2018 utolsó hónapja is rengeteg izgalmas iskolai programot tartogat számunkra. Többek közt lesz szünet is, és a tanórákon kívül a karácsonyra is fogunk hangolódni.
A hónapot már elsején egyből egy szombati munkanappal kezdjük. A hétfői órarend szerint lesznek megtartva az órák, a másodiktól a hatodikig. A reggel 8 órai érkezés után az órák szokás szerint rövidítve lesznek, így 40 percig fognak tartani, köztük 10 perces szünetekkel.
3-án, hétfőn is különleges napunk lesz: az 1-5. óráig fog tartani a tanítás, 40 perces órákkal és 10 perces szünetekkel, majd ezután tantestületi filmnézés lesz a Belvárosi Moziban, amire diákok is jelentkezhetnek. A “Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)” című film megnézése után 3 csoportban lesz beszélgetés, melyeket Róka László iskolapszichológus, Szilárdi Réka szociológus és Ibos Éva művészettörténész, médiaszakértő vezet majd le.
5-én 11 órakor érkezik iskolánkba a Mikulás. A zene megszólalásákor kezdődik a szaloncukorosztás – ha jók voltunk.
December 7-én kapnak értesítést a szülők a bukásveszélyről, és ugyanezen a napon lesz a nyelvi kavalkád is, mely az iskolákban tanulható második idegen nyelveket mutatja be a nyolcadikosoknak.
15-én, szombaton, ismét jövünk iskolába, hiszen ekkor a december 31-ről áthelyezett munkanapot dolgozzuk le. A DÖK-gyűlésen elhangzottak szerint tanítás nem lesz, hanem az ünnepre hangolódva többek közt kézműves feladatok, sorverseny és közös éneklés vár majd ránk.
Idén is megrendezésre kerül a Karácsonyi Est, melynek a felelőse ezúttal Iványiné Török Edina tanárnő. Szokás szerint lesz éneklés, tánc és deákos tehetségek is fellépnek majd.
Ha az ünnepek alatt szeretnénk segíteni másokon, ezt is megtehetjük az iskola keretein belül, hiszen idén is részt veszünk az ÁGOTA alapítvány által szervezett “Válts egy csokit mosolyra!” akcióban, ami december 10-ig tart majd. Csokikat, játékokat és ajándékokat szívesen fogadnak a rászoruló gyerekek.
A téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 21., péntek, az ünnepek után pedig január 3-án, csütörtökön jövünk majd újra iskolába.
Kellemes ünnepeket kíván az iDeák csapata!