Interjú Mariánovich Dániel tanár úrral, iskolánk könyvtárosával

239

Lassan itt az év vége, a diákok és a tanárok is talán visszafelé számolnak a vakációig – ám június tizennegyedikéig papírforma szerint kemény munka van. Tanulni kell, amire szerencsére van lehetőségünk a suli könyvtárában is, ahol Mariánovich Dániel vár minket sok szeretettel. Vele beszélgettem nemrég, lehetőség adva nektek, hogy jobban megismerjétek.

Fotó: Mariánovich Dániel tanár úr

Hogyan lett a suli könyvtárosa?

2015-ben megjelent a pályázat a közigálláson, jelentkeztem rá és a döntéshozók nekem szavaztak bizalmat.

Az első évben már tanított is és a könyvtárat is igazgatta?

Nem, 2016 januárjában, amikor elkezdtem a munkát itt az első időszakban – azaz az év hátralevő részében – értelemszerűen minden órának “gazdája” volt. Szeptemberben kaptam először történelem órákat.

Ön, ha jól tudom, osztályfőnök is – mennyi plusz munkát jelent így a könyvtár?

Igen, a 10.C osztályfőnöke vagyok. Nem tudom, hogy mi a plusz munka és mi nem, nem gondolkodom ezen. Vannak olyan időszakos feladatok, amikor több a munka és hosszabb ideig maradok bent a könyvtárban.  De alapvetően abban a jó helyzetben vagyok, hogy csak az osztályomban tanítok, ezért kevés a heti óraszámom és ez így nem annyira megterhelő.

Milyen feladatai vannak?

Nem igazán tudunk új könyveket beszerezni, alkalmanként mégis sikerül. Ezeket kell leltárba venni, a könyvtári rendszerben rögzíteni. Illetve ami komolyabb feladat a tankönyvek feldolgozása, a jelenlegi állománnyal való foglalkozás.

Hogy telnek a napjai, mikor a könyvtárral foglalkozik?

A nap attól függ, hogy ti mint diákok illetve a kollégáim, milyen kérésekkel, kérdésekkel kerestek meg, mert a nyitvatartási időben leginkább ezeket próbálom megoldani. Aztán következnek az egyéb adminisztratív dolgok, amik mondjuk nagyobb nyugalmat igényelnek – ilyenkor maradok tovább.

Fotó: Unsplash, freestocks.org

Mi volt az egyik legérdekesebb eset, amivel felkeresték?

Szerencsére sok vidám pillanat adódik. Volt már olyan, hogy valaki a kedvenc könyvét kereste – aminek nem tudta sem a címét, sem a szerzőjét. Annyit tudott csak, hogy valami szél van a címében, és hogy azt már innen kikölcsönözte. Először az Üvöltő szelekre gondoltam, mert azt tudom, hogy megvan. Azután kiderült, hogy az Elfújta a szélre gondol, ami nekünk nincs, és nem is volt meg. De nem is értettünk abban egyet, hogy ki írta. Ez ilyen érdekes helyzet volt.

Hűha, akkor gondolom beletelt egy kis időbe, mire sikerült összerakni, mi is a helyzet.

Igen, ez egy bő negyedóra volt.

Egyébként azért lett könyvtáros, mert szeretett olvasni?

Igen, a könyvek alapvetően mindig érdekeltek, szerettem olvasni, de nem ez a fő oka. Egyszakos történelem tanárként kezdtem a bölcsészkaron ’99-ben, és szerettem volna az informatikával foglalkozni – de matematikából viszont nem voltam olyan jó, hogy egy ilyen programot be merjek vállalni. Az egyik ismerősöm szólt, hogy indul egy újszerű képzés a bölcsészkaron, ez az informatikus könyvtáros irány, ami szerinte jó lenne. Oda akkor belső felvételivel lehetett bekerülni, gyakorlatilag egy motivációs beszélgetéssel. Ez induláskor minor szaknak számított, vagyis betétlapot jelentett volna a diplomában. Szeptemberre viszont 10 féléves normál képzéssé vált, menet közben alakuló képzési tervvel. Az alap könyvtári órák mellett voltak informatika órák – engem az utóbbiak érdekeltek. Emberközelebbinek éreztem őket, és hála az égnek nem kellett matekot tanulni. Sok apróságba belenéztük, végül mindenki abba az irányba indult el, ami jobban érdekelte. Programozni például azóta sem programozok komolyan – alapismereteim vannak, de nem erőltetem.

Persze, érthető, de nem árt, hogy ilyen ismeretei is vannak.

Nyilván hasznos és sokszor jól is jött, de engem inkább a grafikai dolgok érdekeltek.

És a helyzet az olvasással?

Szeretek, de sok időm és energiám nincs. Azt gondoltam, hogy ennyi könyv között sok időm és lehetőségem lesz olvasni, de tévedtem. Ez a nyári időszakra marad – jobb esetben.

A tanár úr diákjaival. Fotó: Mariánovich Dániel tanár úr

Milyen tervek vannak a könyvtárral kapcsolatban? Akár átalakítás, vagy ilyesmi?

Inkább elképzeléseim vannak… Aztán nem tudom, mi lesz belőlük. Úgy gondolom, hogy a huszonegyedik században a könyvtárnak is meg kellene újulnia. Külsőre is, de működésre mindenképp. Szerintem az már nem annyira működik, hogy bejövök, megkeresem a könyvet és kikölcsönzöm, egy iskolai könyvtárnak inkább tanulótérré kellene válnia. Több helyen járva a világban láttam, hogy miként működnek a könyvtárak. Két éve, amikor Oxfordban jártam Erasmus ösztöndíjjal, akkor nagyon tetszett az úgy, ahogy működött. Sokkal jobban el tudott az ember szeparálódni a tanuláshoz. Szerintem a mi könyvtárunkban nagyon jó, hogy van olvasótér. De nagy a forgalom a könyvtárból nyíló termekben, ami zavaró tud lenni. Jó lenne ezen változtatni, de hogy hogyan és miként, azt egyelőre nem tudom.

Szereti ezt a munkát?

Nincs olyan része, ami ne tetszene. Szerencsére van élet a könyvtárban – mondjuk erről az osztályom tagjai is gondoskodnak. Van, hogy mikor valaki egy-egy lyukasórában bejön, nem tanulni akar, csak elmesélni valakinek a napját. Okosat nem tudok mondani, de meghallgatom.

Akkor olyan néha, mint egy pultos?

Picit. Szoktak a kollégák viccelni, hogy már csak a sörcsap hiányzik.

Ön szerint népszerű a könyvtár?

Nem tudom. Azt vettem észre, hogy kilencedikben nagyjából az évfolyam kilencven százaléka messze elkerüli – média órákon kívül. Tizedikben már bemerészkednek egy-egy kötelező olvasmányért. Tizenegyedik-tizenkettedikben pedig rájönnek emberek, hogy tanulni kellene, és a könyvtárban lehet, hogy csend is van hozzá. Nem hiszem, hogy szükséges lenne népszerűsíteni. Mindenki tudja szerintem, hogy létezik. Az a kérdés inkább, hogy igényli-e valaki a használatát. Tizenkettedikre úgyis rájön amikor “ég a ház”, hogy az aulában, a büfében nem lehet zavartalanul tanulni. Érdekes módon az utolsó két évben már nincs vita azon, hogy be kell tartani a könyvtári rendet, mert mindenkinek benő a feje lágya. Volt olyan lány, aki tizenegyedikben vérig sértődött, mert rá mertem szólni, hogy egy kicsit halkabban legyen. Amikor végzős lett, az alsóbb évfolyamos tanulót már ő tette helyre. Közben rájött arra, hogy ennek a térnek ez lenne a fő funkciója: a csendes hely biztosítása a tanuláshoz.

HAGYJ VISSZAJELZÉST

Ide írd a hozzászólásod!
A neved helye
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.