Január a Deákban

2019 első hónapja is tartogat tanórán kívüli programokat számunkra, és a nyolcadikos felvételizők számára is. Remélhetőleg az új évben mindenki újult erővel folytatja tanulmányait, hiszen ez a hónap nyújtja az utolsó esélyt a félévi jegyek javítására.

A téli szünet után remélhetőleg kipihenten folytatjuk a tanévet január 3-án, csütörtökön.

9-én veszi kezdetét a fittségmérés, így az elkövetkezendő néhány tesiórát valószínűleg ezzel fogjuk tölteni.

A végzősökre életük egyik legmeghatározóbb pillanata vár januárban, ugyanis 11-én, pénteken lesz a szalagtűzés, amikor megkapják 11-es diáktársaiktól a szalagot, melyet büszkén viselhetnek. Másnap, 12-én, 17 órai kezdettel pedig a szalagavató bál kerül megrendezésre.

15-én, délután öt órakor lesz az érdeklődő nyolcadikosok és szüleik számára az idei utolsó nyílt nap, melynek fő témája a felvételi menete.

17-én a végzősök továbbtanulásáról lesz tájékoztató a színházteremben, délután öt órakor. A felvételi mellett az érettségiről is szó esik majd, így érdemes lesz elmenni. Nem csak közvetlenül a továbbtanulás előtt álló diákok részvételére számítanak a szervezők, az érdeklődő 11-eseket is várják.

19-én, szombaton, tíz órakor kerül sor a nyolcadikosok írásbeli felvételijére. Az ezt követő hétfőn, azaz 21-én a diákok többségének nem lesz tanítás, mert  magyar- és matematikatanáraink ekkor javítják a feladatlapokat. A 11-eseknek viszont sok meghívott előadóval pályaorientációs napot tart iskolánk, hogy segítse őket a pályaválasztásban.

Ha valamelyik nyolcadikos diák nyomós okkal nem jelent meg a 19-i felvételin, és ezt hivatalos irattal tudja igazolni, az 24-én, csütörtökön, délután két órakor írhatja meg a pótfeladatlapot.

25-én ér véget az első félév, így ekkor lesz az osztályozó konferencia. Ugyanezen a napon kerül sor a Deák szobor koszorúzására a Dóm téren.

 

Boldog új évet kíván az iDeák csapata!

Hozzászólások
+ posts