Ahogy egyre hűvösebb lesz odakint az idő, és ráeszmélünk, hogy már több, mint egy hónapja iskolába járunk, eszünkbe jutnak a nyár legjobb pillanatai. Sokan a rokonaiknál töltötték a vakációjukat, vannak, akik a tengerparton, néhányan viszont – ahogy én is – a DUE Médiahálózat 39. Országos Kommunikációs és Média Szaktáborában. Először nem tudtam, mire számítsak, de visszagondolva bizton állíthatom, jobb élménynek nem is lehettem volna részese ezen a nyáron.
A Diákújságírók Egyesülete Sajtófesztiválján 2019-ben is sikerült elnyernünk az Év Online Diákmédiuma címet (erről egyébként itt olvashattok bővebben), ezért idén is lehetősége volt szerkesztőségünk két tagjának kedvezményesen részt venni a táborban. Ekkor én még,hogy őszinte legyek, szinte semmit sem tudtam magáról a táborról. Viszont sok pozitívat hallottam róla, így megjött hozzá a kedvem, hát jelentkeztem. Hogy milyen élményekre számíthatok, azt egészen a táborba érkezésig, július 12-ig izgatottan vártam. Az első „kellemes csalódás” rögtön a szobák elfoglalásánál ért, hiszen noha a táborlakók előre voltak a szobákba beosztva, a táborvezetők rendkívül rugalmasak voltak és bármiféle probléma nélkül lehetett szobát váltani még az első napon. Délután öt órakor, nagyjából két és fél órával érkezésünk után elkezdődött a tábori megnyitó, ahol bemutatták a táborvezetőségi tagokat, illetve elmondták többek között a Lepkeház területén érvényes szabályokat, és hogy mi a teendő baleset vagy egy eszköz meghibásodása esetén. Ezután egy forgószínpad következett, ahol a csoportvezetők külön-külön bemutatták, mire is számíthatunk az elkövetkezendő napok folyamán, milyen produktumokat kell elkészítenünk. Mindenki kapott egy cédulát, amire fel kellett írnia azt a három csoportot, amelyikbe a legszívesebben akart menni, ez alapján pedig a táborvezetők az éjszaka szétosztottak minket. Az este hátralévő részét egy játékkal töltöttük, ahol egy kicsit sikerült már az első napon megismernünk egymást. Este 11 órakor, mint a tábor minden napján, egy esti mesével zártuk a napot, amelyben egy közismert dalt adtak elő a rádióban, prózai formában.
„Pitty-pitty, 7:30, elindult az Ó Nap” – így szólt a 2018-as egyik DUE-tábordal első sora. Nem véletlenül, hiszen a napok a balatonszárszói Lepkeházban az East zenekar Újjászületés című dalára indultak, pontban fél nyolckor. Ezt követte a Reggeli Ébresztő Műsor (RÉM) egészen fél 9-ig, amit nap mint nap más csapat vezetett élő adásban. A második nap sem volt kivétel, ekkor egy minta RÉM-et hallhattunk, amelyben megmutatták, pontosan hogy is kell egy tábori reggeli műsornak hangzania. Még a délelőtt folyamán megtudhatta mindenki, hogy melyik csoportba került, szerencsére mindenki a számára kedvező beosztást kapta. Az iDeákból egyébként hárman vettünk részt a táborban: Jenei Eszter főszerkesztőnk a tévés csoportban tanulhatott, mi pedig Fodor Dömével a rádiós csoportba kerültünk. Ezen felül lehetett nyomtatott média, online média, fotós-grafikus, illetve kreatív videós csoportban dolgozni. A továbbiakban mindnyájan egy rövid előadást hallgattunk meg a sajtóműfajokról, majd kora délután el is kezdődtek a csoportfoglalkozások. Mindenki első és legfontosabb feladata volt, hogy készítsen egy szignált, amit a foglalkozások előtt le tudtak játszani. Ez olyan volt, mint egy csapatkiáltás, csak „médiásabb”. Este egy nagyon érdekes program, a Rapid randi vette kezdetét, amin a táborvezetőket személyesebben is meg lehetett ismerni. Feltehettünk nekik bármilyen jellegű kérdést, ők nagyon szívesen válaszoltak nekünk. Ez a program elég hosszúra sikerült, igencsak elfáradtunk a végére. A tábor nagy része mehetett is 11-kor aludni, a rádiósok viszont a takarodó után is fennmaradtak. Nekünk ugyanis feladatunk volt: össze kellett állítanunk a másnap reggeli műsort. Noha délután már elkészültünk a nagy részével, maradt még egy kis tennivaló hátra, azt még be kellett fejeznünk. A legtöbbünknek egyébként így is csak hajnali fél 1-ig kellett fennmaradnia. „Csak” fél 1-ig – talán furcsán hangzik, de volt olyan is, aki sokkal később feküdt le a tábor valamelyik napján.
A reggeli rádiózás azonban nem csak késői lefekvéssel, hanem korai keléssel is jár. A rádiósok ébresztője a harmadik nap reggelén 6 órakor csörrent, hogy a RÉM tökéletes legyen. Persze egy hajnali napimádás még belefért a műsorkezdés előtt: a hit és a szeretet erejével előhívtuk a napot a felhők mögül, hogy bearanyozza a reggelünket. Ezután a műsor részleteit még egyszer átbeszéltük, majd 7:30-kor elindult az adás. Ekkor éltük át igazán, milyen is az élő adás varázsa: amikor a technikai munkatárs helyben keveri fel a csoportszignált, amikor a hangodat élőben hallod vissza a tábori hangfalakból, amikor elindul az a zene, amit közösen választottatok a rotációból aznap reggelre… Az ember kezdetben izgul és lámpalázas, de mire az adás végére ér, legszívesebben még egy órán keresztül ülne a mikrofon mögött. Nekünk viszont aznap 8:30-kor véget ért a feladatunk, viszont miután megreggeliztünk, és egy közösségi médiáról szóló előadást is figyelemmel kísértünk, megkezdődött a tábor első mustrája.
Ez egy olyan program, ahol a csoportok produktumait hozzáértő profik kritikával illetik. Ilyenkor a mi feladatunk, hogy megvédjük a munkánkat, illetve tanuljunk a hibákból, amit a mustrálók kiemelnek. Tehát az első mustrán a reggeli műsorunkat vették górcső alá. Ahhoz képest, hogy első alkalommal csináltuk, egész jól sikerült, ezt a profik is így gondolták. A délutáni csoportfoglalkozások után minden táborlakót a Tábor belehúz című vetélkedőbe invitáltak, ahol három csapat küzdött meg egymással. A fordulókban a helyes válaszokhoz nem lexikális tudásra, annál inkább kreativitásra és ügyességre volt szükség. A játék a fehér csapat győzelmével zárult, ezután akinek volt kedve, leülhetett a tábortűz köré, majd szokásos módon takarodó volt 23 órakor. Ekkor a rádiósok is mehettek aludni, hiszen másnap „szabad rablás” volt, azaz bárki vezethette a RÉM- et, aki csak szerette volna a táborból. A print csoport tagjai viszont ezen a napon jöttek rá, hogy a hajnalig való fennmaradással a csoportvezetők nem vicceltek: az újság nyomtatásának napján bizony megesik, hogy akár hajnali 5-ig (!) is talpon kell maradni, hogy az a reggelinél kiosztható legyen. A negyedik napon a reggeli műsort nagy érdeklődéssel hallgattam, elvégre nekem már volt benne tapasztalatom, és kíváncsi voltam, más hogy csinálja elsőre. Mivel viszont ezt nem rádiósok készítették, ezt a RÉM-et nem mustrálták, ellenben az újsággal, amit reggel nyolc óra körül kézhez kaptunk. A Balatonpárszó nevű lap első száma hírlapként funkcionált: tartalmazta a tábor legújabb történéseit, illetve rövid interjúkat olvashattunk néhány emberrel.
Aznap rendezték meg a vitaestet is, amelyen a táborlakók egymással és a táborvezetőkkel fejtették ki véleményüket érdekesebbnél érdekesebb dolgokról. Szóba kerültek például a férfi-női szerepek, az élelmiszer-ellátás jövője, illetve olyan, mélyebb témákat is érintettek, mint például az eutanázia. Ennél a programnál olyan gyorsan eltelt az idő, hogy én személy szerint el sem hittem, amikor azt mondták, hogy vége. Pedig erre is hagytak időt: majdnem másfél órán keresztül beszélgettünk. A rádiósok napközben a másnapi Déli Krónikára készültek, úgyhogy ezen a napon sem volt alvás egészen 1 óráig.
Az ötödik napra, a tábor felére megfigyelhető volt, hogy amíg az első napokban mindenki fent volt már fél nyolcra, ekkorra már egyre több embernél kitolódott az ébredés nyolc órára, fél kilencre. Kezdett megfigyelhető lenni, hogy ez a nyári időtöltés bizony nem a pihenésről szól. De talán pont ezt szerettük benne: hogy azt csináltuk, amit szeretünk, és addig, amíg csak bírtuk. Mikor viszont már mindenki ébren volt, egy érdekes előadást hallgattunk meg arról, hogyan változott a rádiózás az elmúlt harminc évben. Délelőtt pedig az AEGON jóvoltából egy autóvezető szimulátort próbálhattunk ki, amivel felhívták a figyelmünket arra, miért ne telefonozzunk vezetés közben. A Déli Krónikát követően megrendezték a DUE-B-t, a tábor vizes bajnokságát. A jelentkezők úszásban, vízben sétálásban és latex sprintben mérhették össze tudásukat. Utóbbi versenyszám lényege az volt, hogy egy szörfdeszkára állva kellett egy evező segítségével átevickélni a medence egyik végéből a másikba. Természetesen ez a program is bekerült a hírekbe, elsősorban abba, amit a Stábor névre hallgató tévés csoport mutatott be. Az M16 Híradó összefoglalta a tábor elmúlt öt napjának legfontosabb történéseit, majd a csoport által egyénileg készített reklámokat is megtekinthettük. A kreatív videósok is bemutatták első rövidfilmjeiket, majd mindkét csapat munkáját megmustrálták, akárcsak a Déli Krónikát, illetve a Péntek 13 nevű online médiacsoport addigi munkáit. Ezután következett a felezőbuli a SoundKillers-szel, a tábor helyi lemezlovasaival. A parti egészen hajnali egyig tartott, utána mindenki mehetett aludni – akinek persze nem volt félbemaradt munkája.
Ez történt a tábor első 5 napján. Arról, hogy mi történt a második felében, hamarosan olvashattok!
