Szerintem a cserediákprogram egy olyan téma, amiről mindenki hallott már, de nem mindenki tudja, hogy pontosan hogyan is zajlik egy-egy ilyen utazás. Biztosan észrevettétek már, hogy iskolánkban időről-időre újabb külföldi diákok jelennek meg, talán sokan ismertek is pár cserediákot, illetve vendégtanulót. Iskolánkból többen tanultak is már külföldön, és biztos akad olyan is, akinek tervben van valami ilyesmi. Hogy kicsit közelebbről is megismerhessük a kinti életet, illetve a deákos életet egy külföldi szemével, megkérdeztem három tanulót, illetve Ábrahám Karolina intézményvezető-helyettest arról, hogy hogyan is működik ez, úgyhogy aki Brooksba készül, annak ajánlom e cikkünket is.

Elsőként Szűcs Gergőt (11.a) kérdeztem meg, – aki három hónapot töltött Brooksban három további deákos tanulóval (Balogh Dominika (11.b), Hoffmann Liza (11.a) és Kozma Miklós (11.a)) – , az ott szerzett élményeiről és tapasztalatairól.
Milyen volt az út?
Gergő: Nagyon vártam már az indulást, mert imádok utazni. Hajnali háromkor keltem, felmentünk Pestre, és Pestről Frankfurtba, onnan pedig Bostonba repültünk. Picit paráztam, amikor vártunk a frankfurti gépre, mert a kártyámon volt kb. 1000 dollár, de nem fogadták el sehol, és nem tudtam fizetni. Az első repülőút rövid volt, meg semmi extra, mondjuk, én imádok repülni. Aztán a Bostonba repülés kb. 8 óra volt, de nem tudtam aludni, mert nagyon izgultam. Most voltam először az USA-ban, ezért amikor megérkeztünk, rengeteg biztonsági és háttérellenőrzés volt, még ujjlenyomatvétel is. Aztán jött értünk Andrew McLean, aki szinte a keresztapunk volt kint, egy angyal. Elvitt minket enni, aztán a kampuszra. Nagyon durva volt minden, mint egy álom. Ekkor már több, mint 24 órája nem aludtam, szóval alig léteztem. Még aznap kaptunk pár szurit a Health Centerben, és ottaludtunk. Fáradt voltam és nagyon megszeppent, szóval szinte nem is tudtam rendesen angolul egy-két napig.
Amerikában hol laktatok?
Gergő: Egy koleszban. Volt öt lány- meg öt fiúkoli, nagyon nagy házak. Én egyedül voltam egy külön szobában. Minden dormban volt négy-öt dorm parent, akik a házban aludtak velünk, és a rendre figyeltek. Az én dormomban volt három emelet, ez volt a legnagyobb dorm, negyven emberrel (negyven fiúval). Minden emeleten volt egy mosdó és fürdőszoba egyben, pár tükörrel meg csappal és két tusolóval. Hozzá kellett szokni a pucér emberekhez a folyosón, főleg egykeként; meg ahhoz is, hogy akármit csináltam a szobámban, csak úgy bejöttek emberek. Néha a dorm parentek hoztak nekünk kaját innen-onnan, és néha rendelést is adhattunk le. Azok voltak a jó szombat esték… 11-kor hambit enni, és sírva nevetni meg Netflixezni a skacokkal.

Hogyan fogadtak titeket, hogyan álltak hozzátok az emberek?
Gergő: Nagyon érdeklődőek, megértőek és kedvesek voltak. Mindenki, egytől egyig. Akikkel meg barátok lettünk, azokkal viszont nagyon közel kerültünk egymáshoz. A legjobb emberekkel szerintem ott találkoztam.
Hogyan telt egy napod?
Gergő: Egy napja mindenkinek nagyon hasonló volt. Reggel 6:50 körül felkeltem, nyolckor kezdődött az iskola, ami öt perc sétára volt a dormomtól. Heti kétszer szépen kellett felöltözni, mert azokon a napokon volt kötelező elmenni a chapelbe, ami egy kápolnaszerű hely volt. Az óráim általában 15:15-ig tartottak és kb. 25 perc ebédszünet volt. Órák után voltak különböző iskolán kívüli tevékenységek. Liza és Dominika fotószakkörön voltak, Miki amerikai focizott, neki talán hosszabbak voltak az edzések, nekem pedig sima foci volt, mert itthon is focizom. Minden nap volt edzés, kivéve vasárnap, és heti két meccs volt általában. Nagyon jó volt, mert én lettem a csapat gólkirálya. Nagyon szerettem a csapatot is, illetve jó szezon volt. Sokszor mentünk busszal a környező magánsulikba játszani; és ami szintén nagy élmény volt, az az, amikor Boston mellett mentünk el néha, és láttuk már messziről a hatalmas felhőkarcolókat. Aztán edzés vagy meccs után ettem a skacokkal, majd általában lementünk a student centerbe játszani picit PS4-en vagy XBOX-on, pingpongoztunk vagy néha társasjátékoztunk. Este nyolctól tízig volt kötelező idő a tanulásra, akkor muszáj volt mindenkinek, de lehetett előtte vagy utána is még, persze. Én mindig elmentem a könyvtárba, és ott tanultam, általában Mikivel. Kaptunk Macbookot, és azon ügyeskedtünk. Azért is telt el gyorsan az a közel 3 hónap, mert sosem tétlenkedtünk, mindig volt dolgunk, de nagyon szerettük csinálni.
Milyen volt az ottani iskola, sokkal másabb volt, mint itt Magyarországon?
Gergő: Kint 50 perces órák voltak, és voltak dupla órák is, amik 75 percesek voltak. Az órák között nem nagyon voltak szünetek, egy percünk volt egyik teremből a másikba szaladni, de meglepően könnyű volt. Napi öt-hat óránk volt, viszont ha hat óránk volt, már sírtunk. Szombaton fél tanítási napok voltak, akkor csak két órám volt. Nekem nagyon szembetűnő volt, hogy egyáltalán nem unatkoztam órán, mert olyan jól leadják az anyagot, meg úgy tanítják, hogy tanulni akarod. Szinte mindenkinek van olyan óra, amit szeret, és jó beülni rá, meg jó részt venni benne. Kint az összes ilyen volt. Nagyjából tízfősek voltak az órák, és nem osztályok voltak, hanem mindenki kijelölte azt, amit szeretett volna abban a félévben tanulni, és aszerint osztották be. Nem volt két ugyanolyan csoport. Az órákon mindig mindenki csendben volt és figyelt, viszont a tanárokkal is nagyon jóban volt mindenki, szinte barátok voltunk, de mégis megvolt az az alaptisztelet, hogy tanulok az órájára, nem beszélek, hanem figyelek, és szerintem itt az volt a nagyon más. Persze, ez egy magánsuli, és drága is nagyon, de sokak pont ezért fizetnek, hogy a gyerek szeressen suliba járni, élvezze az órák nagy részét, és tényleg akarjon tanulni, illetve ezekért a tanár-diák kapcsolatokért is, mert ez nagyon nagy érték, és nagyon nagyon sokat segít. Itt mernek a diákok kérdezni, ha valamit nem értenek, és a kis nebulók is tisztelik, segítik egymást, nem nevetnek ki soha. Kihozzák egymásból a legjobbat a tanulásban, a sportban, a zenében és emberileg is.

Szabadidőtökben mit csináltatok, voltak előre megtervezett helyek, amiket mindenképp meg szerettetek volna nézni?
Gergő: Mivel Bostonhoz közel voltunk, olyan 50 percre kocsival, ezért voltunk ott kb. négyszer, ami nagyon jó volt. Volt városnézés, megnéztünk galériákat, meg voltunk a kínai negyedben is. Voltunk New Yorkban és Washingtonban 3-3 napra, ez volt a két nagyobb kirándulás. New Yorkba vonattal mentünk, ez kb. 4-5 órás út volt Bostonból. Megnéztük az “alap” helyeket, voltunk a Central Parkban, az Empire State Buildingen, Grand Central Stationön, illetve megnéztük a Szabadság-szobrot is. Nagyon közel voltunk a Time Square-hez, szóval oda is elmentünk egy-két este. Az volt a legnagyobb élmény egész eddigi életemben, hogy felmentünk az Empire State Buildingre, és onnan mindent láttunk, ez eléggé felemelő volt, és szerintem akkor döntöttem el, hogy én ott akarok lakni. Washington DC-be repülővel mentünk, mert az picit messze volt. Imádok repülni, ezért ennek nagyon örültem. Washington eléggé más, mint New York, mert DC-ben nincsenek olyan magas épületek, inkább nagyon nagy területűek. Szóval ha egy sarkot akartunk menni, akkor az kb. 15 perc sétát jelentett. Az egyik napon nagyjából 40 km-t sétáltunk, ami elég durva volt. Megnéztük a Capitoliumot, ami nagyon szép belülről, és a White House-t is, bár azt csak messziről nézhettük. Meglátogattuk a Lincoln emlékművet, bementünk egy pár múzeumba, ami elég érdekes volt, szóval annak is örültem. Amikor Halloween volt, akkor volt egy magyar tanár a suliban, aki franciát tanít ott kint, aznap ott aludtunk nála, és elmentünk házról házra cukrot gyűjteni, mint a kis tízévesek, csak mi tizenhét meg tizennyolc évesek voltunk. Nagyon jó volt, mert ilyen egybe-pizsamában mentünk, és mindenkinek mondtuk, hogy magyarok vagyunk, és ez az első, ezért adtak egy csomó cukrot. Néha hétvégénte lehetett elmenni kis programokra, például filmet nézni a moziban, ahová ingyen elvittek, lehetett minigolfozni, én odamentem, meg lehetett menni plázába is és hasonló helyekre.
Ilyennek képzelted el Amerikát?
Gergő: Igen, ilyennek, de még hatszor többet kaptam, mint amire számítottam.

Milyen volt a hazaút, jó volt már hazajönni, vagy maradtatok volna még?
Gergő: Jó volt hazajönni, de maradtam is volna még nagyon. A hazaút elég simán ment, viszont otthagytam a sapkám az egyik gépen.
Van valami tanácsod annak, aki szintén ki szeretne menni Amerikába?
Gergő: Hogy bízzon magában, higgye el, és ne kérdőjelezze meg a képességeit, ha tényleg odakerül, mert akkor sokkal nehezebb lesz akármit is csinálnia.
Van esetleg valami, amivel még kiegészítenéd?
Gergő: A Five Guys-ba mindenképp el kell mennie mindenkinek, és a Mac and Cheese túlértékelt.
Másodikként megkerestem Pető Csengét (10.d), aki azt AFS nevű szervezet keretein belül utazott Amerikába, egy viszonylag hosszabb időre.

Milyen kritériumoknak kellett megfelelned, hogy kimehess?
Csenge: Több, mint egy évvel a kiutazás előtt jelentkeztem, majd elmentem egy kiválasztásra, melyen csoportos feladatokkal megnézték, mennyire tudok alkalmazkodni, és mennyire vagyok nyitott. Egy egyéni elbeszélgetésen is meghallgattak, megkérdezték, melyik országba szeretnék menni, és tanácsokat adtak. Ez után egy angol nyelvű felmérőt kellett megírnom, amin el kellett érnem egy adott pontszámot, hogy kimehessek.
Milyen volt az odaút, repültél már ezelőtt?
Csenge: Nagyon hosszú volt a repülőút, és volt pár problémám is, de az AFS nagyon jól megszervezett mindent. Az egyik gondom akkor akadt, mikor megérkeztem Amerikába, ugyanis nem nyílt a bőröndöm, amiben a szükséges papírjaim voltak, de nagyon segítőkészek voltak, és végül megoldódott minden. Sokat repültem már ezelőtt, így magával a repüléssel nem volt semmi bajom.
Mennyi ideig voltál kint, hol laktál?
Csenge: 11 hónapig voltam kint, 2017 augusztusában mentem ki és 2018 júniusában jöttem haza. Egy, az AFS által kiválasztott és ellenőrzött családnál laktam egy farmon, Kansas Cityben.
Hogyan telt egy napod?
Csenge: Egy átlagos iskolai napon 7 órakor keltem. Fél nyolckor indultam két ,,húgommal” és az amerikai anyukámmal az iskolába. Fél óra alatt értünk oda, az órák minden nap nyolctól délután háromig tartottak. Nekem öt órám volt és két lyukasom. Tanórák után elmentem edzésre, ami az iskola másik kampuszán volt. Hat óra körül jöttek értem és ekkor mentünk haza. Otthon tanultam, ha pedig még nem volt sötét, elmentem lovagolni a család egyik lován. Este együtt vacsorázott a család.

Milyen volt az ottani iskola, könnyen szereztél barátokat?
Csenge: Nagyon szerettem az iskolát. Egy magániskolába jártam, összesen körülbelül 400 gyerek járt oda. A tanárok nagyon jól képzettek voltak, és a diákok sikerére törekedtek. Sok figyelmet fordítottak arra is, hogy ha valaki nem értett valamit, segítettek neki. Nekem is rengeteget segítettek, illetve iskolán kívül is sokat foglalkoztak velem. Rögtön az első napon négy nagyon jó barátot szereztem, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Minden diák nagyon kedves, nyitott és segítőkész volt.
Hogy töltötted a szabadidődet, volt valami, amit mindenképp szerettél volna megnézni/ kipróbálni?
Csenge: Szabadidőm nagy részét a családdal vagy a barátaimmal töltöttem. Nagyon sokat lovagoltam, mivel a farmon négy ló is volt. Néha hétvégente versenyekre is mentem. Többször is aludtam a barátaimnál, és bulizni is elvittek. Ha kellett, eljöttek értem kocsival, és elmentünk enni. Mindig is el akartam menni egy amerikaifoci- vagy baseballmeccsre, és mindkettőre sikerült is eljutnom, többször is. Nagy álmom volt még meglátogatni New Yorkot, ahová szintén volt szerencsém eljutni a családommal.
Ilyennek képzelted el Amerikát?
Csenge: Sokkal jobb volt, mint amilyennek elképzeltem. Nagyon sok jó dolgot tapasztaltam és rengeteg élménnyel gazdagodtam. Az emberek nagyon befogadóak és türelmesek.

Milyen volt a hazaút, jó volt már hazajönni, vagy maradtál volna még?
Csenge: A hazaút sokkal könnyebben ment, mint odafelé, de egy 14 órás buszúttal kezdődött. Érzelmileg viszont talán nehezebb volt, mint amikor kimentem. Tudtam, hogy az itthoni családom 11 hónap múlva is itt lesz, kint viszont felépítettem egy életet, amit örökre ott kellett hagynom. Ha lehetne, visszamennék látogatóba.
Van valami tanácsod annak, aki Amerikába szeretne menni, vagy esetleg részt szeretne venni egy hasonló programban?
Csenge: Én azt javaslom, hogy aki csak teheti, menjen ki, mert nemcsak életre szóló élményeket szerezhet vele, de az emberek és más kultúrák felé is nyitottabb lesz, valamint sokkal több lehetősége és ismeretsége lesz a világ másik felén is.
A következő személy a listámon Ali Özkan (11.a) volt, aki Törökországból érkezett hozzánk, szintén az AFS-en keresztül. Mivel egyikünk sem beszéli a másikunk anyanyelvét, így vele angolul készítettem el az interjút, melyben megosztotta néhány tapasztalatát az eddig itt töltött idejéről.
Where are you from and when did you arrive?
Ali: I am from Turkey and I arrived on the 24th of August.

Why did you choose Hungary?
Ali: Because it is in the Schengen part of Europe, and also I was familiar with this country from our history. And I heard several opinions and stories about Hungary from different people.
For how long are you staying here?
Ali: I will be here till the 8th of July.
What do you think about Szeged and our school?
Ali: Szeged is a nice city, it is not too big nor small. I have good friends here and we enjoy hanging out together. Deák is really cool, especially because it is a bilingual school so it makes it easier for exchange students to understand the lessons and enjoy their time here. I love this school.
What is the difference between our school and your school back home?
Ali: Firstly, the education system is totally different. Also, the architecture is not the same. Like, back in my school, primary, middle and high schools are combined so it is a really big building with a huge area. My school is one of the best in Turkey, especially because of it’s ITS English education. There are very old and also modern styled schools so it is very diverse. But Deák is more like an American school, with the exposed bricks and the lockers. Also, the timetable is quite different, our classes do not really change back home.
Where do you stay?
Ali: My host family lives in Baktó.
What do you think about the Hungarian people?
Ali: The Hungarian people I got to meet were quite distant at first but as I started to get to know them, they became very friendly and helpful. Also, they do not really make the first move to get to know me which is okay, I think. I am not an antisocial kid who sits at the back of the class so I did not really have a problem with making friends here. Also, they started to invite me to hang out with them which was very nice. Everybody says that they are quite impatient but also not very punctual and I can agree with that.
What is your daily routine during school days?
Ali: Well, after school I usually go home and sometimes I take a nap, but normally I play video games or hang out with my friends in the city. When I get home I usually play the guitar or things like that.

Do you go to all the classes with your classmates?
Ali: Yes, I do. I do not really understand them though, they are talking quickly and I can not keep up with them. Also, I am trying to take tests that my classmates have to but it is not obligatory for exchange students to do this. I am just curious so I try to take them.
Do you know any Hungarian words?
Ali: Yes. Mostly curse words, but I ask more than one people if that word is appropriate or not so I do not use them in wrong situations. My oldest host brother, Bazsi is like a street guy, I would say, so he taught me how to speak the street language like „Szoszi?”
Do you miss your country?
Ali: Yes, I miss it a lot.
What is your best experience that has happened to you here?
Ali: It is a nice question, actually. Firstly, the language is a huge experience for me. It is quite hard to understand or learn but I am trying. Also, cuisine, people, living style, things like this.
What would you advise other exchange students who want to come here as well?
Ali: It is a nice place to make friends and hang out with them. If they are interested in history, it is a good place for them because there are plenty of memorials. It is a nice country to see. I would recommend Hungary to anyone.
Végül, de nem utolsó sorban, megkerestem Ábrahám Karolina intézményvezető-helyettest, akinek jelentős szerepe van a Brooksi cserediákprogramok lebonyolításában és megszervezésében, így ő leginkább erről osztott meg pár információt
Milyen kritériumoknak kell megfelelnie a diákoknak, hogy részt vehessenek valamilyen cserediák programban?
Ahhoz, hogy valaki kiutazhasson Brooksba, elengedhetetlen a jó tanulmányi eredmény, az osztályfőnök, illetve a szaktanárok támogatása, valamint a jelentkezőknek meg kell írniuk egy angol nyelvű fogalmazást, részt kell venniük egy interjún. Az interjút követően a diákokat tanító tanárok döntenek, hogy ki legyen az a 4 tanuló, aki abban az évben képviselheti a Deákot Brooksban. Minden évben két fiú és két lány utazhat ki. Igazából ez nemcsak a kiutazásról szól, hanem ugyanolyan fontos része ennek a csereprogramnak az ebben az amerikai bentlakásos magániskolában tanuló 4 diák fogadása is, úgyhogy a kiválasztáskor azt is mérlegelnünk kell, hogy ki az, aki a fogadással járó feladatokat is vállalni tudja. Bárki nem jelentkezhet, elsősorban a kéttanosoknak, illetve a speciális angolosoknak szoktuk hirdetni. Ebben a tanévben és két évvel ezelőtt is a négy diák közül három a kéttanos osztályból és egy pedig a speciális angolosból került ki, tehát ha van a speciális angolosok között is kimagaslóan jól tanuló, megfelelő nyelvtudással rendelkező jelentkező, akkor van esély onnan is a kiutazásra. Nem szabad elfelejteni, hogy Brooksban angol nyelven kell helytállni minden tantárgyból, és ha nincs meg a kellő angol nyelvtudás, akkor nincs sikerélmény. A cél az lenne, hogy ha valaki kiutazik Amerikába, akkor ott ő tényleg minden szempontból gazdagodhasson.

Mennyire nagy az érdeklődés ezzel kapcsolatban, sokan jelentkeznek?
Sokan pályáznak, több mint 10 fő. A pályázók körét nagyban szűkíti, hogy a diák a tanulmányi eredményeik alapján fel tudják mérni, hogy egyáltalán érdemes-e beadniuk a pályázatot.
Az iskola csak a Brooksba küld diákokat, vagy más helyekre is?
A jelenlegi egyetlen, az iskola fennállása óta működő csereprogramunk az a brooksi. Régebben, a 90-es években az iskolának volt egy csereprogramja Németországgal: Darmsadttal, valamint a Virginia állambeli Covenant Schoollal.
Milyen gyakran érkeznek hozzánk külföldi diákok?
Minden tanévben fogadunk külföldi diákokat, akik különböző szervezeteken (AFS, Rotary, YFU) keresztül érkeznek Magyarországra, és általában egy teljes tanévet töltenek itt.
Volt már többek között mexikói, japán, dél-afrikai, olasz, thai, indonéz, Costa Rica-i, amerikai, kanadai és török vendégtanulónk is. Ebben a tanévben két török, egy mexikói és egy japán vendégtanulónk van.
Sok külföldi szeretne ide jönni cserediáknak? Jól szokták itt érezni magukat?
Brooksból sokan szeretnének hozzánk jönni. Amikor kint vannak a deákos diákok Brooksban, olyan jó benyomást tesznek arra az iskolára, a teljes közösségre, hogy mondhatni versengés van, hogy ki jöjjön ide hozzánk. Mivel a hozzánk érkező cserediákok jóval nagyobb városokból érkeznek, nekik ez egy élmény. Szeged számukra egy nagyon biztonságos, pici hely, és emiatt viszonylag nagyon gyorsan meg is tanulnak Szegeden belül közlekedni.
A fogadó családok is mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobban érezzék magukat itt az amerikai diákok. Megmutatják nekik Magyarországot, viszik őket különböző helyekre, illetve az iskola is szervez nekik kirándulásokat.
A külföldi vendégtanulók is szívesen jönnek a Deákba, mert nagyon sok kolléga szívesen foglalkozik velük, próbálják bevonni őket az órákba, amennyire csak lehet. A deákos közösség nyitott és befogadó, meg merik szólítani a külföldi tanulókat, szívesen ismerkednek velük.

Mit tanácsolna azoknak a magyar diákoknak, akik részt szeretnének venni valamilyen cserediákprogramban?
Én mindenképpen javasolnám mindenkinek, hogy ha tehetni, akkor vegyen részt akár egy cserediák programban, vagy ha lehetősége nyílik arra, hogy Magyarországon kívül tanulhasson, vágjon bele. Ha nem is egy egész évre, hanem csak egy rövidebb időre jut ki az ember külföldre, már azzal is egy életre szóló élményt szerezhet. Tanuljon mindenki, amíg teheti, és utazzon amennyit csak tud, hogy minél többet lásson a világból!
Ábrahám Karolina tanárnő a fentebb olvasható interjún kívül megosztott velem egy listát azokról a diákokról, akik a brooksi program kezdete óta (1989) kiutaztak cserediákként, illetve érkeztek hozzánk az ottani iskolából. A listát itt tekinthetitek meg: