Tavaly év végén talán Ti is megnéztétek az akkori 10. c, idén már 11. c egyik felének előadásában a Kocsik András tanár úr által rendezett drámát, a Dream Party-t. A mű bemutatása természetesen angol nyelven folyt, és a csapat fel is lépett vele Veszprémben, a 11th National English Language Drama Festivalon, ahol igen szép eredményt értek el.
A mű két főszereplőjét (mert több is volt), meg is kérdeztem ezzel kapcsolatban. Major Tamás és Xucla Jázmin lelkesen meséltek a Dream Party keletkezésétől kezdve, a próbákon keresztül, egészen az első előadásig.
Hogyan merült fel a versenyre való jelentkezés ötlete? Ki hozta a színdarabot?
Tomi: A fesztivál ötletét Kocsik tanár úr hozta fel, mesélte, hogy Veszprémben van egy kimondottan ilyen rendezvény angol nyelvű előadásoknak, és ránk gondolt, hogy játsszuk el. A színdarabot szintén a tanár úr hozta, amit egyszer előadtak a már elballagott 12. c-vel.
Hogyan tudtátok kiosztani a szerepeket? Volt belőle veszekedés?
Tomi: Volt egy olvasópróba, amikor mindenki az lehetett, aki akart, majd a következő próbára a tanár úr jött az ötlettel, hogy ki legyen ki, de ezen mi is változtathattunk, ha akartunk.
Jázmin: Veszekedés nem volt belőle, talán csak egy valakit kellett egy kicsit győzködni, hogy vállalja a szerepet. Végül mindenkinek jutott egy kis rivaldafény, mikor a második rész is megíródott.
Mikor és hol tudtatok próbálni? Nem untátok meg?
Tomi: A rendezvény májusban volt, és mindig a pénteki angol órán gyakoroltunk a színházteremben, majd ahogy közeledett a rendezvény, már heti kétszer próbáltunk. Én személy szerint nem untam meg, mert még az utolsó próbán is tanultam valami újat, ami segített a színészkedésben.
Jázmin: Így van, a nagy hajrában még tesiórán is próbálhattunk. Én sem igazán untam meg, mert mindig fejlődtünk, meg persze nagyon jól éreztük magunkat, de olyan is volt, hogy elhülyéskedtük a próbákat.
Ti milyen szereplőt játszotok? Könnyen meg tudtátok tanulni a szövegeteket?
Jázmin: Mi ketten voltunk a főszereplők, és egy alakuló párt játszottunk. Az én karakterem eléggé hasonló a saját személyiségemhez, de voltak olyan jelenetek, amikor kicsit ki kellett lépnem a komfortzónámból. Az elején döcögősen ment a szöveg tanulása, de most már vannak olyan részek, amiket ha akarnánk, sem tudnánk elfelejteni.
Tomi: Én voltam Dick, az egyik „szerelmes”, aki a darabban bedrogozza Jázmint, ami egyértelműen nincs túl közel hozzám, de például a bulik és barátok közel állnak mindannyiunkhoz, így valamennyire tudtam azonosulni a szerepemmel. A szövegtanulás viszonylag könnyen ment, mert főleg a második felvonás szövegírásába sok beleszólásunk volt.
Akkor a tanár úr szabad kezet adott néhány résznél. Mikor adtátok elő először a darabot? Izgultatok esetleg, hogy nem nevetnek majd a vicceken, vagy hogy nem értik amit mondotok?
Tomi: Az első éles fellépésünk Veszprémben volt, aztán az iskolában is előadtuk, most októberben pedig a Karolinában lépünk fel vele. Én nagyon aggódtam, hogy nem fogja a közönség érteni a vicceket, de hála istennek Veszprémben nagyon sokat nevettek.
Jázmin: Volt olyan, hogy egy-két ember beült a próbáinkra, de nagyközönség előtt elsőre tényleg Veszprémben adtuk elő. A legnagyobb félelmünk azután, hogy elfelejtjük a szöveget a nagy izgalomban, az volt, hogy nem találják majd viccesnek az egyes részeket, de végül nagyon jól sikerült az előadás, bár nem azokon a jeleneteken nevettek, mint amire mi számítottunk, de ez általában így szokott lenni.
Még jó, amikor megnéztem a darabot, én is sokszor felnevettem. A verseny hangulata milyen volt?
Tomi: A fesztivál háromnapos volt, péntektől vasárnapig tartott, és itt felléptek a kisiskolásoktól kezdve a gimisekig, sőt, még az egyetemisták is. A többi előadás is jó volt, nyilván ahogy haladtunk az idősebbek felé, egyre komolyabb, és néha félelmetesebb darabokat láthattunk, de mindenki nagyon jó munkát végzett.
Jázmin: Nagyon jó volt a hangulat, jó érzés volt találkozni a többi csapattal, akik az ország minden részéről jöttek. Mi úgy gondoltuk, hogy a fiatalabb előadók sokkal jobb és szórakoztatóbb színdarabokat hoztak, mint az egyetemisták, akik sokkal komolyabb, vontatottabb, és szerintünk unalmasabb produkciókkal készültek. Némelyiket majdhogynem szenvedés volt végigülni. Nem volt helyezés, de úgy éreztük, hogy a mi előadásunk aratta a legnagyobb sikert.
Én is biztos vagyok benne, hogy a 11. c előadása volt messze a legjobb, hiszen olyan dolgokról szól, amik a mi korosztályunkhoz közel állnak, amik az átlag tinédzser életében megtörténnek, és amik majdnem mind elkerülhetetlenek, amikor két fiatal egymásra talál. Szerintem mindannyian felfedezhetünk magunkból egy kis darabot a szereplőkben: a félénk és reménytelen szerelmest, a nagyszájú fiút, akinek mindig egy dolgon jár az esze, vagy éppen a pletykás barátnőket. Ha nem hisztek nekem, hát szánjatok az időtökből egy picit arra, hogy megnézitek az előadást.
