Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben iskolánk új tanáraival készítünk interjút. Ezúttal Vecsei Gabriella tanárnőt ismerhetitek meg jobban.
Milyen oknál fogva választotta a tanári pályát?
Szeretek emberek között lenni, és szeretem azt, ha átadhatom másnak a tudásomat. Mindezt, ha inspiráló környezetben tudja tenni az ember, még jobb. A családomban is volt pedagógus, édesanyám egy általános iskolában volt angoltanár és módszertani szakvezető volt a főiskolán, miatta már nagyon korán megismertem ennek a pályának a szépségeit és a nehézségeit is. Mindig szerettem iskolába járni, és amennyire vissza tudok emlékezni, először óvónő akartam lenni, de ez a vágyam, amint iskolás lettem elmúlt, és maradt a tanári pálya. Később ez egy ideig megváltozott, jogász akartam lenni, de ez soha nem volt bennem olyan erős, hogy eltérítsen a tanári pályától.
Miért pont az angol szakra esett választása?
Nehéz és fogós kérdés. Nem ez volt az elsődleges választásom. 18 évesen azt éreztem, hogy szeretném magam kipróbálni jogászként. Ezt a szakot is jelöltem meg a felvételikor elsőként. Töriből és magyarból jártam felkészítőre. Az angol és az amerikanisztika voltak a második és harmadik helyen megjelölt választásaim, kéttannyelvűs diákként tudtam, hogy ezekre a szakokra biztos fel fognak venni. De mivel hiszek a sorsban, csak nappali, és csak államilag finanszírozott képzésre adtam be a jelentkezésemet a mostani SZTE-re (akkor még József Attila Tudományegyetemre). Megtörtént a felvételi, nekem pedig 3 ponttal kevesebb lett, mint amennyi az áhított jogász szakhoz kellett. Angol-amerikanisztika szakra azonnal felvettek, messze több pontom volt, mint amennyi kellett, és akkor úgy gondoltam, hogy elkezdem az egyetemet, és ha egy év után még mindig azt érzem, hogy vonz a jog, akkor újra felvételizem. Eltelt az első év, én pedig 250 emberrel nekifutottam az alapvizsgának, amely csak 30 százalékunknak sikerült elsőre. Ez volt az a pont, amikor azt éreztem, jó helyen vagyok, ez az én utam. Persze megmaradt bennem a kíváncsiság a jog iránt, így amikor diplomáztam, újra felvételiztem a Jogi Karra. Ezzel egyidőben beadtam a jelentkezésem tolmács-fordító szakra is (35-szörös túljelentkezés volt), csak hogy kipróbáljam magam. Mindkét helyre felvettek, de a képzések időpontja ütközött, így megint csak az angolt választottam. Két évig tanítottam, és mellette hétvégente a tolmács-fordítóképzésre jártam. Közben rájöttem, hogy nem szeretek otthon, a szobám magányában egész nap a számítógép előtt ülni (ez az érzés most a digitális oktatás kapcsán ismét felerősödött bennem), illetve, hogy vágyom tanítani, a gyerekek közegére, szükségem van a társas interakcióra. Persze, nem is én lettem volna, ha harmadjára nem felvételiztem volna ismét a jogra, amit aztán el is végeztem munka mellett.
Önnek mi volt/mik voltak a kedvenc tantárgya(i) középiskolás korában?
Természetesen az angol. Már általános iskolában is spec. angolos osztályba jártam, és imádtam ezen a gyönyörű nyelven kommunikálni (családi ereklyeként őrzünk egy kazettát, amin 3 éves koromban már angol mondókákat mondtam). Élveztem, hogy megértetem magam az angol segítségével külföldön. A szüleim mindent megtettek azért, hogy minél többet gyakorolhassam a nyelvet, így többször voltam diákként egy-egy hetes angliai nyelvtanfolyamon . A Deákban a kéttannyelvű osztályba kerültem, és Canjavec tanár úr lett az angoltanárom, aki kellő szigorral csak úgy öntötte belénk a tudást. Imádtam az óráit, mert nagyon sokat lehetett tanulni, hatalmas lexikai tudást adott. Én ebből a tudásból éltem az egyetemen is. A mai napig emlegetjük a szótárfelmondásokat, vagy a hírhedt memoritereket.
Hol tanított a Deák előtt?
Pályakezdőként a Bedő Albert Erdészeti Szakközépiskola pusztamérgesi tagintézményében kezdtem el tanítani, és félállásban felnőtteknek oktattam angolt a Tisza Lajos Textilipari Szakközépiskolában. Egy év után a SZTE Lektorátusán óraadói állást ajánlottak, így a Tisza Lajos Szakközépiskola helyett az lett a másodállásom. Két év után nagyon belefáradtam az állandó utazásba (napi három óra volt az ingázás Szeged és Pusztamérges között), így úgy döntöttem, mindent egy lapra teszek fel, és eljöttem a pusztamérgesi iskolából. Szerencsére a lektorátuson örült a főnököm ennek a döntésemnek, és így átkerültem a SZTE ÁOK Szakfordító Csoportjához (azóta Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport). Itt tevékenykedtem egészen 2018-ig, amikor lehetőségem nyílt visszatérni a középiskolába angoltanárként.
Esetleg volt bármilyen nehézség, amivel szembe kellett néznie beilleszkedése során?
Ennyi egyetemen töltött év után bizony nagyon nehéz volt megtalálni a közös hangot a tinédzserekkel. Elszoktam már a kamaszok sajátos világától, és bizony volt, amikor súrlódások voltak köztünk a túlzott szigorúságom miatt. Szerencsére ezeket meg tudtuk beszélni, és gyorsan rendeződtek a nézeteltérések. Maximális támogatást kaptam ezekben a nehéz percekben a kollégáimtól, amiért nagyon hálás vagyok. Vannak olyan kollégáim, akik anno engem is tanítottak, és persze nekik is meg kellett szokniuk, hogy nem volt diákként, hanem kollégaként kezeljenek. Persze, a teljesen új tanárokhoz képest azért nekem mindig megvolt az az előnyöm, hogy deákosként az iskola minden zugát ismerem.
Mit szeret csinálni szabadidejében? Van bármiféle hobbija?
Nagy szerelem az életemben az utazás. Minden szabadidőmet ennek szentelem, mondhatni utazástól utazásig tervezek és élek. Imádom bejárni a világot, és más-más kultúrákat megismerni, bepillantást nyerni idegen emberek életébe, belekóstolni a helyi finomságokba. Minél többet utazom, annál jobban megismerem önmagam is, annál empatikusabbá válok mások problémái iránt. Remélem, ez az érzés soha sem fog elmúlni.
