Kesztyűt a felvonóban leejtős, römizős, fekete pálya szélén fekvős, eltévedős, Skiwasser-es, szakadékba leesős (!), de nagyon jó hangulatban zajló sítáborban lehetett ismét részünk.
Idén volt harmadik éve, hogy újra részt vehettem a deákos sítáborban, és mint mindig, ebben az évben is egy csomó életre szóló élménnyel gazdagodhattam. Idén a tauplitzi síparadicsomban voltunk, ami nemcsak hatalmas, de olyan gyönyörű panorámája van, ami miatt sokszor meg kellett legalább egy 5 percre állni, és feldolgozni, hogy mi is van a szemünk előtt.
A sítábor kihirdetése után már a negyedik napon teltház volt, minden évfolyamról jelentkeztek, sőt, még külsős diákok is csatlakoztak hozzánk. 6 órakor indultunk el az iskola elől, de már előtte fél órával megkezdtük a pakolást. Az odavezető úton mindenki máshogy foglalta el magát: volt, aki kialudta az aznap esti bulit, volt, aki unalmában evett, és volt olyan is, aki elhozta otthonról a laptopját, vagy az iPad-jét, hogy filmezni vagy egyéb más elfoglaltságot tudjon csinálni.
A határközeli/határon túli megállóhelyek különösen tetszettek, hiszen nagyon modernek és igényesek voltak, ráadásul ínycsiklandó kajákat lehetett kapni, akár reggeliről vagy ebédről volt szó.
Az első nap a szállásunk felfedezésével telt, illetve a szobatársaink megismerésével, (már akik nem tudták, kivel „laknak”). Szerintem nem kell mondanom, már első nap történtek izgalmas események, amik mindig jól sültek el, ezekből alakultak ki sokszor új barátságok. A vacsora minden nap más volt, de ugyanolyan finom, szerencsére nem kellett felhasználnunk a bögrés leves raktárjainkat.
A többi nap általában délután négy óráig síeléssel telt. Voltak, akik felügyelet nélkül mentek csoportokban, mások a tanárok szárnyai alatt gyakorolhattak. Felfedeztünk néhány hüttét, csodaszép helyeket, és próbálgattuk magunkat sokféle pályán. Nekem az tetszett a legjobban, hogy volt olyan pálya is, ami levitt minket abba a faluba, ahol a szállásunk volt. Megvan a hangulata annak, amikor a lemenő nap sugarai a fákon át melegítik az arcodat, miközben szebbnél szebb kertes házak között síelsz el a barátaiddal. Utána pedig beülsz a jól megérdemelt szaunába, vagy lefekszel a masszázságyra. Hát igen… elég jó dolgunk volt.
Az esték a tusolás és a vacsorázás után beszélgetésekkel, kártyázásokkal teltek. Ekkor barátkoztunk az eddig számunkra ismeretlen iskolatársakkal. Ezek mindig nevetéssel és pletykákkal dúsak voltak, aztán eljött a takarodó, ami után mindenki a saját szobájában csendben aludt természetesen… 🙂
Összességében, szerintem a deákos sítábor nagyon meghatározó élmény mindenki számára, nekem még harmadjára is tudott újat mutatni. Persze az emberektől, a közösségtől sok minden függ, de aki a Deákba jár, az rossz ember nem lehet!
