Január 25-tel véget ért az első félév, de mégis csak februárban érezhetjük igazán magunkénak az év második felét, hiszen a bizonyítványok kiosztásának határideje elsejére tolódik.
Február 14-én ismét iskolai koncert lesz, a harmadik órában, ezúttal a tizedik évfolyam számára. A már megszokott helyszínen, a színházteremben Vivaldi-darabokat hallgathattok majd meg.
15-én van a felvételi és az érettségi jelentkezési határideje, így a végzősöknek és az előrehozott érettségit tevőknek már nem sok idejük van gondolkodni.
Február 18-án érkezik el a várva várt síszünet. Iskolánk idén is megszervezi a már-már hagyománynak számító ausztriai síutat, de azoknak, is jó időszak lesz ez, akik nem hívei az aktív kikapcsolódásnak, hiszen egy teljes hetük van kipihenni magukat.
Habár a nyolcadikosok már túlvannak az írásbeli felvételin, még nem zárult le az eljárás. 5-én kerül sor az értékelőlapok kiosztására, valamint még ebben a hónapban elkezdődnek a szóbelik is. Február 25-én próbáltathatják meg magukat a kéttannyelvű szakra jelentkezők, a többi tagozat szóbeli felvételije már márciusba csúszik át. Ugyanezen a napon, 25-én, a harmadik órában, a már deákos diákok rádiós műsor keretében a kommunista diktatúra áldozatairól fognak megemlékezni.
Sok sikert kíván a második félévhez is az iDeák!