Felvételi pontszámítási kisokos – 2020

Kevés ennél kalandosabb felvételi időszakot élhettek meg a végzősök, mint ti most, 2019/2020-ban. Rövid időn belül többször kellett újragondolni a terveiteket, hiszen a hat évvel ezelőtt 2020-ra élesített nyelvvizsga-követelmény pár nap alatt úgy tűnt el, mintha soha nem lett volna; emellett a kötelező emelt szintű érettségi követelménye is csak pár napja lett egyértelmű (?), amikor megjelent a https://www.felvi.hu/ -n az új szabályozás  és a képzési területekhez kapcsolódó új táblázat.

Cikksorozatunkban igyekszünk majd titeket a lehető leghitelesebben, az aktuális információkat követve tájékoztatni arról, hogy mit is jelentenek a gyakorlatban a jogszabályok. Ehhez decemberben már az új, érvényes felvételi tájékoztatóban rendelkezésetekre fog állni a pontkalkulátor is. Tanácsoljuk emellett azt is, hogy kövessétek az https://eduline.hu/erettsegi_felveteli aktuális híreit!

Első cikkünkben azt mutatjuk be, hogy a 2019-es felvételihez képest mi a legalapvetőbb változás.

Kell egy emelt szintű érettségi ahhoz, hogy továbbtanulhassatok.

Azonban ebben van egy kis csavar, ugyanis:

1. Vannak olyan egyetemek, főiskolák – képzési területek, ahol az előírt, az érettségi pontokba beszámító tárgyakból választhatsz olyan tárgyat, amellyel biztosítod a bejutást, és emellett természetesen a 45%-os teljesítmény fölött az eredményét is plusz pontra válthatod. Ilyenkor ezt olvashatod az táblázatban az általános követelmények között: „Két érettségi vizsgatárgyat kell választania a felsoroltakból jelentkezőnek, egyet emelt szinten kell teljesíteni.” Mindig ellenőrizd lejjebb is, a téged érdeklő konkrét szaknál, hogy nincs-e valamilyen egyéb kikötés. Ilyen képzési terület a(z) 

  • agrár (osztatlan képzés) – azaz az állatorvosi és az erdőmérnöki szak
  • államtudományi
  • bölcsészettudomány
  • gazdaságtudományok (osztatlan képzés és alkalmazott közgazdaságtan alapszak)
  • jogi (osztatlan képzés) – azaz a jogász szak
  • műszaki
  • orvos és egészségtudomány (osztatlan képzés) – azaz az általános orvos, a fogorvos és a gyógyszerész szak
  • társadalomtudomány
  • természettudomány.

Figyelni kell arra, hogyha valaki két-három képzési területre, szakra jelentkezik, akkor mindegyikhez meg kell, hogy legyen az előírt emelt szintű érettségi, így akár több, mint öt érettségi tárgya is lehet, és/vagy akár három vagy több emelt szintű érettségi vár majd rá. 

2. Vannak viszont olyan egyetemek, főiskolák – képzési területek, ahol bármilyen emelt szintű érettségivel bejuthatsz, azaz teljesíted a bejutási küszöböt (ha van elég pontod, persze). Ám ha olyan tárgyat választasz, ami nincs a beszámítható érettségi tárgyak között felsorolva, azaz ezt látod a táblázatban: „Két érettségi vizsgatárgyat kell választania a felsoroltakból a jelentkezőnek. A jelentkezés feltételeként bármely felsorolt vagy fel nem sorolt érettségi vizsgatárgyból egyet emelt szinten kell teljesíteni.” Ebben az esetben egyrészt a jó hír az, hogy elég a 25%-os teljesítmény a bekerüléshez, másrészt a rossz hír, hogy csak a bejutási feltételt teljesítetted, a nem beszámítható tárgyból tett emelt szintű érettségi vizsgára plusz 50 pontot akkor sem kapsz, ha 45% felett sikerült. Ilyenek a(z)

  • agrár (alapképzés és agrármérnöki osztatlan képzés)
  • gazdaságtudományok (alapképzés)
  • informatika
  • jogi (alapképzés)
  • orvos- és egészségtudomány (alapképzés)
  • pedagógusképzés (alapképzés) – nem azonos a tanárképzéssel (erről majd később részletesen írunk)!
  • sporttudomány.

Természetesen, ha itt is a megjelölt tantárgyak közül választasz, és emellett 45% lesz minimum az emelt szintű érettségid, akkor jár a plusz 50 pont vizsgatárgyanként.

A következő cikkünkben az 500 pontos rendszer tanulmányi pontjairól fogunk részletesebb tájékoztatást adni.

Novotny Katalin, lektorálta Tóth Roland

Hozzászólások
+ posts