Önkéntes karantén – Mit csinálj, hogy ne őrülj meg?

Biztos vagyok benne, hogy lassan Te is azt érzed, hogy kezdesz megőrülni a házi karanténban. Bezárt az iskola, megváltoztak a már jól megszokott oktatási módszerek, nem láthatod a barátaidat, és nem mehetsz el szórakozni. Közel sem olyan az élet, mint eddig volt. De emiatt nem feltétlenül kell kétségbeesni. 

Egy ideig én is úgy éreztem, hogy az online oktatás melletti szabadidőmben nem tudok semmit sem csinálni. Erre az emberek hiánya is rátesz erre egy lapáttal. És valljuk be, azok az emberek, akikkel jelenleg össze vagyunk zárva…, gyakran ők is csak rontanak a helyzeten, és habár szeretjük őket, úgy érezzük, velük sem akarunk már ennyire sok időt együtt tölteni. Pontosan emiatt összegyűjtöttem Nektek pár tippet és ötletet, hogy hogyan tegyétek élvezetesebbé a szürke mindennapokat.

Maradj aktív a karantén ideje alatt, és tartsd meg a korábbi szokásaidat! 

Érdemes fix időben felkelni és összeállítani egy napirendet. Fontos, hogy az étkezések is körülbelül ugyanakkor történjenek, illetve fontos a testmozgás pótlása itt. Nem tesz jót az egészségednek, ha egész nap csak a számítógéped vagy a telefonod előtt ülsz. A leghasznosabban pedig tanulással töltheted az időt! Attól, hogy nem a megszokott kerékvágásban folyik az oktatás, még nem szabad elhanyagolni a tanulmányainkat. Lehet, hogy kevesebb a számonkérés, de ezek a hetek, hónapok nem fognak visszatérni, így most kell megtanulni az anyagot. Ha a digitális oktatási rendszerben történő hatékony tanulásra keresed a tippeket, ide kattintva erről is olvashatsz. 

Tartsd fent a kapcsolatokat a szeretteiddel, barátaiddal!

Attól még, hogy fizikailag nem tudtok találkozni, sokat segíthet, ha legalább a hangját hallhatod, esetleg az arcát láthatod a nagyszüleidnek vagy a barátaidnak. A karantén nem csak tőled szakította el az embereket, nekik is ugyanannyira hiányzol Te, mint Neked ők.

Fogadjuk el, hogy a karanténnal jót teszünk önmagunknak és embertársainknak!

Sokkal egyszerűbb lesz az élet, ha elfogadjuk, hogy ezzel jót teszünk. Lehet, hogy pont amiatt fogja egy, vagy akár több ember is megúszni a fertőzést, mert Te otthon maradsz.

Ezek a tippek arra jók, hogy a mentális egészségünket és a lelki egyensúlyunkat megőrizzük ebben az időszakban is. Persze, ha úgy érzed, szakember segítségére van szükséged, ne habozz felkeresni egyet!  

De mi van akkor, ha online tanóráink elteltével egyszerűen csak unatkozunk?

Virtuális múzeumtúra

Ha eddig nem voltál nagy múzeumlátogató, akkor talán épp most jött el az ideje annak, hogy ebbe is belekóstolj. A Google Arts & Culture segítségével ugyanis a világ leghíresebb múzeumait és kiállításait érhetjük el otthonról. Többek között felfedezést tehetünk a Londonban található British Múzeumban, ahol egyiptomi múmiákat vagy éppen a Rosette-i követ leshetjük meg. De megnézhetjük akár az Amszterdamban található Van Gogh Múzeumot, vagy nézelődhetünk esetleg az Amerikai Természettudományi Múzeumban és még közel 2500 másik helyszínen is.

The Museum of the World

The Museum of the World – an interactive experience through time, continents and cultures, featuring some of the most fascinating objects in human history. The project is a partnership between the British Museum and Google Cultural Institute.

Olvass!

Lehet, hogy eddig nem voltál a könyvek szerelmese, de itt az ideje, hogy leporold a polcon található könyveket. Nem feltétlenül kell komoly és nehéz irodalmi alkotásokat olvasnod, a kezedbe foghatsz egy bűnügyi regényt, mesekönyvet, bármit, ami leköt téged. Ahogy J.K Rowling is mondta: nincs olyan, hogy nem szeretsz olvasni. Mindössze nem találtad még meg a megfelelő könyvet. A Magyar Elektronikus Könyvtárban számos ingyenes könyv közül válogathatsz.

Gaming

Mondanom sem kell, hogy a világ minden idejét képesek vagyunk a számítógép előtt tölteni, de valahogy sosem elég. Ismerős? Nos, most lehet, hogy lesz rá időd. Kövesd a Steam-et, az Epicgamest, a Uplayt, az Origint vagy az EA gamest, hogy akár ingyenes játékokat szerezz. Ha van otthon több PC, akkor akár egymással, de egymás ellen is játszhattok. 

Filmek és sorozatok

Régen láttad a kedvenc sorozatod? Nézd újra! De azon kívül is még tömérdek sorozat és film vár megnézésre. Több ingyenes platformon is el lehet érni a filmek és sorozatok többségét. De ha szeretnél egy minőségi gyűjtőhelyet, a legnépszerűbb platformok az HBO GO és a Netflix. Jobbnál jobb, egyes esetekben saját gyártású film és sorozat van fent!

Fotó: Unsplash, Charles Deluvio

Főzz!

Eddig nem voltál konyhatündér? Sebaj, itt az ideje, hogy ezt is megtanuld! Kérj meg valakit, hogy tanítson meg téged sütni, főzni, vagy ha elég bátor vagy, kereshetsz recepteket az interneten, szakácskönyvben, vagy kísérletezhetsz új dolgokkal is. Népszerű receptes oldalak az interneten például a Cookpad vagy a Mindmegette. Ki tudja, talán most fogsz rájönni, hogy valójában mindig is szakács akartál lenni.

Valószínű, hogy az imént felsoroltak nem fognak mind beleférni egy napba, de ez nem gond. Sajnos, egyelőre nem tudjuk, mikor ülhetünk be ismét az iskolapadba, vagy mehetünk el nyugodtan sétálni, bulizni a haverokkal, ennek köszönhetően pedig bőven lesz időd az összes tippet kipróbálnod.

Kitartást kíván az iDeák csapata!

1 HOZZÁSZÓLÁS

HAGYJ VISSZAJELZÉST

Ide írd a hozzászólásod!
A neved helye
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.