Szentirmay László tanár úr idén év elején csatlakozott a Deák tanári karához, és belevetette magát a munkába matek- és fizikatanárként. Feltettem neki néhány kérdést, hogy jobban megismerhessük őt.
Miért választotta pont tanári pályát? Vagy ha nem tanár lett volna, akkor mi lett volna a foglalkozása?
Miért pont tanár lettem? Azért, mert végtelenül szeretek egyszerre sok emberrel dolgozni. Volt olyan elképzelésem is, hogy programozó leszek, és rá is gyúrtam nagyon, de aztán belegondoltam, hogy egész nap egy irodában ülni és a számítógépet nézni, az halál. Itt meg a tanítási órán van 20-30 kedves, értelmes gyermek. Ez a korosztály roppant fogékony, nekem nagyon szimpatikus. Kimondottan jó huszonvalahány emberrel dolgozni egyszerre. Ezért lettem tanár, és ezért is nem kanyarodtam el más irányba, holott végül programozó végzettségem is van, de nem mennék már el a tanárságtól, mert ez egy szórakoztató munka számomra.
Miért pont fizika és matematika szakos lett?
A matematika egy olyan tárgy volt, ami nem teher, hanem kimondottan szórakozás volt tanulnom a gimiben, nagyon könnyű volt. Mivel sok sikerélményem volt, ez úgy adta magát. Szórakoztató volt. A matekfeladatok jelentős része szórakoztató, megoldásaik örömet okoznak az embernek. Na, most a fizika volt aztán az egyetemen a kapcsolt tárgy. Azt is kedvelem, de tény, hogy a matematikát tanítom szívesebben.
A következő egy viccesebb kérdés lesz. Mi a tanár úr lelki állata?
Az a baj az állatokkal, hogy én jobban szeretem őket enni… de szerintem egy bús, kis szelíd kutya lennék, azt hiszem. Egy kis lógó fülű spániel.
Miért pont spániel?
Mert azoknak olyan kis kedves képük van. Annyira nem érzem magam búsnak, mint Columbo kutyája, de egy spániel szívesen lennék, minden további nélkül.
A tanár úr a Deák előtt az Eötvösben tanított, ugye? Milyen volt ott tanítani? Mi volt az oka, hogy átjött hozzánk?
Alapvetően jó volt tanítani az Eötvösben. Sok olyan osztályom volt, akikről nagyon kellemes emlékeim vannak. Az iskolaváltást nálam az indokolta, hogy 1993 óta dolgoztam ott, és úgy éreztem, hogy most már valamerre lépni kell. Jó szájízzel jöttem el onnan, szerettem a gyerekeket és a kollegákat is, de úgy éreztem, 25 év után kell egy váltás, egy új közeg. A Deák ráadásul egy nagyon jó iskola. Most úgy gondolom, hogy jól döntöttem.
Milyen évfolyamokat tanít itt nálunk?
Itt most 9, 10 és 11-et, matekot és fizikát vegyesen. Több matekórám van, hál’ Istennek.
Milyen sütemény lenne a tanár úr?
Milyen sütemény szeretnék lenni? Hát, a következő a helyzet: én nagyon édesszájú vagyok, és nagyon szeretem a süteményeket, de… Na, mondok erre egy példát, ami a lelki állapotomhoz passzolni fog. Nemrég voltam egy állófogadáson, ahol pompás főételek voltak, de csak egyfajta desszert: valami szörnyű konzervgyümölcsrizs műtejszínhabbal. Ehhez a lelombozó édességhez csodálatosan szép, kicsi Zsolnay tányérok jártak. Na most láttam a tejszínhab állagán, hogy ezt én akkor sem enném meg, ha vadászpuskát nyomnának az arcomhoz. Fogtam magam, és visszamentem a svédasztalhoz a kicsi Zsolnay tányérkával, és tettem rá két kis töltött káposztát egy pötty tejföllel. Ezt ettem desszertnek mindenki megrökönyödésére. Tehát, ha az a kérdés, hogy milyen süti lennék, akkor – ha nincs nagyon finom süti – két kis töltött káposzta Zsolnay tányéron.
Miket szokott csinálni a szabadidejében?
Hát… olvasok nagyon sokat, filmet nézek, zenét hallgatok, és a két kamasz lányommal töltök annyi időt, amennyit csak lehet.
Van valamilyen film vagy könyv, amit ajánlana a diákságnak?
Jaj, ez nagyon nehéz, mert én már 50 éves elmúltam, és nagyon más könyveket olvasok, mint egy kamasz. Most nincs, amit ajánlani tudnék.
Megértem, persze. Van valamilyen titkos képessége? Tud énekelni vagy hangszeren játszani esetleg?
Évekig cukrászkodtam, de már abbahagytam, mert a lányaim abba a korba értek, amikor már a hiúság felülírja az édességek iránti epekedést.
Megtudtuk, hogy blogot vezetett a sütéseiről. Mesélne erről?
Az a blog legalább négy éve megszűnt. Nagyon szórakoztató hobbi volt, a legkülönfélébb sütiket sütöttem. Az volt mindig a cél, hogy valami olyat készítsek, amit nem lehet cukrászdában, vagy amiről azt mondják, hogy csak a nagymamák tudtak csinálni. Ilyen volt például a rétes. Azon mindig felhúztam magam, hogy azt mondják az emberek, „Hát rétest húzni olyan nagy asztalon csak a nagymama tudott!”. Úgy voltam vele, a rossznyavalyát, majd én megtanulom! Csak nem volt nagymama, aki megtanítsa, ezért az interneten utánanéztem mindennek, és utána kihúztam a tésztát az egy méterszer két méteres ebédlőasztalon. Pompás réteseket sütöttem. Rengeteg féle sütit összehoztam: kelt tésztát, rétest, pitéket, stb…, és utána mindig írtam róla valamilyen bejegyzést. Az írásaim elég bohókásak voltak, mind nyelvtanilag, mint stilisztikailag, kicsit olyan setesuták. Akkor voltak a lányaim kicsik. Nekem szórakozás volt, hogy valamit sütök, a lányok hazajönnek, már a lépcsőházban szimatot fognak, becsörtetnek, mint egy falka vaddisznó, felfalják egy részét még kabátban, én meg írok róla egy cikket. De ennek egy jó négy-öt éve vége. Abbahagytam, mert azt mondta a család, hogy meghízunk. Végül csak én maradtam a család egyetlen gömbölyded tagja, de sebaj.
Két kérdésem van már csak hátra. Az egyik az, hogy hogyan szerethetnék meg jobban a diákok a matekot és a fizikát?
Ez nehéz. A matekkal az a helyzet, hogy alapvetően egy kellemes és szórakoztató tárgy lenne, és nem is lenne olyan nehéz, csak ráférne már egy alapos modernizálás. A diákoknak nagyon sok órájuk van, túlterheltek. Én a matekanyagnak egy részét kivenném, és akkor kevesebbet jobban lehetne tanítani. Hát, megszeretni akkor lehet, ha a gyerek az órára rendszeresen készül, és vannak sikerélményei, meg ha van hozzá feje. De konkrét recept nincs erre. Valakinek teljesen más az érdeklődése, és akármit csinál, akkor sem fogja kedvelni. De ez nem baj. Én sem kedveltem például a nyelvtant.
Az utolsó kérdésem pedig az, hogy milyen a viszonya a többi tanárral?
Kifejezetten békés és barátságos ember vagyok, ritkán vannak konfliktusaim. Ez alatt a pár hónap alatt a tantestületnek körülbelül a harmadát sikerült valamennyire megismernem, de van még 15 évem, hogy a többiekre is sort kerítsek. Láthatóan ez egy jó tantestület.
