Gyógyszergyár-látogatáson és a Body kiállításon Budapesten

A Budapestre tervezett április 12-ei kirándulásunk keretében két helyre is ellátogattunk Molnárné Tóth Margit és Vargáné Mitták Mónika tanárnők gondos szervezésének köszönhetően.

A természettudományos tanulókból álló csoport bepillantást nyerhetett a gyógyszergyártásba és -kutatásba. A Richter Gedeon budapesti telephelyén megtekinthettük a lenyűgöző kutatói épületet és az emlékmúzeumot. Dr. Túrós György gyógyszerészkutató érthetően világosított fel bennünket a kutatás folyamatáról és a gyógyszerek piacra juttatásáról. Megismerhettük még a kutatók napi tevékenységét és változatos munkáját. Az emlékmúzeumban tett látogatás során a Richter egykori munkatársa vezetett körbe bennünket a múzeumban, ahol végigkövethettük a gyár és a gyártulajdonos életét egy izgalmas előadás keretében.
A gyárlátogatás után egyórás szabadprogram következett, az V. kerületben kedvünk szerint mehettünk bármerre.
Ezután a Body kiállítást tekintettük meg, amely mind az emelt biológiásoknak, mind a laikus szemlélőknek lenyűgöző volt. A kétórás látogatásunk során láthattunk egykor élő emberek szervezetéből képzett kiállítási tárgyakat, amelyeket egy orvostanhallgató mutatott be nekünk érdekfeszítő előadás keretében. Az emberi szervrendszereken kívül láthattunk még betegségeket, például daganatos elváltozásokat is, de az embrionális fejlődés és a csecsemőkori rendellenességek is helyet kaptak a kiállításon. Ezek különleges megvilágítása is hozzátett az élvezeti érték növekedéséhez.

 

Bakos Ádám 11. h

 
Hozzászólások
+ posts