2018 májusában nagy port kavart Írországban az abortusztilalom enyhítése kérdésének felülvizsgálata. A mélyen katolikus országban egészen addig nem engedélyezték a magzat elvetését, még akkor sem, ha a gyermeken súlyos betegséget diagnosztizáltak vagy az anya nemi erőszak folytán esett teherbe. A népszavazási kampányban volt azonban egy másik oldal, ahol pont a szabályozás miatt születtek meg a gyerekek, és lettek boldog családok tagjai.
Amy Dunne 2007 májusában tudta meg, hogy születendő gyermeke súlyos rendellenességben, anenkefáliában szenved, azaz a fejének egy része hiányzik. Az akkor 17 éves nő ezek után meg szerette volna szakítani a terhességét, de a katolikus ország törvényei ezt nem engedték. Az állam meg akarta tiltani Amynek, hogy külföldre menjen abortuszra, még útlevelet sem adtak ki neki. A nő élettársa perelt, hiszen az országot mindenki elhagyhatja. Az bíróság ebben igazat adott. Végül Dunne gyógyszeresen kényszerített magzatelhajtást csináltatott, szüléssel. A gyermek holtan jött világra.
Amy Dunne híressé vált, és az abortuszvita egyik legmeghatározóbb alakja lett.
Az abortusz fő oka általában a nem kívánt terhesség, aminek számát befolyásolja a különböző védekezési módszerek elfogadottá válása és elérése. Kubában például teljesen természetes az, hogy a terhességek 60%-a abortusszal végződik, mivel más születésszabályozó eszközökből sok ideig hiányt szenvedett az ország. Míg néhány országban a terhességmegszakítás szinte már fogamzásgátló módszer, addig például az USÁ-ban teljesen más a helyzet. 1973-ban az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bírósága kimondta az abortusztilalom eltörlését, és azt, hogy a nőknek alkotmányos joguk van a terhesség megszakításához. A pontos szabályozás azonban tagállamonként változik. Egyik példa erre Iowa, ahol nemrég szigorítottak: itt az első szívdobbanástól, azaz a hatodik héttől tilos a terhesség megszakítása. Ez az USA legszigorúbb törvénye. Ez alól csak akkor tesznek kivételt, ha a terhesség vérfertőzés vagy nemi erőszak következménye – és abban az esetben, ha ezt az áldozat jelentette a hatóságoknál.
A terhességmegszakítást a nő szabad akaratából a magyar állam a 12. terhességi hétig engedélyezi, afelett csak különleges orvosi indok mellett hajtható el a magzat. 18 éves kor alatti terhes nő esetében a terhesség megszakítása a 18. hétig engedélyezhető.
Protests from around the Ireland with anti-abortion banner during the…
Protests from around the Ireland with anti-abortion banner during the All-Ireland Rally for Life – march to Save the 8th amendment to the Irish constitution which protects their right to life, and… Get premium, high resolution news photos at Getty Images
Az ír helyzet
2018-ig évente körülbelül 3000 nő utazott Angliába az Ír-szigetről, hogy az ottani orvosok hajtsák végre a műtéteket. Ugyanis ha a műtétet Írországban hajtották volna végre, azért 14 év börtönbüntetés járt, mivel a magzatot ugyanazok a jogok védték, mint az anyát.
“Azt kell mondanod, hogy a liverpooli női kórházba [mész], és azonnal tudni fogják, hogy miért. Ez hihetetlenül kellemetlen.”
– mondta Julie O’Donnell a 444.hu-nak, aki 29 hetes terhesen utazott Nagy-Britanniába.
A liverpooli és manchesteri klinikákon fordult meg a legtöbb ír nő, mert ide a legolcsóbbak a repülőjegyek, és akár egy nap alatt meg is járták. “Az ír abortuszok valójában megtörténnek, csak nem ír földön” – mondta Donagh Stenson, egy abortuszokra specializálódott brit tanácsadó-szervezet vezetője.
Tragédia és sikertörténet
Savita Halappanavar 2012-ben várandós lett. A terhességnek örült, nem is gondolkodott megszakításon. Azonban a 17. hétben erős görcsei lettek és elfolyt a magzatvize. Az orvosok megmondták, kizárt, hogy a magzat élve megszülessen. De amíg méhen belül dobogott a szíve, nem lehetett mit tenni, mivel a törvény tiltotta ilyen esetben is a terhesség megszakítását. Savita hiába kapott antibiotikumokat fertőzésveszélyre, állapota egyre csak romlani kezdett. Végül megszülte a halott magzatot. Nem sokkal később szeptikus sokkot kapott, és meghalt.
Sinead McBreen három és fél éves lánya, Grace, Down-szindrómás. Mikor kiderült, hogy McBreen terhes, az orvosa azt mondta, nem fogja megérni a születést, mert két súlyos rendellenességet és Down-szindrómát diagnosztizáltak a magzaton, így terhességmegszakítást javasoltak Angliában. Azonban Sinead úgy döntött, ad egy esélyt a gyermeknek, és ez bejött. A szindróma sajnos megmaradt, de a másik két rendellenességet kiderült, hogy félrediagnosztizálták. A nő azt mondta, az abortusztilalomnak köszönheti a lányát.
2018. május 25-én végül az írek 66%-a annak az 1983-as alkotmánykiegészítésnek az eltörléséről szavazott, amely az életveszély kivételével megtiltotta az abortuszt. Így az év végén, az új törvény életbe lépésétől Írországban valószínűleg a 12. hétig engedélyezni fogják a magzat elvetetését.
Mostanában a világ egyre több helyén merül fel az abortusztilalom enyhítése. Egyre többen gondolják azt, hogy az államnak nincs joga az anya helyett dönteni. Hiszen az édesanya az, aki tudja, hogy fel tudná-e nevelni a gyermeket, megvan-e minden segítsége, anyagi biztonsága, megfelelő állása ahhoz, hogy mindent biztosítani tudjon gyermekének. A másik oldalról, a társadalom elítéli és lenézi azt, aki tizenévesen vállal gyereket, aki rossz körülmények között neveli és nincs elég pénze ahhoz, hogy az általános igényeit biztosítani tudja.
Pregnant Woman Receiving a Ultra-Sound from Her Perinatologist
View Stock Photo of Pregnancy Ultrasound. Find premium, high-resolution photos at Getty Images.
Személy szerint teljesen egyetértek azzal, hogy egy bizonyos határt meg kell húzni. De elgondolkodtató az, hogy hol van az a határ? Egyik országban hat, másik államban 12, vagy van, ahol 18 hét. Magyarországon, mint ahogy olvashattátok, különbséget tesznek a 18 év felettiek és alattiak között. 18 év alattiaknak ugyanis a 18. hétig van lehetőségük abortuszra, míg a felnőtt nőknek a 12. hétig. Azt gondolom, talán ezek legoptimálisabb “határok”, mivel az anyának van ideje dönteni a saját és a magzat életéről is – bármennyire nehéz is ez a döntés.