Az év eleje egyértelműen a díjátadók ideje, hisz ebben az időszakban adják át a Golden Globe, BAFTA és az Oscar-díjakat is. Kritikánkban egy olyan filmet fogunk bemutatni, ami a kritikusok és a nézők figyelmét sem kerülte el: a hat Oscar-jelöléssel rendelkező, melyek közül egyet díjra is váltó Jojo nyuszi.
Figyelem! A cikk spoilereket tartalmaz a film cselekményével kapcsolatban!
A maori származású Taika Waititi a legfoglalkoztatottabb rendezők közé tartozik Hollywoodban, és a legújabb filmje is arról árulkodik, hogy a népszerűségének oka nem véletlen.
A filmet nézni igen nagy élmény. Gyakran vicces és abszurd, viszont néha pedig kemény és rideg. Valahogy sikerült eltalálni az arányokat ahhoz, hogy a nézőnek ne legyen bűntudata amiatt, hogy nevet egy náci Németországról szóló filmen.
Nem mindenki számára köztudott tény az, hogy ez végső soron egy adaptáció is, mégpedig Christine Leunens – Cellába zárva című könyve volt Taika Waititi ötletének forrása. A film nagyban különbözik a könyvtől, szóval ha olvastátok a könyvet, nem fogtok sok egyezést találni.
Ebben a háborús vígjátékban a II. világháború vége felé járunk már Németországban, és a főszereplő egy 10 éves kisfiú, aki a nácizmus, így Hitler elkötelezett híve is. Mikor megtudja, hogy az egyedülálló édesanyja egy zsidó lányt rejteget a házukban, rájön, hogy mégsem minden ugyanolyan, mint aminek beállítják.
Roman Griffin Davis által alakított Jojo Betzler szemén láthatjuk a nácizmust, és azt, hogy ez hogyan hat az emberek életére. Érdekesség, hogy ez volt Roman első filmje, eddig még sosem szerepelt kamera előtt, viszont véleményem szerint sikerült maradandót alkotnia. Főszereplőként Jojo megy át a legnagyobb karakterfejlődésen, hiszen az elvakult, ítélkező fanatikusból, aki felnőttként próbált viselkedni, a végére egy kedves, elfogadó gyerek lesz. Sok minden befolyásolta a személyiségének alakulását. Mivel az édesapja az olasz fronton harcolt, neki kellett a „férfinak“ lennie a házban, és vigyázni az anyukájára is, aki azért próbálta az életét vidámsággal és mosollyal megtölteni, hogy elterelje a figyelmét a sok szörnyűségről. A másik fontos tényező, az a zsidó lány, Elsa, aki a házukban él teljes titokban. Elsát Jojo anyja, Rosie fogadta be, mivel az elhunyt lányának a barátnője volt. A film során nem sokat tudunk meg Jojo nővéréről, valamint a katona édesapjukról sem, ők csupán egy-egy mondatban vannak megemlítve.
Jojo eldönti, hogy írni fog egy könyvet a zsidókról, ezzel segítve a németek munkáját a felderítésükben, és ehhez Elsa segítségét kéri, hogy meséljen a zsidókról. Jojo elítéli a zsidókat és fél is tőlük, mert olyanokat tanítottak róluk, mint például, hogy a plafonról lógva alszanak, mint a denevérek, és hogy képesek olvasni a gondolataikban, valamint az elméjükkel képesek irányítani a nácikat. Röviden, magától az Ördögtől valónak tekinti őket, és ki szeretné deríteni, hogy tényleg olyanok-e, mint amilyennek leírták őket az iskolában. Viszont a könyv írása közben a két fiatal összebarátkozik, sőt, a kis Jojo bele is szeret Elsába. Megtanulja, hogy a világ nem csak fekete és fehér, valamint azt, hogy olykor a legnagyobbaknak tartott emberek nem is olyan tiszteletre méltóak.
Kihagyhatatlan szereplője a filmnek még Jojo képzeletbeli barátja, maga Adolf Hitler – akit maga a rendező, Taika Waititi alakított – , aki néha megjelenik, és a lehető legrosszabb tanácsokkal látja el főszereplőnket. A képzeletbeli Hitler egy 10 éves gyerek szellemi szintjén megmaradva próbál „segíteni” Jojo-nak a kalandjai során, ám ezek sosem sülnek el jól, hisz például ennek köszönhetően Jojo súlyosan megsérült és kórházba került.
A film további szereplői is jól mutatják be, hogy milyenek az emberek az egész rendszerben. A Sam Rockwell által alakított Klenzendorf kapitány, és segédje Finkel, akit Alfie Allen játszik, egyértelműen egy szerelmespárként jelennek meg, habár ezt ők váltig tagadják. Látják azokat a kegyetlenségeket, amiket Hitler és a nácizmus nevében elkövettek a katonák, amivel nem teljesen értenek egyet, viszont nem is tesznek ellene semmit. Valamint, egy ellenőrzés során Klenzendorf menti meg Elsát attól, hogy elhurcolják egy koncentrációs táborba. Fraulein Rahm (Rebel Wilson) pedig az a náci nő, aki teljes mértékben alárendeli magát a Führernek és a nácizmus eszméinek, így teljesen egyetért mindennel, ami történik.
Kegyetlenek és gonoszak? Igen, de ez nem ilyen egyszerű. A film egyik nagyon erős pontja az, hogy megmutassa, hogy ez az egész kegyetlen viselkedés a nevelésen múlt, hisz a Harmadik Birodalomnak fontos volt, hogy hithű nácikat neveljenek a gyerekekből, lényegében arra tanították a őket, hogy hogyan használjanak különböző fegyvereket, és hogyan harcoljanak. Nem az ő hibájuk az, hogy nem tudtak gyerekek lenni.
A film mindent ilyen túlzóan mutat be, ami teljesen jól is működik, hisz ez végül is egy Hitler-szatíra, viszont ugyanakkor a tényeket sem hanyagolja el. Ez teszi az egész filmet felejthetetlenné.
Feltehetjük a kérdést, hogy mi is akkor ennek az egésznek az üzenete? Hogy megmutassa, hogy milyen kegyetlen volt a nácizmus, és hogy milyen hatása volt ennek az eszmének az németek mindennapi életében? Nos, igen, de nem ezt mondanám az elsődleges üzenetének. Véleményem szerint a film célja az, hogy emlékeztessen minket arra, hogy mekkora ereje is van a szeretetnek és a megbocsátásnak. Valamint, hogy akár egy kis tánc is képes ragyogóbbá tenni a napot.
Sok mindenről lehetne még beszélni a film kapcsán, de nem akartam minden lényeges és „sorsfordító” pillanatot elmesélni itt. Elvenné a teljes élményt, amit nem szeretnék. Nézzétek meg, ha időtök engedi, és döntsétek el Ti, hogy miről is szól számotokra ez a film. Jó szórakozást hozzá!
