Korábban olvashattatok arról, hogy miként éltem meg a DUE Médiahálózat 39. Országos Média és Kommunikációs Szaktáborának első öt napját, most pedig elmesélem Nektek, hogy telt a tábor második fele a balatonszárszói Lepkeház Ifjúsági Szállóban.
Annak ellenére, hogy az ötödik nap estéjén éjfél utánig tartott a felezőbuli, nem állt meg az élet a táborban a hatodik napon sem. Reggel egy igazán furcsa program várta a táborozókat, amiből az egyszeri járókelő csak annyit látott volna, hogy 90 fiatal az udvaron rohangál, fogkefével a szájában. A feladat az egyik táborvezetőségi tag hóbortjából nőtte ki magát, ő ugyanis, mint kiderült, fogmosás közben az egész lakást körbejárja. Innen jött az ötlet, hogy a szervezők elrejtenek egy kupát valahol a Lepkeház területén belül, a táborlakóknak pedig úgy kell megkeresniük, hogy közben megállás nélkül fogat mosnak. Miután mindenki kellően megpucolta a fogait, a délelőtt a Pénzügyminisztérium előadásával folytatódott. Itt megtanultuk a legfontosabb fogalmakat a pénzügyek világából, illetve az a csapat, aki a legjobban figyelt és a leggyorsabban tudta a választ a Kahoot-kvízben, értékes nyereményekkel gazdagodott. A délutáni csoportfoglalkozásokat követően megtekintettük a Péntek 13 nevű online médiacsoport aktuális produktumait, illetve a szakmai zsűri a mustrán értékelte is azokat. Este pedig elérkezett a tábor talán legtöbb kreativitását igénylő feladata, a Portya.
A tábor lakói médiumok szerint vegyes csapatokat alkottak, hogy mindenhol legyen mindegyik csoportból legalább egy ember. A feladatok pedig egy adott téma köré épültek, ez pedig nem volt más, mint a sárkányok. Minden teamnek készítenie kellett egy helyszíni tudósítást, egy interjút és egy képsorozatot, amelyeknek össze kellett függeniük egymással, ezen kívül szigorú tartalmi és időbeli korlátai voltak. De így még nem lenne akkora kihívás a dolog, hiszen eddig is ezt csináltuk; az egészre mindösszesen 120 perc állt rendelkezésünkre, a történet kitalálásától a felvételen és az utómunkán keresztül a feladat leadásáig. A nyertes az csoport volt, amelyiknek a leghihetőbb álhírt sikerült elkészítenie. A feladattal azt is megtapasztaltuk, hogy a fake news mennyire könnyen elhitethető sok emberrel, akik nem tájékozódnak eléggé a világban. A kamuhírek terjesztése után sokan nyugovóra tértek, a rádiósok viszont a reggeli műsorukra készültek. Amikor két munkarész között tudtunk egy kicsit szusszanni, azt a stúdió erkélyén ücsörögve tettük. „[…] A kedvencem a matracunk volt, amit kettő csoporttársunk hozott fel valahonnan az erkélyre. Rengeteg időt töltöttem ott a 10 nap alatt, néha egyedül, néha többen” – mondta Fodor Döme, amikor a tábor legjobb helyeiről beszélgettünk. Amikor viszont dolgozni kellett, akkor mindenki bent a stúdióban tevékenykedett. Én ezen a napon tapasztaltam meg igazán, mit is jelent a késői fekvés, műsorszerkesztő lévén ugyanis nekem kellett a legtovább fentmaradnom: hajnali háromkor fejeztük be a munkát, ekkora feküdhettem le végre én is. De csak egy rövid időre.
Másnap – pontosabban aznap – ugyanis már hat órakor fel kellett kelnem, mert a műsor „forgatókönyvét” még ki kellett nyomtatnom. Hét órára a többiek is megérkeztek, így az adást fél nyolckor gördülékenyen el tudtuk kezdeni. A műsor és a reggeli után egy balesetmegelőzési délelőttön vettünk részt, ahol többek között kitölthettünk egy KRESZ-kvízt, illetve az újraélesztést is gyakorolhattuk. Délután a táborvezetőség sajtótájékoztatót tartott a Tábor Embere választással és a gálával kapcsolatban. Miután meghallgattuk az aznapi RÉM mustráját, különleges vacsora várt ránk. Egy csoportvezető vezetésével lecsófőzésben lehetett segíteni, az elkészült ételt pedig meg is ettük. Közben megnéztük A tábvez konyhája című gasztro reality showt, amelyet néhány táborvezető készített még tavasz végén.
Ha az ember jól érzi magát, fel sem tűnik neki, mennyire telik az idő. Mi is nehezen hittük el, hogy már a nyolcadik napnál jártunk, és bizony lassan már el kellett gondolkoznunk a hazaúton. Előtte azonban még rengeteg izgalmas és érdekes dolog várt ránk, kezdve rögtön a reggeli műsorral, ami aznap különleges volt, ugyanis retro kiadásban vezetette a Petőfi Rádió két korábbi műsorvezetője, akik egyébként szintén a táborvezetőség szerves részét képezték. A ’80-as ’90-es évek híres ébresztő műsorát, a Reggeli Csúcsot támasztották fel nekünk egy adás erejéig. A műsor felépítése teljesen olyan volt, mint annak idején: a zenék, a témák és a hírblokk is. Én személy szerint ezt egy valódi időutazásként éltem meg, hiszen olyan jól visszaadta az akkori élet hangulatát, hogy öröm volt hallgatni. Délután mindenki gőzerővel dolgozott még a csoportja utolsó produktumain, este pedig a kreatív videósok munkáinak mustrálása következett. Ezután elérkezett a Tábor Embere Gála, a DUE Tábor nagyszabású estje, ami volumenét tekintve akár záróünnepély is lehetne. Itt ugyanis még dress code is volt: mindenkinek ’90-es évekbeli szerelést kellett öltenie, nem számított, mennyire furcsa vagy feltűnő, sőt, a legkirívóbban beöltözött táborlakót meg is jutalmazták. Ezen a gálán hallhatta először a „közönség” a vadonatúj tábordalt, amit idén a táborvezetők írtak meg és adtak elő. Kiderült, ki volt az az öt ember, akit a legtöbben alkalmasnak találtak a Tábor Embere címre, akiket a többiek személyes tulajdonságaik, segítőkészségük, szorgalmuk alapján a legjobbnak találtak e cím betöltésére. Később aztán szűkült a kör: kiderült az 5. helyezett kiléte, a negyedik neve és így tovább. Eközben természetesen, hogy végig jól érezzük magunkat – és persze, hogy az idegeink pattanásig feszüljenek az izgalomtól -, különféle zenék, táncok, feladatok színesítették a gálát. Volt egy úgynevezett open mic is, amikor az beszélhetett a mikrofonba, aki csak akart, és megoszthatta tábori élményeit, érzéseit az összes táborlakóval. A műsor már több, mint két órája zajlott, amikor végre kiderült, ki nyerte a díjat. Pontosabban kik: a résztvevők két nyertest szavaztak meg, így kétszer annyi okunk volt ünnepelni. Lami Krisztofer és Marcsa Arnold holtversenyben nyerték el a Tábor Embere címet.
Az utolsó előtti nap reggelén volt talán a leginkább érezhető, hogy sokan és sokáig éjszakáztunk, ugyanis – ahogy azt az előző részben is említettem – egyre kevesebben voltak ébren fél nyolcra, a RÉM kezdésére. Szinte senki. A legtöbben 8:30 és 9:00 között ébredtek, még egy-két csoportvezető is 10-ig aludt. A délelőtt hátralévő része és a délután egyébként nagyon gyorsan telt el, egyrészt a jó hangulat miatt, másrészt még ekkor is feladatunk volt, így nem volt időnk pihenni. A rádiósok három csoportban dolgoztak különböző hangjátékokon, a fotós csoportnak délután kiállítása nyílt az udvaron, a tévések a magazinműsoruk bemutatójára készültek, egyszóval, aznap sem unatkozott senki. Este a tábor utolsó mustrája után egy díjátadó vette kezdetét, ahol mindenki kapott egy-egy oklevelet, illetve akiket a csoportvezetők valamilyen kategóriában a legjobbnak ítéltek, azok további jutalmakban részesültek. Utána pedig az elmaradhatatlan táborzáró buli indult a SoundKillers-szel, így a tábor vége előtt még egy hatalmas partyn tudtunk együtt tombolni egészen hajnal háromig – csak azért, nehogy az utolsó alkalommal időben feküdjünk le.
Július 21-én, vasárnap elérkezett az a nap, amikor el kellett hagynunk a tábort. A rádiós stúdiót már előző este összepakolták, így a reggeli műsor az alakuló térről szólt. Mindenki teli volt emlékekkel, ki sírva, ki némán a bőröndjén ücsörögve hallgatta a műsor utolsó dalait, és várta az indulás pillanatát. Természetesen rajtam kívül másokban is nagyon mély nyomot hagyott a tábor, sokak szerint teljesen helytálló a szállóige, miszerint ez a tábor volt az év legjobb 10 napja.
„A tavalyi táborban nagyon jól éreztem magam, barátokat szereztem, és úgy éreztem, hogy szakmailag is sok hasznos információhoz jutottam, így idén is el szerettem volna menni. Ezúttal a tévés csoportot választottam. Ezelőtt egyáltalán nem volt tapasztalom a média ezen ágazatában, szóval nagyon örülök, hogy ebbe is belekóstolhattam – számolt be Jenei Eszter a tévés csoportban szerzett élményeiről. – Intenzív tíz nap volt, sokat dolgoztunk, de mindezt egy nagyszerű közösségben tehettük.”
A táborban rengeteg hihetetlenül kedves és segítőkész embert ismerhettem meg, a DUE Táborban nem éreztem azt a szurkálódást, áskálódást, amit esetenként az ember a mindennapokban tapasztal. Ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül, Vincze-Hajnal Blanka, a fotós csoport egyik tagja a következőket írta a táborlakókról: „Eleinte féltem, hisz egyedül érkeztem Balatonszárszóra, méghozzá jó korán! Senki nem volt a szobában. De szerencsére hamar feloldódott minden, a szobatársaimmal nagyon jóban lettem, illetve a tábor többi tagjának jó nagy részét is sikerült megismernem. Most, per pillanat úgy érzem, ezek a barátságok örökké is szólhatnak majd, talán valaki kollégám, valaki lakótársam lesz egy nap. A csoportvezetőink vitathatatlanul mellettünk álltak, segítettek megvalósítani ötleteinket. Rengeteget tanultam azokból az szakirányokból, amik érdekelnek. Szakmailag és emberileg is jobb lettem.”
A csoportvezetők nagyon fontos szerepet játszottak minden táborlakó munkájában. Lovász Evelin így fogalmazott az online csoport vezetőiről: „A csoportvezetőim pedig? Egy szó: angyalok. Akik óriási hatással voltak rám, mind a médiatanulmányaim alatt és emberileg is. Mert ők ketten nagyon biztos szerepet játszanak az én kis életemben.”
És hogy élte ezt meg egy csoportvezető? Szalai Boglárka az előző két évben táborozóként vett részt a Médiatáborban, idén azonban felkérték őt a print csoport egyik vezetőjének. Számára ilyen volt az idei tábor: „Táborvezetőkent megismertem, hogy milyen a másik oldalon lenni, és a táborvezetőségben tevékenykedni, együttműködni a saját csoporttagjaimmal, az ő lelküket ápolni, szakmailag tanítani őket. Ez pusztán azért okozott nehézséget, mert fiatal vagyok, és emiatt talán nem tulajdonítottak nekem annyi tiszteletet […]. Volt olyan csoporttagom, aki idősebb volt nálam, és rengeteg olyan táborozó volt, akivel pár éve még együtt táboroztunk. Ezeket a nehézségeket ugyan lassan, de sikerült leküzdeni, megkaptam a kellő figyelmet, mikor szót kértem, és a tábor felétől már minden úgy működött, mint egy olajozott gépezet. A táborvezetőséggel is nagyon jól kijöttem, úgy gondolom, könnyedén megtaláltam velük az összhangot. A csoportommal a lapszerk.-es esték, mikor reggel hatig újságot hajtogatunk, önmagukban félelértek egy-egy kicsi táborral, privát bulival, ilyenkor pedig a legbensőségesebb kapcsolat termelődött meg velük. Szóval elsőre nem minden úgy működött, ahogy táborozókent elképzeli az ember, hogy milyen csoportvezetőnek lenni, de szépen lassan minden leányálommá vált, és egészen megkönnyeztem a csoportom búcsúztatóját.”
Eleinte bizonytalan voltam, hogy mi vár majd a táborban rám, viszont szerencsére egyáltalán nem bántam meg, hogy jelentkeztem. Mi több, igyekszem a továbbiakban minél több DUE-s rendezvényen részt venni, és már azt is tudom, hogy hol fogom a jövő nyaram tíz legjobb napját átélni, hiszen a 40. Médiatáborban már biztosan ott leszek!
A Médiatábor során készült összes hanganyag:
