A squasht, magyar nevén a fallabdát sokan a világ egyik legnehezebb sportjának tartják, játék közben ugyanis nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is nagy erőfeszítésre van szükség. A Deák Ferenc Gimnázium tanulói közül is űzik néhányan ezt a sportágat, méghozzá igazán jó eredményekkel. A fallabdáról és a sport különböző versenyeiről Jeszenszky Zoltánnal, a sportág egyik kiemelkedő deákos játékosával beszélgettem.
A squasht lehet egyénileg vagy párosan is játszani. Utóbbi esetén két játékos játszik kettő ellen, de versenyeket inkább egyéni kategóriában szoktak rendezni. Kétféle pályán játszhatunk, a hagyományosat a következőképpen képzelhetjük el: „van három (normális) fal és egy üvegfal, ez van általában a legtöbb helyen, ahol látsz ilyen pályákat. És van még egy üvegpálya, ahol mind a négy fal üvegből van, ez általában nagyobb versenyeken, más országokban található meg.” A verseny célja, hogy az ütővel és a labdával pontot szerezzünk, amiből, ha tizenegyet összegyűjtünk, úgy nyerünk egy szettet. Aki először tud három szettet megnyerni, az nyeri a játékot.
Zoli a tizenegyedik évfolyamon tanul és már lassan kilenc éve az élete része a squash. Előtte több sportágat is kipróbált, ám később végül a fallabdára esett a választása. „Amikor elkezdtem (a sportolást), akkor fociztam, csak én már kiskoromban is komolyabban vettem a sportot, mint a korosztályom. Ezt gyorsan meg is mutattam, mert amíg a többiek edzésen azt nézték, hogy »ott egy repülő«, én addig próbáltam komolyabban focizni. Aztán nem tetszett, hogy nem lehet semmi sikert elérni a csapattal, merthogy nem veszik komolyan, és úgy döntöttem, hogy egy egyéni sport fog nekem megfelelni. El is kezdtem úszni, de az (egy idő után) nem annyira tetszett. Egyszer apukámmal lementem fallabdázni, és az nagyon megtetszett nekem. Elég kicsi voltam még akkor, hét-nyolc éves, és mellettünk a pályán volt egy edző – aki azóta is az edzőm -, akkor megkérdezték tőle a szüleim, hogy van-e lehetőség komolyabban elkezdeni ezt a sportot. Ő azt mondta, hogy persze, és akkor elkezdtem edzésekre járni. Először csak kevesebbszer, utána pár év alatt már teljesen az életem részévé vált.”
Ma már minden hétköznap jár fallabdázni, a kétórás edzések alatt pedig a lehető legtöbbet próbálják kihozni magukból a csapatával, a koronavírus ellenére is. „Nálunk egy edzés úgy szokott kinézni, hogy fél háromra lemegy az egész csapat, ott közösen bemelegítünk edzői vezénylés nélkül, utána elkezdődik az edzés. Az első egy órában leginkább kondíciónövelési gyakorlatok vannak, futások, a második órában pedig játékszituációs gyakorlatok, taktika, videóelemzés, meg edzőmeccsek szoktak lenni. Ötkor – de általában át szoktunk lógni, inkább fél hatkor – szokott vége lenni az edzésnek, akkor pedig közösen szoktunk nyújtani, ez körülbelül húsz-harminc percet vesz igénybe.” A járvány első hullámában egyáltalán nem is mehettek a pályára, a második hullám viszont valamivel kedvezőbben alakult számukra. „Versenyengedéllyel és orvosi papírral (lehet menni) edzeni, hiába kell zárva lennie a helynek. A második hullám szerencsére már nem befolyásolta az edzésünket. Az a korlátozás, hogy az előtérben maszkban kell lennünk, meg amíg öltözünk. A pályán ez nem kivitelezhető, de azért próbálunk rá figyelni, hogy tartsuk a távolságot.” A pályán kívül viszont próbálják betartani a szabályokat. „Hiába lihegsz, meg hiába magas a pulzusod, akkor is fel kéne venni a maszkot.”
A versenyek fontos elemei a sportoknak, viszont – ahogy az élet sok más területébe – a koronavírus-járvány ebbe is beleszólt. 2020-ban a megszokottnál jóval kevesebb, mindössze két-három versenyen tudtak részt venni a csapattal, ennek ellenére azokon előkelően teljesítettek. „Voltunk egy nemzetközi versenyen Ausztriában, ahol harmadik helyezést értem el. Ez a vártnál sokkal jobb volt, mert előtte sérült voltam, el volt törve a kezem, így nagyon hátul voltam kiemelve, de a négybe jutásért az első kiemeltet sikerült megvernem.” Ezenkívül Zoliék sok más versenyen is részt szoktak venni, próbálják a lehető legtöbb helyen megmérettetni magukat. „Vannak utánpótlás országos versenyek, azok közül vannak rangosabbak meg kevésbé rangosak. Vannak körversenyek is, amik körülbelül 8 fordulóból állnak. Ezenkívül vannak nemzetközi versenyek, amiből az SS a legrangosabb, ami a ranglistán a legtöbb pontot adja. Aztán a GP egy kicsivel kevesebbet, de azért az is jóval többet ad, mint a sima. Ezek a versenyek leginkább Prágában, Riccionében, Angliában, Franciaországban vannak. Szoktunk még felnőtt versenyeken indulni, de azt csak itthon, és van még felnőtt csapatbajnokság, ahol a mi csapatunk, egy ember kivételével, csak juniorokból áll a felnőttek között.” Ráadásul minden évben van egy csapatbajnokság, ami szintén egyfajta körverseny. „Ez lényegében úgy néz ki, mint a fociban a liga, és aki megnyerte a csapatbajnokságot az első osztályban, az szokott indulni a Bajnokok Ligáján, ami egy nemzetközi csapatbajnokság.”
Zoli legnagyobb eredménye az elmúlt időszakban az volt, hogy 16 évesen, U17-es korosztályban megnyerte a tavalyi országos bajnokságot. „A korosztályom körülbelül legidősebb játékosaként sikerült szerencsére elég simán megnyernem a versenyt. Nálunk ez általában úgy zajlik, hogy van egy nehezebb, meg van egy sokkal könnyebb éved, mert ugye a könnyebb évben a saját korosztályod és az egy évvel fiatalabbak ellen játszol, a nehezebb évedben pedig a saját korosztályod és az eggyel idősebbek ellen. Tőlem elvárt volt, hogy megnyerjem ezt a versenyt, szerencsére sikerült is, úgyhogy nagyon boldog vagyok emiatt, hogy ez összejött. Ez volt életem harmadik országos bajnoki címe.”
Zoli szerint fejben is nagyon sokat számít egy-egy év különbség. Mivel ebben a sportban kifejezetten fontos a kitartás és a koncentráció, a korosztályok között jól látszik ez a mentális különbség is, például annak tekintetében, hogy hogyan állnak hozzá a játékhoz. „Szerintem egy meccsen ötven százalék az, hogy milyen nyugodtan tudod kezelni a helyzetet, a másik ötven meg az, hogy épp milyen formában vagy. Meg ez azért össze is függ, mert ha jó formában vagy, akkor nyugodtabban tudod kezelni a helyzetet. Most már én is az idősebbek közé tartozom, és már könnyebben tudom venni az akadályokat, mint amikor kicsi voltam. Például régen, amikor buktam egy szettet, akkor teljesen meg voltam ijedve, hogy »most mi lesz?«, de már ilyen nincs. Tudjuk, hogy körülbelül mindenhonnan van visszaút, nem kell félni, nem kell feladni a meccset – mert hajlamosabbak a fiatalabbak feladni egy mérkőzést, mint az idősebbek. Vannak sokkal nyugodtabb idegzetű játékosok, és vannak sokkal hevesebbek. Én inkább az másodikhoz tartozom sajnos.” Ez persze nem feltétlenül jelent problémát, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy ebben a sportban nagyon sok minden dől el fejben. Ezért az is fontos, hogy egy meccsre ne stresszelve, hanem minél higgadtabban menjen az ember. „A meccs előtti nap mindenképpen el kell terelni a versenyről az összes gondolatodat. Meg meccs előtt, miután már bemelegítettél, nyugodtan, csukott szemmel zenét hallgatni, és nem gondolni arra, hogy mi lesz, hanem hogy mindent beleadsz, és akkor biztos, hogy jól fog menni” – Zolinak legalábbis ezek beváltak. A legközelebbi versenynél viszont jóval nehezebb dolguk lesz ilyen téren, hiszen elszoktak a megmérettetésektől mostanában. „Sokkal jobban fogunk izgulni, amikor visszamegyünk, és így sokkal nehezebb is lesz jól teljesíteni. Újra vissza kell majd rázódni, és azt sokkal nehezebb lesz elfogadni, mint azt, hogy nincsenek most versenyek. Az izgulást levetkőzni lesz még nehéz.”
Sokak számára egy sport kiválasztásánál az is fontos szempont lehet, hogy mennyibe kerülnek az edzések és a versenyekre való felkészülés. A squash nagyjából középmezőnyben van ilyen téren: a tenisznél nem drágább, de egy csapatsporthoz, például a futballhoz képest elég sokat kell érte fizetni. Ebben nagy segítséget tudnak nyújtani a játékosok és csapatuk támogatói. „Nálunk leginkább a nagyobb versenyeken tudnak megtalálni téged a szponzorok, ha ott jó teljesítményed van. Meg hogyha jó az edződ, akkor tud neked intézni, vagy úgy, hogy az edzőt szponzorálják, és rajtuk keresztül téged. Szerencsére a mi csapatunkat is szponzorálja kettő cég is, az egyik ütőben, a másik pedig ruhában támogat minket. Engem az eredmények miatt is támogatnak, a csapat legnagyobb részét pedig az edző intézte, hogy őket is segítsék. Nálunk az az ütő, amivel én játszom, az kétszáz-kétszázharminc dollár körül van a honlapon – ugye lehet rendelni ezeket -, nekem meg nem kell fizetni érte. Fél évente minimum egy eltörik – sőt valakinek sokkal több is – és azért nem mindegy – főleg a jelenlegi dollár- és euróárfolyamon – ,hogy hetvenezer forintot fizetsz érte, vagy nullát. Most volt egy limitált ütő, ami háromszáz dollárba került. Nekem abból volt most kettő, és azért sem kellett semmit fizessek. Valaki pedig megvette százezer forintért… azért nem mindegy.”
Zolit sikerült gondolkodóba ejtenem azzal a kérdéssel, hogy ha újrakezdhetné, vajon a fallabdánál maradna-e, vagy valamilyen csapatsportot választana. Több lehetőséget is lát maga előtt, hiszen mindkét opció esetén lennének sportos tervei. „Hogyha az Egyesült Államokban születnék újra, akkor mindenképpen kosaraznék, mert az még egy nagy szerelmem; ha pedig itthon választhatnék újra, akkor fociznék. Ha ismerném a múltamat, akkor semmiképp nem változtatnám meg és biztos, hogy továbbra is squasholnék. Ha tudnám, hogy min mentem keresztül ez alatt a jó pár év alatt, akkor száz százalék, hogy a fallabdát választanám.”
A fallabda összességében nem tartozik az egyszerű sportok közé, de rendkívül szórakoztató tud lenni. Éppen ezért ajánlja Zoltán kisebb társaságoknak, barátoknak, és ismerkedni vágyóknak a sportot. Akik szeretik a versenyeket, azok is próbálják ki bátran, mert jó hatással van az idegrendszerre, és nem utolsó sorban a fogyókúrázóknak is jó sport lehet, hiszen egy egy-két órás edzés alatt akár hat-nyolcszáz kalóriát is el lehet égetni.
Ti kipróbálnátok a fallabdázást? Ha már próbáltátok, mi a véleményetek róla? Írjátok meg kommentben!
