Luca napja és a nagy szegedi boszorkányégetés

164

A címben említetteket valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. A Luca-naphoz számos ismert magyar népszokás kötődik, illetve sokan tisztában vannak a szegedi Boszorkánysziget névadóival: “valódi” boszorkányok lelték halálukat a Tisza partján. Napjainkban reneszánszukat élik ezek a fiktív-valós személyek, a nyugati világban egyre többen fordulnak el a nagyrészt hierarchikus és férficentrikus alapokra helyezett keresztény gyülekezetektől, és térnek vissza a “pogány” spiritualitáshoz. De pontosan mi történt Szegeden közel 300 évvel ezelőtt, és mi köze a boszorkányoknak a mai naphoz?

Könyves Kálmán nem hitt a boszorkányokban. Vagy mégis?

A természetfeletti iránti érdeklődés egyidős az emberrel: a boszorkányok pontos eredetét így nehéz meghatározni, nem is húznám ezzel az időt. Létezésükről persze a kétségeim megvannak, de ezt is tegyük most félre. Egy biztos, a középkorban már elkezdődött üldöztetésük, boszorkányperekbe való fogásuk: boszorkánynak bélyegezhették a gyógynövényeket gyűjtögető, azokból főzeteket készítőket, a falvak javasasszonyait, de gyakran elég volt egy közösség ellenérzését kivívni ahhoz, hogy valakit máglyára száműzzenek – hasonló történt később városunkban is. A 15. századra már az egész európai kontinensre, majd az “Újvilágra” is kiterjedt a boszorkányvadászat a katolikus egyház lelkes támogatásával, hiszen a boszorkákat az ördög cimborájának, a sátán szolgálójának tartották.

A 11-12. század fordulóján ezért számít rendkívülinek a kifejezetten műveltként és felvilágosultként jelemzett Könyves Kálmán kijelentése: „A strigákról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék”. Strigáknak nevezték a tipikusan seprűn repdeső, állatok alakját felvenni képes személyeket, Könyves Kálmán megszólalása azonban összefügghet a fiatal keresztény Magyarország vallási konszolidációjának céljával is a túlvilági varázslást tagadva. Érdekes viszont, hogy az Árpád-házi uralkodó ezzel egy időben a boszorkányok másik fajtája, a maleficusok vagy maleficák elleni fellépést helyezte kilátásba. Utóbbiak a rontást küldő boszorkányok voltak, elnevezésük is a latin malus szóból ered, amely rosszat, erkölcsileg romlottat jelent.

Feltámadtak, és köszönik, jól vannak

A boszorkányokról fontos még elmondani, hogy sztereotipikusan nőkre gondolunk a kifejezés hallatán, azonban férfiak is űzik, űzték ezt a “foglalkozást”, akik a boszorkánymester névre is hallgathatnak. Ezek a karakterek a mai napig kifejezetten népszerűek a popkultúrában, bizonyíték erre az eredetileg képregény formában megjelent Sabrina története, amely idén újabb sorozatköntöst kapott, illetve az Árnyvadászok (Shadowhunters) című, A végzet ereklyéi regényekre épülő sorozat is.

Chilling Adventures of Sabrina | Official Trailer [HD] | Netflix

Her name is Sabrina Spellman. Half witch. Half mortal. On her 16th birthday, Sabrina (Kiernan Shipka) has to make a choice between the witch world of her family and the human world of her friends. With her aunties (Miranda Otto, Lucy Davis), her cat Salem, and her boyfriend Harvey Kinkle (Ross Lynch), Sabrina will face horrors and new adventures in the mysterious town of Greendale.

Napjainkban azonban a nyugati társadalmakban újabb és újabb követőkre tesz szert a korántsem egységes, kifejezetten sokszínű hitnek tekinthető boszorkányság, elsősorban a nők körében. Női követőinek többsége kiábrándult a jelen társadalmából és szervezett vallásaiból, így a boszorkányságot, az ahhoz tartozó rituálékat és igéket az önmegvalósítás, saját sorsuk irányításának eszközeként értelmezhetik, mindezt ráadásul egy az üldöztetés miatt hagyományosan összetartó közösségben tehetik. Nem csoda, hogy a Pew Research Center 1-1,4 millióra tette 2014-ben a különböző újpogány vallások gyakorlóinak számát az Egyesült Államokban, ez a szám pedig exponenciális növekedésnek indult.

Mini boszorkányégetés az óvodában

Amikor nekiveselkedtem, hogy beleássam magam a boszorkányság témájába, eszembe jutott óvodai pályafutásom egyik különös eseménye: farsang körül összegyűltünk az intézmény udvarán, hogy az óvónők által, szalmából készített boszorka elégetését éljenezve figyeljük. Visszatekintve, 18 éves fejjel kifejezetten morbid ez az élmény, azonban képet ad a “boszikkal” kapcsolatos, nem éppen pozitív magyar népszokásokról. Ezek máig élnek, és időközben összemosódott a vén banya, satrafa és szipirtyó pejoratív jelző a zsémbes, idős asszonyokkal, vagy akár a befolyásos, hatalommal bíró nőkkel is.

Bár az előbbi példában a boszorkány megsemmisítése a telet és annak végét szimbolizálja, a banyák leginkább (a magyar népmeséken kívül) az évszak elején, a december 13-ra eső Luca-nap közeledtével kerülnek középpontba. A keresztény vallási hagyomány ekkor Szent Lúciára emlékezik, aki Jézusnak ajánlotta magát, és anyja kérésének ellenére nem ment férjhez. Azonban a pogány hitvilág már korábban is számon tartotta ezt a napot mint az év legrövidebb napját és leghosszabb éjszakáját – ebből alakult ki a magyar folklórban hangsúlyos gonoszjáró, misztikus éjjel hiedelme, ami összefonódott a boszorkányok mítoszával.

Ifjabb David Teniers: Boszorkányszín

A kilenc különböző fából faragott boszorkányles

December 13-hoz rengeteg boszorkányokat is érintő népszokás kapcsolódik: egyértelműen a Luca széke a legismertebb, amelyet a fiatal férfiak aznap kezdtek el faragni, naponta igazítva rajta egy kicsit egészen karácsonyig, pont úgy, ahogy a mondás tartja: lassan készül, mint a Luca széke. A néphiedelem szerint szenteste, aki ráállt az eredetileg ötágú csillag, azaz boszorkányszög (pentagram) formájú székre, megláthatta az “ördög ágyasait”. A banyák a leleplezőiket ekkor otthonukig kergették, kivéve, ha a szék tulajdonosa mákot szórt maga után menekülés közben, amit a boszorkányoknak muszáj volt felszedniük. Erre mondjuk, ha valakinek “mákja van”: sikeresen eliszkol a boszorkák elől. A széket ezután azonnal tűzre kellett dobni, amiben a banyák sikoltozását akár karácsonyig hallani lehetett.

Jellegzetes emellett a termékenységi jóslás, az úgynevezett lucázás. Eszerint a lányok fehér leplekben kopogtak be a falusiakhoz, és kisebb ajándékokért cserébe áldásért imádkoztak, de a gyerekeket ijesztgették is – az angolszász halloween ünnepéhez kísértetiesen hasonlóan. A legények pedig a lányos házakat járták, ahol mondókák előadásával tojást érdemelhettek – a termékenység szimbólumát, akárcsak húsvétkor. Luca-napon emellett tilos volt munkát végezni, ami elsősorban a nőket érintette: nem szabadott mosni, fonni, sütni. Kölcsönadni sem volt ajánlott semmit, hiszen az könnyedén a boszorkányok kezében landolhatott. Nyilvánvaló tehát, hogy a boszorkányok igenis a magyar néplélekben éltek, valamikor már addig a szintig, hogy tőlük való félelmükben egy tucatnyi ártatlan embert végeztek ki ezzel a váddal. Nem máshol, mint Szegeden.

Minden rossz okozói

1728 nyarán járunk az éppen pár évtizeddel korábban felszabadult, volt Török Hódoltság területén fekvő, természeti csapásokkal, jégesővel és szárazsággal sújtott, újonnan betelepülőknek is otthont adó Szegeden. A válaszokat követelő lakosság bűnösöket keresett a természeti csapásokra: a boszorkányok személyében pedig ezt megtalálták.

A salemi boszorkányperek során a bűnösnek talált Giles Corey-t kövekkel nyomták halálra.

A szegedi per minden idők legnagyobbjai közé tartozik, nemzetközileg a Salem, Massachusetts-ihez hasonlítható, amely során 19 embert ítéltek halálra a 17. század végén, és ahol azt megelőzően szintén emberről emberre gyűrűzött tovább a vádaskodás. A dél-alföldi boszorkányokról irodalmi alkotásokban is találhatunk említéseket: Juhász Gyula, szegedi születésű költő két szonettet is címzett a szegedi boszorkányoknak, Mikszáth Kálmán pedig a városban élő nők titokzatosságát firtatta A szegedi boszorkányok című művében.

Minden egy városban praktizáló bábával kezdődött. Kökényné Nagy Anna – elmondások szerint – nem szenvedett hiányt haragosokból, egyesek gyermekgyilkossággal is vádolták állítólagos szakmai hibái miatt. A boszorkánynak bélyegzett és meghurcolt asszony bosszúból tettestársakat kezdett megnevezni, saját ellenségeit szintén bűnösnek beállítva. A helyzet annyira elharapódzott, hogy egészen a város egyik leggazdagabb polgáráig, volt főbírájáig értek a vádak. Rózsa Dánielt kiáltották ki a “boszorkányhadsereg” kapitányaként, hiszen addigra már katonai alakulatról volt szó, akik hét esztendőre eladták a töröknek az esőt egy akó pénzért – természetesen ennek köszönhették a szárazságot. A tömlöcbe vetett nagypolgár alapos kínzást követően mindent bevallott.

Gryllus Vilmos: Maszkabál – Banya (gyerekdal, mese, rajzfilm gyerekeknek)

Gryllus Vilmos: Maszkabál – Banya (gyerekdal, mese, rajzfilm gyerekeknek) szöveg: Gryllus Vilmos, zene: Gryllus Vilmos, előadó: Gryllus Vilmos, animáció: Cinemon Stúdió Rút banya vagyok, orrom csupa vas! Körmöm fekete: lesz majd nemulass! Vasorrú bába, fekete ruhába, seprűnyélen lovagolok el a banyabálba! Rút banya vagyok, piszkafa a lábam, kendőm denevér, vipera a sálam.

Kökényné Nagy Anna vasorrú bába lett volna?

Kivégzés és megnyugvás

A további gyanúsítottakat mérleg- és vízpróbának vetették alá: vízbe dobtak valakit, és ha megfulladt, ártatlan volt (de ekkor már természetesen mindegy volt), ha lebegett, akkor boszorkány – hiszen a “szokatlanul” kis testsúlyú, így seprűn repülni képes emberek azonnal gyanúba keveredtek. Emellett tűkkel is szurkálták őket, és ha nem vérzett a bőrük, szintén nem emberi természetűeknek lettek bélyegezve. Akárcsak ha szőrtelen volt a hónaljuk, vagy ha nem mindennapi helyen volt anyajegyük.

Végül 1728. július 28-án került sor a halálos ítéletek végrehajtására. Tizenkét személyt kötöztek négyesével cölöpökhöz, annak ellenére, hogy tizennégy embert találtak bűnösnek. Egy fiatal nőt ugyanis kegyelemből előző nap fejeztek le, egy terhes asszonyt pedig csak azután öltek meg, hogy megszülte gyermekét. Így került hat férfi és hat nő a Tisza-parti máglyára kötözve – beigazolódik tehát, hogy nemcsak nők lehetnek boszorkányok. A kivégzések helyszínéről elégedetten távozhatott a városi lakosság: úgy érezték, vége a sorscsapásoknak, a pogány törökökkel és az ördöggel kollaboráló hitetlen bűnösök elnyerték méltó büntetésüket. A területet pedig, ahol a kivégzések zajlottak, azóta ismerjük Boszorkányszigetként.

A szegedi Boszorkánysziget. Forrás: Wikimedia Commons CC BY-SA 3.0

A boszorkányüldözést az egész Habsburg Birodalom területén a felvilágosult abszolutista Mária Terézia királynő végül 1755-ben tiltotta be – megszámlálhatatlan ember puszta ostobaságból történő meghurcolása, megnyomorítása és kegyetlen meggyilkolása után. A boszorkányüldözés egyes országokban a 21. századra sem hagyott alább, Indiában például 2000 és 2016 között több mint 2500 embert, elsősorban nőket és gyerekeket kínoztak, majd gyilkoltak meg boszorkányvadászok.

 


Források: ujkor.hu, sulinet.hu, hirmagazin.sulinet.hu, rubicon.hu, szegedma.hu, 444.hu

1 HOZZÁSZÓLÁS

HAGYJ VISSZAJELZÉST

Ide írd a hozzászólásod!
A neved helye