerű nép, a plebejusok szokásának tartották, sok római arisztokrata szemében erkölcstelennek számított. Csupán a véletlen műve, hogy évszázadokkal később egy Valentinus nevű keresztény mártír kivégzésének napja szintén február 14-ére esett. Ám a pogány ünnep és a későbbi Szent Bálint nap közötti kapcsolatra, a legendákon kívül természetesen, semmilyen bizonyíték nincs.
Egy elterjedtebb legenda szerint Szent Bálint (mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték volna) börtönőre vak lányának a hite erejével visszaadta a látását, majd kivégzése előtt, február 14-én búcsúüzenetet küldött a lánynak: „A te Bálintod(tól)” aláírással. Ez egy észszerű magyarázat is lehet a szerelmes levél küldésére. Szent Bálint püspök a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban.
Egy másik népszerű monda Kr. u. 3. századra vezethető vissza. Eszerint Valentin/Bálint pap volt II. Claudius császár idején, aki ekkoriban tiltotta meg a fiatalon való házasságkötést, hiszen úgy vélte, hogy a nőtlen férfiak jobb harcosok, mint a családosak. Bálint igazságtalannak gondolta ezt, és az uralkodó akarata ellenére, egyértelműen titokban továbbra is összeadta a fiatal párokat. Amikor rájött a császár, hogy mit tesz, halálra ítélte a papot.
Az ünnep romantikusságát tovább erősíti, hogy Franciaországban és a brit szigeteken úgy tartották, hogy e napon kezdődik a madarak párzási időszaka. A nap népszerűségét az angolszász országokban valószínűleg Chaucer angol költő versének, A madarak parlamentjének köszönheti, amely Triász istennő köré gyűlő társkereső madarakról szól. Angliában már 15. század vége óta vannak Valentin-párok, akik kisebb ajándékokat vagy költeményeket küldenek kedvesüknek. A virágboltok a magas február 14-i bevételükért Samuel Pepys költőnek adhatnak hálát, hiszen a virág ajándékozásával való kapcsolat hozzá és feleségéhez vezethető vissza, aki 1667-ben férje szerelmes levelére egy virágcsokorral válaszolt. Ettől kezdve az angol nemesi társaság köreiben a levél és a virágcsokor ezt utánozva honosodott meg.
A második világháború alatt az amerikai katonák terjesztették el ezt a szokást Európában, ahová az angol kivándorlók vitték magukkal a Valentin-napi szokásokat. Így Németországban, 1950-ben Nürnbergben volt az első Valentin-napi bál. Hivatalosan ekkor vezették be a Valentin-napot. Általánosan ismert a virágtermesztők és az édességipar reklámjainak köszönhetőnen lett, időközben megjelentek az édességcsomagok, kártyák és parfümök is, de a legfontosabb ajándék továbbra is a virág maradt. A vörös rózsák ára ilyenkor erősen megemelkedik.
Magyarországon és a kelet-európai országokban a rendszerváltás után lett felkapott ünnep. A magyarországi németek közt Szent Bálint igen népszerű volt, gyakran ábrázolták, a naphoz természetesen népi hagyomány is köthető: ha Bálint-napon hideg, száraz idő van, akkor jó lesz a termés. Itthon is azt tartották, hogy Bálint-napon választanak párt a verebek, vagy hogy ekkor jönnek vissza a vándorló vadgalambok.
A világ különböző részein máshogy ünneplik a Valentin-napot. Japánban ilyenkor a hölgyek ajándékozzák meg csokival az imádottjukat, de akár férfi munkatársaikat, ismerőseiket is, amelyet egy hónappal később, az úgy nevezett White Day-en aprósüteménnyel hálálnak meg. Hasonló szokás él Dél-Koreában, ám ott van egy Black Day is: aki nem kapott ajándékot, az április 14-én „gyászolja” ezt, és feketebab-szósszal készített tésztát eszik. A Kínai Népköztársaságban napjainkban inkább a nyugati életstílus felé orientálódó fiatalság körében lett kedveltebb, Brazíliában június 12-én ünneplik ezt a napot. Olaszországban a szerelmesek általában hidakon találkoznak és szerelmük zálogául egy lakatot (néha monogrammal is ellátják) tesznek a hídra, melynek kulcsát a vízbe hajítják. Finnországban inkább a barátságot ünneplik, képeslapot küldenek vagy kisebb ajándékot adnak át egymásnak.
Az első tömegszériában készült lapok az 1840-es években jelentek meg, Esther A. Howland jóvoltából. Jelenleg körülbelül egymilliárd ilyen képeslapot, üdvözletet juttatnak el egymáshoz a szerelmesek ezen a napon. Ezzel a 2,6 milliárdos forgalmú karácsony mögött a második helyen áll ez az ünnep.
Igaz, ez a nap a szerelmeseké, de február 13-án az egyedülállók is ünnepelhetnek. Körülbelül 10 évvel ezelőtt egy amerikai tévéműsorban, a Városfejlesztési osztály-ban (angolul: Parks and Recreation) az egyik női szereplő utalt erre a napra, sőt az epizód címe is ezt a nevet viseli. A gal pal nyers fordításban annyit jelent, hogy lánybarát, innen is ered a név: Galentine’s Day. Ilyenkor, kapcsolati státuszától függetlenül, a nők egymást és barátságukat ünneplik egy brunch-csal, koktéllal vagy csak szimplán virággal és csokival.
