Dargó Ferenc tanár úr matematikát és fizikát tanít a Deákban, immár tizenhét éve. Ugyan jövőre már nem találkozhattok vele a folyosón, hiszen ebben az évben nyugdíjba megy, viszont az alábbi interjúban kicsit jobban megismerhetitek a tanár urat, aki nem csupán bonyolult egyenletek megoldásával és kísérletezéssel múlatta az itt eltöltött éveit.
Pontosan mióta tanít a gimnáziumunkban?
2001 óta. Az előző munkahelyem az akkori Csonka János Szakközépiskola volt, ahol tizennyolc évig tanítottam – ebből tizenegy évig az Ady kollégium vezetője is voltam egyben. Mikor hallottam, hogy van lehetőség pályázni a Deákba egy tanári állásra, akkor beadtam a pályázatom, és felvettek.
Fel tudná idézni az első itt töltött évét?
Persze. Nagy szívfájdalmamra az előző munkahelyemen félbehagytam egy osztályt, csupán tizedikig voltam az ő osztályfőnökük – itt viszont megkaptam egy másik osztályt, pont éppen tizenegyediktől. Akkoriban voltak még az iskolánkban hat évfolyamos osztályok, ők is ilyenek voltak. Ráadásul a legrosszabb osztály hírében álltak. Viszont nem voltak azért annyira rosszak – voltak fegyelmi problémák, de sok nagyon okos és értelmes gyerek járt oda. Tartom is többükkel a kapcsolatot: van, aki orvos lett, más pedig pszichológus…
Hány osztálya volt azóta?
Miután ők leérettségiztek kaptam egy új osztályt, matematika-történelem tagozatosat, remek eredményekkel. Utána jött egy újabb, csak ők informatika tagozatosak voltak. Miután elballagtak, kértem egy év szünetet.
Ennyire rossz osztály lett volna?
Nem, nem azért, csak akkor már lenyomtam több, mint tíz évet osztályfőnökként, megállás nélkül, és ilyenkor azért már jól jön az embernek egy kis pihenő. Egy év szünet után aztán megkaptam egy másik osztályt, így gyakorlatilag két évig voltam az első osztályomnak az osztályfőnöke, meg utána négy évig három másiknak.
Igen, így érthető, hogy egy évig pihenni kívánt. Mondana pár emlékezetes dolgot az itt töltött éveivel kapcsolatban?
Körülbelül tíz éven keresztül vittem az iskola focicsapatát. Rá pár évre, hogy én idekerültem, elment a kolléga, aki az edző volt – aztán Engi tanár úr megkérdezte, hogy csinálnám-e, mert tudta, hogy szeretem a focit. Jó is volt, kijutottunk országos döntőre is.
De ez nem számított munkának – inkább szórakozás volt. Az más kérdés, hogy mindig hazavittem a felszerelést, és a feleségem mosta az egész csapat mezét… Egyszerűbbnek tűnt annál, hogy folyton összeszedjem, hogy meglegyen a következő meccsre is.
Klasszul hangzik. Ön is focizott?
Igen, valójában én még ma is focizom itt az iskolában is. Nekem a foci az örök szerelmem, ezért is kért fel Engi tanár úr annak idején, mert bár semmilyen edzői képesítésem sincs, csak egyszerűen szeretem csinálni.
Az a legfontosabb, szerintem. Hogyan jellemezné az itt töltött éveit?
Nekem ez egy nagy váltás volt, mert korábban szakiskolában tanítottam, de ott egy idő után más lett a színvonal – ezért is vártam nagyon, hogy elkezdhessek itt dolgozni. Az első két osztályom tényleg nagyon jó volt, lehetett velük dolgozni, és versenyekre is jártak.
Mik a tervei a következő évekre?
Nyugdíjba megyek, de már vannak feladatok bőven. Mindig is arra vágytam, hogy versenyszerűen sakkozhassak, és mivel a kisunokám is most próbálkozik vele, így járok vele versenyekre, és ott én is elkezdek majd játszani. Elég nagy feladat, mert én hordom őt sakkozni, meg fociedzésekre egyaránt. A másik unokám pedig most megy általános iskolába, ahol úszni is fog – már meg is kért a lányom, hogy hetente kétszer vigyem el úszni reggel hétre, mert nagyon szereti.
Emellett szeretnék nyelvet tanulni. Az egyik lányom kint él Németországban a családjával, és ugyan én tanultam középiskolában németet – ami azért elég régen volt -, de szeretnék úgy kimenni hozzá, hogy ott tudjak az ismerősökkel gond nélkül beszélgetni. Most csak annyira tudok, hogy nem tudnak eladni.
És persze ott van az édesapám, aki már idős, vele is foglalkozni kell. Emellett a feleségemmel is szeretnénk utazgatni.
Hová szeretnének utazni?
Igazából voltak nekünk helyek felírva, ahová nagyon szerettünk volna eljutni – és sok helyen voltunk is már. Életünk vágya volt eljutni például Görögországba, Párizsba és Olaszországba… Nekem egy nagy célom van: nagyon szeretnék eljutni Peruba, Dél-Amerikába. Mindig is foglalkoztatott a perui történelem.
Kívánom, hogy sikerüljön. Szeretne esetleg hozzáfűzni valamit az elmondottakhoz?
Csupán annyit fűznék hozzá, hogy nekem például ez a tizenhét év olyan új dolgokat is hozott, amelyekre az életben nem gondoltam volna, hogy meg fogok tenni. Mikor idekerültem, akkor egy alapítványi esten például két kollegám rávett, hogy lépjünk fel – én alakítottam Győzikét, az akkori Romantic együttes alapítóját. Az egy örök élmény marad.
Utána az egyik kolléganő rávett, hogy egy karácsonyi esten mondjak el egy novellát. Előtte sosem csináltam ilyet, mert nem szerettem szerepelni. Aztán két éve, mikor az utolsó osztályom érettségizett, akkor kiálltam a búcsúesten énekelni a tanári zenekar kíséretében…
Érdekes, hogy ezek milyen nagy élmények lehetnek az embernek, mert én igazából sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyesmiket is fogok csinálni.
Hozzászólások
