Október a Deákban

Október végén őszi szünet is lesz, ám addig még 19 tanítási napot át kell vészelünk – de szerencsére a tanulás mellett számos tanórán kívüli program is vár ránk.

Fotó: Unsplash, Aaron Burden

Október 3-án, csütörtökön újraélesztési rekordkísérlet lesz az újszegedi Sportcsarnokban. Emiatt ezen a napon csak az első négy óra lesz megtartva, és 11:00 és 13:00 óra között érkezünk majd a Sportcsarnokba – a 12-eseket leszámítva… A részletekről osztályfőnökötök fog titeket tájékoztatni.

4-én, pénteken az aradi vértanúkról fogunk megemlékezni. Szokás szerint rádióműsort hallhatunk majd, a harmadik óra végén.

Az október 8-i program a már deákos diákokat nem érinti, de az iskolánkat választó nyolcadikosokat annál inkább: 17:00-kor nyílt napra várja gimnáziumunk vezetősége az érdeklődő szülőket és diákokat. Az eseményen minden fontos információt megtudhatnak az Deákról, a tagozatainkról, és az esetleges kérdéseiket is feltehetik, valamint ezután lesz lehetőség feliratkozni az előkészítőkre is.

Akik beadták jelentkezésüket a Deák Fordítóversenyre, azok ne felejtsék el, hogy 10-én kerül sor erre a megmérettetésre.

17-én lesz Deák Ferenc születésének az évfordulója, így ezen a napon emlékezünk majd meg iskolánk névadójáról. A koszorúzás a 4. órában lesz a 9. b osztály szervezésében, a többi 9-es osztály részvételével.

Természetesen az október 23-i forradalomról való megemlékezés sem maradhat el. Az ünnepi műsorra idén 22-én, kedden, az 5. órában kerül majd sor. A 23-i pihenőnap után csütörtökön kezdetét veszi a gólyahét, amely az idén inkább gólyanapok, melynek lezárása a pénteki gólyabál lesz, 18:00 órai kezdettel. A jegyek árusítását hamarosan megkezdi a tavalyi nyertes, idén szervező 10. a osztály. 

Ezután kezdődik a várva-várt őszi szünet, és aztán pedig már csak novemberben kell újra iskolába jönnünk, 4-én, hétfőn.

A szünet előtti utolsó hetekre kitartást, a gólyák feladataihoz pedig sok szerencsét kíván az iDeák csapata!

Hozzászólások
+ posts