Bodó Gergely tanár úrral, iskolánk egyik új tanárával beszélgettem, hogy ezáltal jobban megismerhessük őt.

Mindig tanár szeretett volna lenni, vagy csak később döntötte el?
Nem irigylem a mai fiatalokat, ha pályaválasztásról van szó, nincs könnyű dolguk, szerintem. Ezt a saját tapasztalataim alapján mondom. Nem készültem tanárnak az iskolában eltöltött évek alatt, későbbi döntések alapján kerültem a tanári pályára.
Miért választotta a tanári szakmát?
Általános iskolás éveim alatt nagyon érdekelt a számítástechnika, így informatikusként képzeltem el magamat felnőttként. A középiskola végén, amikor jelentkezni kellett a felsőoktatásba, rájöttem, hogy a számítógépek már nem keltik fel az érdeklődésemet, így elvetettem ezt az irányt. Úgy döntöttem, hogy fizikával szeretnék foglalkozni a jövőben, ezért a sikeres felvételi után a Szegedi Tudományegyetem fizika szakán folytattam tanulmányaimat. Az első év végén lehetett szakirányt választani. Itt találkoztam először a tanári szakiránnyal. Ekkor hoztam meg azt a döntést, hogy tanár leszek, mert el tudtam magam képzelni ebben a szerepben. Biztosan segítette a döntésemet az, hogy mind a két szülőm pedagógus, láttam rajtuk, mennyire lehet szeretni ezt a munkát. Erre a pályára több döntés meghozatala után kerültem, erre utaltam az előbb, amikor azt mondtam, hogy nem irigylem a fiatalokat a pályaválasztás szempontjából.
Ha jól tudom, Ön ide járt középiskolába. Mesélne valamit ezekből az évekből?
Igen, tényleg ide jártam. „E” jelű osztályba, ami akkoriban még informatika tagozatot jelentett. Örömmel gondolok vissza erre az időszakra. Visszahúzódó, csöndes típus voltam diákként, így nem tudok kiemelni bizonyos dolgokat. Általában elmondható, hogy jól éreztem magam az itt eltöltött négy év alatt.
Tudatosan jött vissza a Deákba?
Igen. Amikor munkahelyet kerestem tavasszal, elsőként itt érdeklődtem. Szerettem volna visszajönni az iskolába. Szerencsémre éppen kerestek ilyen szakos tanárt, így ebben a tanévben itt dolgozhatok.
Melyik évfolyamokon tanít?
Jelenleg 9., 10. és 11. évfolyamon tanítok matematikát, illetve 9. évfolyamon fizikát.
Mennyire van megelégedve a diákok aktivitásával matematika, illetve fizika téren?
Matematikaórákon rá tudom venni a diákokat az együttműködésre. Fizikán viszont más a helyzet. Létszámot tekintve harminc fő felettiek az osztályok, nehéznek találom a diákok többségét aktívan bevonni a tanítási folyamatba. Meglátásom szerint az is nehezíti a feladatot, hogy a diákok többsége negatív módon viszonyul a fizikához, a korábban szerzett tapasztalatok miatt (kilencedikes tanulók esetében).
Ha nem taníthatna sem matekot, sem fizikát, akkor mit tanítana?
A kémia érdekelt még nagyon az iskolás éveim alatt. Ehhez viszont tudok mondani egy kis történetet, ami itt a Deákban történt. Egyszer két kémia dolgozatot írtam egy helyett. Ugyanis a barátom egy szót nem írt magától, én súgtam neki az egész dolgozatot, az egészet szó szerint kell érteni. Amikor megkaptuk a dolgozatokat senki nem értette, hogy miért röhög hangosan percekig az óra közepén. Ő ötöst kapott, én négyest. Gondolkodtam az egyetemen, hogy a fizika mellett a kémia legyen a másik szakom, de végül a matematikát választottam. A kémia mellett talán még informatikát tanítanék.
Szabadidejében mivel foglalja el magát?
Készülök az órákra vagy dolgozatot javítok. Komolyra fordítva a szót: ha ezeken kívül marad még időm, akkor motorral szoktam kirándulni baráti társasággal kisebb-nagyobb távolságokra. A horgászatot is szeretem, viszont az utóbbi években erre, sajnos, nem tudtam időt szakítani.