Többségünk valószínűleg elgondolkozott már legalább egyszer egy jó sorozat vagy film után azon, hogy a mi életünk miért nem lehet olyan. Főleg, amikor ugyanazokat a dolgokat látjuk újra és újra. Minél többször találkozunk velük, annál inkább elhisszük őket, vágyunk majd rájuk, és mikor már túl sokat vártunk, és még mindig nem vált valósággá, elkezdjük mindenben keresni a hibát. Próbálunk rájönni, hogy mi nem stimmel. Mi, az emberek körülöttünk, vagy esetleg a helyszín?

- A sportolók és a pompomlányok uralják az iskolát. Bunkók, lenéznek mindenkit, és a két csoport vezetője egy párt alkotnak, a suli álompárját. Illetve a lányok mindenhova a pompomlányruháikban, a fiúk pedig a mezükben mennek.
- A korábban csúnyaként bemutatott főszereplő új frizurát kap, drága ruhákba öltöztetik, aminek következtében már szép is lesz, és hirtelen mindenki őt akarja, vagy legalábbis a kiszemeltje mindenképp.
- Valahogy sosem kell házit csinálni vagy tanulni, így nem csoda, hogy van idő naponta bulizni. Emellett valamiért mindegyik parti hatalmas, rengeteg emberrel.
- A színészek mindig 25 évesen vagy idősebben alakítanak náluk akár 10 évvel fiatalabb karaktereket is.
Nyilván ezektől még nem lesz rossz a sorozat, csak érdemes valami újjal előhozakodni, mert ezeket már láttuk, és egy idő után, igenis fárasztó. Arról nem is beszélve, hogy ezek a helyzetek nem reálisak. De senki ne aggódjon! Szerencsére nem csak Amerikában gyártanak sorozatokat, így bőven van miből válogatnunk, ha már nem bírjuk elviselni ezeket. Így a következőkben egy norvég és egy kínai sorozatról olvashattok, hogy lássuk, ők hogyan élik meg a gimnáziumot.
A Skam – magyarul Szégyen – egy norvég tinidráma, mely Oslo egyik gimnáziumában játszódik. A sorozat érdekessége, hogy a korábban futó, brit Skinshez hasonlóan minden évadban másik szereplőt helyez a közzéppontba, akinek a szemszögéből különböző, komolyabb témákat jár körbe. Az első évad főszereplője például önmaga keresésével küzd, és mivel erre a kérdésre nem tudja a választ, a helyét sem találja a világban. A második évad többek között a párkapcsolati problémákról szól, de szó esik benne étkezési zavarokról, szexuális zaklatásról és a fiatalok törvény általi védelméről is. A harmadik évadban a melegség és a mentális betegségek kapnak főszerepet, a negyedikben pedig az iszlám vallás, a rasszizmus és a tiltott szerelem.
SKAM Season 4 Trailer (Official)
The new official trailer for SKAM Season 4. The long awaited trailer for SKAM season 4 was finally revealed on the 7th of april.
Valójában egész reálisan mutatja be a valóságot. Az emberek nem változtatják meg a külsejüket csak azért, hogy tetsszenek az áhított fiúnak vagy lánynak. Sőt, külön kitérnek önmagunk elfogadására. A romantikus szálak bonyolultabbak és nagyon sokszor nem egyértelműek, ezek azonban a karakterfejlődéseket segítik elő. Nincsenek főnökösködő pompomlányok, csapatkapitányok, bálkirálynők vagy királyok, de azért itt is megvan a menők meg a lúzerek két külön csoportja, mely azért mégsem merül ki ennyiben. A sorozat ugyanis gondosan végigmegy a két kör kapcsolatán egymással. A tanulás itt sem kerül teljesen előtérbe, de legalább a bulizás meg a baráti programok legtöbbször hétvégére maradnak. Ezekből azonban nincs hiány, hiszen mind a négy évadot átszeli a russ, mely egy norvég hagyomány a végzősök számára, mely során a résztvevők piros vagy kék nadrágokat hordanak, a bulik pedig külön erre a célra, a diákok által bérelt buszokban zajlanak.
SKAM Austin
Asking god to make you a loser.
A sztori már az elején nem a megszokottat hozza. A főszereplőnk, Chen mindenféle rejtőzködés vagy titkolózás nélkül, már az első részben közli a kiszemeltjével, Jianggal, hogy mit érez iránta. A fiú pedig már az első részben, mindenféle köntörfalazás nélkül visszautasítja a lányt, aki erre annyit reagál, hogy akkor majd kitalál valamit, és ezek után mindent megtesz, hogy Jiang beleszeressen, aki egyébként majd akkor kezd el érdeklődést mutatni iránta, amikor feltűnik a láthatáron egy rivális fiú, Wu.
A karakterek az ázsiai művek nagy részére jellemző tipikus diákok. Chen az osztály egyik legrosszabb tanulója, kissé ügyetlen, viszont felettébb lelkes, segítőkész és aranyos. Jiang ezzel szöges ellentétben az osztály egyik legokosabbja és az iskola egyik leghelyesebbje, azonban rendkívül rideg, csendes és megközelíthetetlen. Kettőjükön kívül érdemes még kiemelni Wut, aki egy professzionális úszó, megbízható, hűséges, és ő lesz Chen őrangyala.
【致我们单纯的小美好】主题曲:我多喜欢你,你会知道 – 王俊琪 | 辰希告白MV | A Love So Beautiful: Opening Theme Song
【☝ 订阅華策FUN國際 Subscribe to HUACE GLOBAL FUN ☝】 A Love So Beautiful: Opening Theme Song – How Much I Like You, You Would Know ▹《致我们单纯的小美好》完整播放列表/Full Playlist:https://goo.gl/FMxZy4 ▹《致我们单纯的小美好》精彩片段及花絮/Behind the Scenes:https://goo.gl/U7cxRF ▹剧情简介:改编自赵乾乾同名畅销小说,主要讲述了陈小希与江辰19年间共同成长,从青梅竹马到错失后的再次牵手的爱情故事。腹黑傲娇的天才医生,蠢萌逗比的元气少女,全剧气质俏皮幽默,通过展现陈小希倒追江辰一路上啼笑皆非的日常,记录了青春时光里最美好的心动时刻,将专属17岁少男少女之间的青涩感情呈现出来,带领观众重返好时光。 ■□更多精彩节目请订阅■□ 华策影视官方频道 https://www.youtube.com/huacemedia 华策影视Facebook官方主页 https://www.facebook.com/huacemedia/ 华策影视推特官方账号 https://twitter.com/HuaceInfo
A legnagyobb különbség egy amerikai meg egy kínai sorozat között, hogy itt nem fogunk részegen tomboló fiatalokat látni, mert az ázsiai kultúrák az alázatosságról és a szerénységről híresek. Tisztelettudóak és többnyire csendesebbek a nyugatiaknál, ezért “bulizni” is visszafogottabban szoktak. A legnagyobb lázadások leginkább regények pad alatti cserélgetésével zajlanak. Elég szigorú az oktatási rendszer, és a diákoknak nagyon keményen kell dolgozniuk. Nem mellesleg a szerelmet sem nézik a tanárok jó szemmel az iskolában, sőt tiltják azt. Mindezek ellenére a szereplők feltalálják magukat és jól szórakoznak.