Határtalanul – nagykárolyi kalandok

A Határtalanul program keretében Nagykárolyban jártunk a helyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum X.C osztálya vendégeként. Áprilisban mi láttuk vendégül őket, így amikor májusban megérkeztünk Nagykárolyba, ismerős arcok fogadtak minket a gimnázium előtt.

Út közben megtekintettük a Csonkatornyot, Nagyvárad történelmi belvárosát, a Körös partját. Késő délutáni érkezésünket egy rögtönzött városnézés követte a nagykárolyi diákok jóvoltából, majd elfoglaltuk a szállást.

A második napon meglátogattuk a helyi iskolát, az igazgatónő mesélt nekünk az iskola történetéről. Az volt a tervünk, hogy ezt követően kirándulni megyünk Zsibóra, illetve sárkánynézőbe a Sárkányok kertjébe. Sajnos a technika közbeszólt, mert alighogy elindultunk Nagykárolyból, lerobbant a buszunk és ugyan egy másik busz el tudott jönni értünk, le kellett rövidítenünk a hétfői utazást. Megnéztük Érmindszenten (mai Adyfalva) Ady Endre szülőházát, illetve Kaplonyban egy közel 1000 éves templomot. Délután a nagykárolyi diákokkal ismerkedős és csapatépítő játékokat játszottunk. A fiúk fociban győztek is… ☺

Másnapra újra lett buszunk, így szerettük volna pótolni a kirándulást. Sajnos aznap az időjárás nem volt kegyes, mert mire Zsibóra értünk, eleredt az eső. A helyi botanikus kertben ettől még el tudtunk tölteni egy kis időt, de a sárkányokra végül nem került sor.

Nagykárolyban megnéztük a Károlyi kastélyt, ahol 1711-ben aláírták a szatmári békét. A nagykárolyi osztály csörögefánkkal, üdítővel és forró teával kedveskedett nekünk – amik igazán jól estek a hűvös idő miatt is.

Szerdán reggel kilenckor útnak indultunk hazafelé, de megálltunk többek között a határtól nem messze fekvő Nyírbátorban, ahol megnéztük a Báthory kastélyt, és a benne lévő panoptikumot.

Szép helyen, kellemes társaságban tölthettük ezt a pár napot. Szívesen visszamennénk jövőre is!

Süli Zsanett és Kovács Barbara 10.c

Hozzászólások
+ posts