Betörőmentes karácsonyi filmajánló

Minden év karácsonyi heteiben, minden országban az áruházak hangszóróiból halkan szól a jazzes ünnepi zene, a televízió pedig elkezdi közvetíteni a karácsonyi filmeket. Tekintsünk most el a Reszkessetek betörők!-től egy kicsit, és engedjétek meg, hogy ajánljak pár családbarát, klasszikus, mégsem a csapból folyó ünnepi filmet.

Dr. Seuss 1957-ben alkotta meg a Grincs nevű lényt. Zöld, szőrös, mogorva, a neve szinte utal arra, hogy egy ünneprontó. Grincs ki sem állhatja a karácsonyt, de egy kislány rábeszéli, hogy tartson a városával a karácsonyi ünnepen – amibe ő bele is megy. A polgármester azonban egy borotvát ad neki, ezzel felidézve egy régi, kellemetlen emléket, és egyben meg is sérti őt. Így hát Grincs elhatározza, hogy ellopja a városból a karácsonyt. Elcseni az összes feldíszített fát, az  égőket, a dekorációt, mindenki ajándékát – a terve viszont nem sikerül, mert a város lakói tovább ünnepelnek, hiszen a karácsony nem a hozzá kötődő tárgyakban, hanem az emberek szívében él. Erre a zöld lény szíve is meglágyul.

Az eredeti mesekönyvet 2000-ben filmesítették meg, Jim Carrey főszereplésével. Személy szerint, én félek a filmben megjelenő Grincstől, nem tudom eldönteni, hogy egy kutyára vagy macskára hasonlít jobban. Kissé olyan, mint egy plüss, amit egyik gyerek sem szeretne megvetetni a szüleivel, mert szúrós a szőre. A jó hír az, hogy az animált változatát már meg lehet tekinteni a mozikban – Grincs itt is mogorva, viszont már kevésbé néz ki ijesztően, gyerekbarátabbá tették.

The Grinch – Official Trailer [HD]

The Grinch – Official Trailer In Theaters November 9 https://www.grinchmovie.com For their eighth fully animated feature, Illumination and Universal Pictures present The Grinch, based on Dr. Seuss’ beloved holiday classic. The Grinch tells the story of a cynical grump who goes on a mission to steal Christmas, only to have his heart changed by a young girl’s generous holiday spirit.

A kis szörny után elnevezett minikarácsonyfa, az úgynevezett ‘grincsfa’ pár éve jött divatba, és most már az internet segítségével mi is egyszerűen elkészíthetünk otthon egy hasonló, a saját ízlésünknek megfelelő fát.

Ha már animációs filmek, egy aranyos mese például a Karácsony Artúr (Arthur Christmas, 2011). A főhős Artúr, aki megpróbálja megmenteni egy ajándék nélkül maradt kislány karácsonyát, míg az Az öt legenda (Rise of the Guardians, 2012) megmutatja, hogy a gyerekeknek miért fontos hinnie a húsvéti nyusziban, a fogtündérben vagy éppen a Télapóban. Nem szabad, hogy elveszítsék a bennük való hitüket, mivel ez teszi őket gyermekké. A Karácsonyi éneket, Dickens népszerű regényét is rajzfilmre vitték, nem is egyszer, és nem ez az egyetlen olyan film, aminek több változata is létezik.

De ne csak gyerekeknek szóló filmekről beszéljünk, itt van például az Igazából szerelem és a Holiday is, amelyeket minden évben megnézhetünk, két könnyed romantikus vígjáték, népszerű színészekkel a stáblistán, vagy éppen a Káosz karácsonyra, Végre karácsony!, Almost Christmas, Megjött Apuci 2., Rossz anyák karácsonya, Kőkemény család vagy a Miért pont Ő? – ezeknek a filmeknek már a címe is árulkodik a tartalomról, és közös vonásuk, hogy mindegyik központjában a család áll.

De evezzünk kicsit komolyabb vizekre! A Fegyverszünet karácsonyra (Joyeux Noel, 2005) egy francia-német-angol-román háborús filmdráma, ami egy megtörtént eseményen alapszik, az első világháború idejéből. A fronton szolgáló katonáknak halmokban érkeznek a családtól és a hadseregtől az ajándékok, de a francia, skót és német lövészárkokban figyelő hazafiakat a legnagyobb meglepetés nem a csomagokat kibontva éri. Karácsony este elképesztő dolog történik, amely örökre megváltoztatja négy ember, egy anglikán pap, egy francia hadnagy, egy különleges német tenor és szerelme, egy szoprán énekes életét. A katonák, akik az ünnepek előtt – illetve mint tudjuk, azok után is – egymás vérét ontották, fegyverszünetet kötnek – az eredeti történet alapján a lövészárkot elhagyva ellenségből ellenfelek lesznek, és a véráztatta senki földjén futballoznak karácsonykor.

Merry Christmas (Joyeux Noël) (Trailer) [Oscar’s Best Foreign Movie]

Merry Christmas (France) – 78th Academy Awards – Best Foreign Movie Nominee [2006] – Trailer

A francia vidéken egy gyönyörű kúriában már a karácsonyra készülődnek, ám az egyik reggelen a ház urát Marcelt holtan találják. A várostól messze eső házban nem működik a telefon, és még az autó sem indul. A 8 nő főszereplőit a leghíresebb francia színésznők alakítják, akik egymást gyanúsítják a férfi haláláért, saját védőbeszédeiket, és a másik elleni vádbeszédeiket is dalban éneklik el. Nem feltétlen nevezném tipikus karácsonyi filmnek, de mindenképpen érdemes rászánni pár órát az életünkből.

Ha még több izgalomra vágyunk, a Drágán add az életed! (Die Hard, 1988) című film nem is annyira rossz választás, mert a film elején egy karácsonyi céges bulit tesznek tönkre a terroristák.

Die Hard | The Greatest Christmas Story | 20th Century FOX

Facing Christmas 3,000 miles from his estranged wife and two children, New York policeman John McClane (Bruce Willis) flies to Los Angeles bearing presents and hoping to patch up his marriage. Stylish and cool Hans Gruber (Alan Rickman) is in Los Angeles as well for the holiday season, but he’s not there to give out presents.

Az egyik leghíresebb karácsonyi film a klasszikus Reszkessetek betörők!, itthon minden évben leadják a tévében. Kevin kalandjait szinte minden magyar ismeri – nos, az amerikaiaknak ugyanilyen a Karácsonyi történet (A Christmas Story, 1983) is. Egy kisfiúról, Ralphie-ról szól, akinek minden álma, hogy 1940 karácsonyára megkapja álmai ajándékát a Red Rider légpuskát. Ám ez az ötlet a szüleinek, a tanárának sőt, még a Télapónak sem tetszik. A film során végig kísérhetjük a kilencéves gyerek és a családja készülődését a karácsonyra, miközben nevethetünk és sírhatunk is.

A Christmas Story (1983) Official Trailer #1 – Family Comedy

Subscribe to TRAILERS: http://bit.ly/sxaw6h Subscribe to COMING SOON: http://bit.ly/H2vZUn Subscribe to CLASSIC TRAILERS: http://bit.ly/1u43jDe Like us on FACEBOOK: http://goo.gl/dHs73 Follow us on TWITTER: http://bit.ly/1ghOWmt A Christmas Story (1983) Official Trailer #1 – Family Comedy Ralphie has to convince his parents, teachers, and Santa that a Red Ryder B.B.

 

Remélem segítettem nektek, mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok, és ne felejtsétek el, hogy karácsonykor nem csak Kevin és a betörők léteznek, hanem még sok-sok más, szórakoztató és hangulatos film.

Hozzászólások
+ posts